|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Nyílt levél dr. Csehák Judit miniszterhez
"A magyar nép katasztrofális egészségi állapotában, a jelenlegi
anyagi körülmények között, csak a következetesen végrehajtott reform
hozhat javulást. A reform alapfeltétele az egészségügy
demokratizálása, ehhez elengedhetetlen, hogy a változások ne a
jelenlegi struktúrán alapuljanak. Az egészségügyi reform legfőbb
támasza az ágazat fiatalsága kell, hogy legyen."
SZER, Földközelben:
Aratósztrájk
"Figyelemre méltó, hogy az alföldi tsz-ek nyomására a TOT a
sarkára állt, és történetében először valóban kizárólag azt
képviseli, amire papíron hivatott, a közösnek nevezett gazdaságok
érdekeit. A felhívás szerint, ha a kormány nem emeli fel minimálisan
30 százalékkal a gabonafelvásárlási árakat, nem szünteti meg a
Gabonatrösztöt, akkor Péter, Pál napján az üzemek felvonulnak a
kombájnokkal, és ősszel számottevően csökkentik a vetésterületet."
|
|
|
|
|
|
|
Környezetvédelmi világnap - Keresztes K. Sándor (1. rész)
|
1990 június 5., kedd - Gyökeres szemléletváltozásra,
hatékony, a folyamatok egészét átfogó környezetpolitika
alkalmazására, új környezeti program kidolgozására van szükség a
környezet romlásának megállítása érdekében. Tovább nem tartható fenn
egy olyan környezetszennyező gazdaság, amely károsítja az emberek
egészségét, kedvezőtlenül befolyásolja életkörülményeiket, feléli és
veszélyezteti a természeti erőforrásokat, s szinte esélyt sem ad
arra, hogy az ország sorsa a kívánt irányba változzon. Egyebek
között ezeket hangsúlyozta Keresztes K. Sándor környezetvédelmi
miniszter a környezetvédelmi világnap alkalmából kedden
Székesfehérvárott megtartott központi ünnepségen. A mintegy 300
környezetvédelmi szakember, valamint a környezet védelmével
foglalkozó mozgalmak, egyesületek képviselőinek részvételével
tartott rendezvényen - ott volt Carlo Ripa di Meana, az Európai
Közösség Bizottságának környezetvédelemért felelős tagja.
A kormányzat környezetvédelmi programjáról szólva Keresztes K. Sándor elmondta, hogy az szakítani kíván azzal a gyakorlattal, amely a környezetvédelmet gazdaságon kívüli területnek tekintette. A cél, hogy természeti adottságainkat hozzuk összhangba a technikai, gazdasági törekvésekkel, s a szűk gazdasági szemlélet ellenében a környezetvédelem kapjon elsőbbséget. A környezet védelmét szolgáló intézkedéseket a Kárpát-medence zárt ökoszisztémájának a helyreállítása érdekében össze kívánják hangolni a szomszédos országokkal, s csatlakoztak a legfontosabb környezetvédelmi nemzetközi egyezményekhez is. Nemzeti környezetvédelmi faladatnak tartja a kormányzat - mutatott rá a miniszter -, hogy az Európai Gazdasági Közösség által elfogadott környezetvédelmi előirásokat hazánkban is bevezessük. Ezért magas szintű együttműködést alakítanak ki az Európai Közösség környezetvédelmi intézményeivel. Gondjaink megoldásához nagy segítséget nyújt a most aláírt ,,phare 24 program,, amelynek keretében a világ legfejlettebb országai járulnak hozzá a környezetvédelmi gondjaink enyhítéséhez. Örömmel fogadtuk - mondta a miniszter -, hogy közép- és kelet-európai regionális környezetvédelmi központot hoznak létre Magyarországon.
Szólt arról is, hogy a társadalmi-gazdasági rendszerváltással összhangban szükségessé válik a környezetvédelmi közigazgatás szervezetének és hatósági gyakorlatának az átalakítása. (folyt.köv.)
1990. június 5., kedd 18:33
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Környezetvédelmi világnap - Keresztes K. Sándor (2. rész)
|
A kormányzati munka előterébe a célmeghatározó, szabályozó, koordináló, ösztönző és szankcionáló funkciók kerülnek. Kidolgozzák a környezetvédelem jogrendszerét, megalkotják az új környezetvédelmi törvényt, s a szabályozórendszert összhangba hozzák a kor igényeivel. A gazdaság szerkezeti átalakításának együtt kell járnia a természeti erőforrásokkal, a környezet elemeivel való ésszerű, előrelátó gazdálkodással, a környezetkímélő technológiák fejlesztésével és a környezetvédelem ipari hátterének megteremtésével.
Az ünnepségen felszólalt, s a környezetvédelmi gondjaink megoldásához jelentős segítséget adó ,,phare 24 program,, jelentőségéről, a környezetvédelem nemzetközi fontosságáról beszélt Carlo Ripa di Meana.
A környezetvédelmi világnap alkalmából a környezetvédelemben kimagasló munkát végzőknek ,,pro natura,, emlékérmet, illetve az ,,emberi környezetért,, kitüntetéseket adott át Keresztes K. Sándor. ,,Pro natura,, emlékérmet vett át Dévai György, a Kossuth Lajos Tudományegyetem ökológiai tanszéke egyetemi docense, Őri András, a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság igazgatóhelyettese, Futó Elemér, a Kis-Balaton tájvédelmi körzet vezetője, Mahunka Sándor, a Természettudományi Múzeum főigazgató-helyettese és a Reflex Környezetvédő Egyesület. ,,Az emberi környezetért,, kitüntetést 35-en vették át a székesfehérvári ünnepségen. (MTI)
1990. június 5., kedd 18:34
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"- Takács Tiborné 771-722: A műsorvezető utalt arra, hogy a Mozaiknak ma lesz a döntője, de nem mondta, hogy mikor. Szeretné megnézni. - Gyereknapon hogyan vezetheti a műsort egy kopasz ember? Halász Judit, Eszményi Viktória és sok fiatal tehetséges ember van, miért pont egy kopasz beat-zenészt szerepeltetnek? Nem is tapsolnak, a gyerekeknek sem tetszik. Egyébként az egész napra jobb műsort vártam.
- A vetélkedő egyik kérdésében a válasz jó volt, el kellett volna fogadni az autót, nem volt róla szó, hogy a típust fogják kérdezni.
- 779-222: Szerdán a dunakeszi templomnál elveszett egy fekete férfi autóstáska. Endrei Juditot kéri, hogy mondja be, a megtaláló juttassa vissza a személyiben szereplő címre.
- Nagyon szeretném tudni, hogy ezt a gyereknapi bugyuta játékot ki a fene találta ki.
- Baróti Ágnes: A kecskermétiekkel meg akarják nyeretni ezt a vetélkedőt. Több javaslata van, hogy milyen műsort kellett volna csinálni a gyereknapra."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|