|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Nyílt levél dr. Csehák Judit miniszterhez
"A magyar nép katasztrofális egészségi állapotában, a jelenlegi
anyagi körülmények között, csak a következetesen végrehajtott reform
hozhat javulást. A reform alapfeltétele az egészségügy
demokratizálása, ehhez elengedhetetlen, hogy a változások ne a
jelenlegi struktúrán alapuljanak. Az egészségügyi reform legfőbb
támasza az ágazat fiatalsága kell, hogy legyen."
SZER, Földközelben:
Aratósztrájk
"Figyelemre méltó, hogy az alföldi tsz-ek nyomására a TOT a
sarkára állt, és történetében először valóban kizárólag azt
képviseli, amire papíron hivatott, a közösnek nevezett gazdaságok
érdekeit. A felhívás szerint, ha a kormány nem emeli fel minimálisan
30 százalékkal a gabonafelvásárlási árakat, nem szünteti meg a
Gabonatrösztöt, akkor Péter, Pál napján az üzemek felvonulnak a
kombájnokkal, és ősszel számottevően csökkentik a vetésterületet."
|
|
|
|
|
|
|
Átfogó program a hátrányos helyzetűek gondjainak enyhítésére -
Zám Mária államtitkár-helyettes nyilatkozata
|
1990. augusztus 12., vasárnap - A társadalom leghátrányosabb
rétegei gondjainak enyhítésére válságstáb felállításának
szervezéséhez látott hozzá a Népjóléti Minisztérium - jelentette be
Zám Mária minisztériumi államtitkár-helyettes az MTI-nek, a budaörsi
hajléktalanokkal foglalkozó országos tanácskozás alkalmával adott
nyilatkozatában. - A stáb - mondta az államtitkár-helyettes - egy
átfogó programot dolgoz majd ki, amely a becslések szerint a már 100
ezernyi hajléktalan lakos elhelyezésével, az ingyenkonyhák
hálózatának kialakításával, a munkanélküliek, illetve családjaik
szociális kérdéseivel, és a más országokból hazánkba érkező
menekülteket érintő, jelenleg még tisztázatlan jogi, szociális
problémákkal foglalkozik majd. A stáb az elképzelés szerint feltárja
majd azokat a finanszírozási lehetőségeket, amelyek e feszítő gondok
megoldását felgyorsíthatják. Így például külön szociális alap életre
hívására tesznek majd javaslatot a kormányzatnak, ez az alap többi
között a szociálpolitikával kapcsolatos vállalkozások anyagi
hátterét teremtheti meg. Fontos része a programnak a foglalkoztatási
rehabilitáció megszervezése, megfelelően szabályozott keretek
kidolgozása. A piacgazdaság felé haladva ugyanis a vállalati
szociálpolitika mindinkább meggyengül, a termelőegységek a teljes
értékű munkaerő foglalkoztatására rendezkednek be, így pedig a
szociálisan hátrányos helyzetűek - a többi között az állami
gondozásból kikerült fiatalok, vagy a börtönből szabadult emberek -
elhelyezkedése gyakran kilátástalan, nem beszélve az egészségük
miatt hátrányos helyzetű százezrekről, közöttük a rokkantakról.
Olyan ösztönzőrendszer kidolgozására van szükség, amely érdekeltté
teszi a vállalatokat, hogy megfelelő munkaalkalmat teremtsenek e
rétegeknek.
- A társadalom perifériájára szorult növekvő tömegek megkapaszkodásának elősegítése, a szociális háló kifeszítése természetesen az eddigieknél nagyobb anyagi áldozatokat követel, s az egész lakosságtól nagyobb türelmet, megértést toleranicát kíván - szögezte le Zám Mária -, mindezek mellett olyan szakembergárdára is szükség van, amely az elesett emberek problémáinak megoldását hivatásának választja. Erre már vannak biztató lépések, ősszel például több főiskolán indul meg a szociális munkások képzése. (MTI)
1990. augusztus 12., vasárnap 11:11
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"- Takács Tiborné 771-722: A műsorvezető utalt arra, hogy a Mozaiknak ma lesz a döntője, de nem mondta, hogy mikor. Szeretné megnézni. - Gyereknapon hogyan vezetheti a műsort egy kopasz ember? Halász Judit, Eszményi Viktória és sok fiatal tehetséges ember van, miért pont egy kopasz beat-zenészt szerepeltetnek? Nem is tapsolnak, a gyerekeknek sem tetszik. Egyébként az egész napra jobb műsort vártam.
- A vetélkedő egyik kérdésében a válasz jó volt, el kellett volna fogadni az autót, nem volt róla szó, hogy a típust fogják kérdezni.
- 779-222: Szerdán a dunakeszi templomnál elveszett egy fekete férfi autóstáska. Endrei Juditot kéri, hogy mondja be, a megtaláló juttassa vissza a személyiben szereplő címre.
- Nagyon szeretném tudni, hogy ezt a gyereknapi bugyuta játékot ki a fene találta ki.
- Baróti Ágnes: A kecskermétiekkel meg akarják nyeretni ezt a vetélkedőt. Több javaslata van, hogy milyen műsort kellett volna csinálni a gyereknapra."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|