|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Nyílt levél dr. Csehák Judit miniszterhez
"A magyar nép katasztrofális egészségi állapotában, a jelenlegi
anyagi körülmények között, csak a következetesen végrehajtott reform
hozhat javulást. A reform alapfeltétele az egészségügy
demokratizálása, ehhez elengedhetetlen, hogy a változások ne a
jelenlegi struktúrán alapuljanak. Az egészségügyi reform legfőbb
támasza az ágazat fiatalsága kell, hogy legyen."
SZER, Földközelben:
Aratósztrájk
"Figyelemre méltó, hogy az alföldi tsz-ek nyomására a TOT a
sarkára állt, és történetében először valóban kizárólag azt
képviseli, amire papíron hivatott, a közösnek nevezett gazdaságok
érdekeit. A felhívás szerint, ha a kormány nem emeli fel minimálisan
30 százalékkal a gabonafelvásárlási árakat, nem szünteti meg a
Gabonatrösztöt, akkor Péter, Pál napján az üzemek felvonulnak a
kombájnokkal, és ősszel számottevően csökkentik a vetésterületet."
|
|
|
|
|
|
|
Az MDF sajtótájékoztatója
|
1990. április 27., péntek - Az MDF módosítani kívánja a kormány struktúráját - hangzott el a párt pénteki sajtótájékoztatóján. Kulin Ferenc alelnök elmondta, hogy a pénzügyi tárca bevonásával létrehoznak egy gazdasági kulcsminisztériumot, a munkaügyi és foglalkoztatáspolitikai ügyek intézésére pedig új minisztérium felállítását tervezik.
Továbbra sincs döntés még arról, hogy melyik tárca élére ki áll, ez még függ a koaliciós tárgyalásoktól. Egyedül az tűnik biztosnak, hogy a földművelésügyi miniszteri posztot a kisgazdapárt jelöltje töltheti be. Az MDF egyébként többségében nem saját pártja tagjait jelöli a tárcák élére, hanem nagy tekintélyü, nagytudásu nemzetközi hírü személyiségeket, akik sem korábban, sem most nem voltak párttagok. (MTI)
1990. április 27., péntek 11:19
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Az MDF sajtótájékoztatója (1. rész)
|
1990. április 27., péntek - Az MDF módosítani kívánja a
kormány struktúráját - hangzott el a párt pénteki
sajtótájékoztatóján. Kulin Ferenc alelnök elmondta, hogy a pénzügyi
tárca bevonásával létrehoznak egy gazdasági kulcsminisztériumot, a
munkaügyi és foglalkoztatáspolitikai ügyek intézésére pedig új
minisztérium felállítását tervezik.
Továbbra sincs döntés még arról, hogy melyik tárca élére ki áll, ez még függ a koaliciós tárgyalásoktól. Egyedül az tűnik biztosnak, hogy a földművelésügyi miniszteri posztot a kisgazdapárt jelöltje töltheti be. Az MDF egyébként többségében nem saját pártja tagjait jelöli a tárcák élére, hanem nagy tekintélyű, nagytudású nemzetközi hírű személyiségeket, akik sem korábban, sem most nem voltak párttagok.
A tájékoztatón újból megerősítették, hogy minden szakembernek a munkájára igényt tart az új kormány, a cél az, hogy lehetőleg minden olyan szakember, akinek múltját nem terheli bűn, a képességeinek, tudásának megfelelő helyen, illetve pozícióban maradhasson.
Eljött a sajtótájékoztatóra Kozma Huba, az MDF elnökségének tagja, aki a napokban Pordány Lászlóval együtt az MDF-et képviselték a Sajudis II. kongresszusán. Mint mondotta: úgy tűnik, Litvánia esetében megismétlődik az, ami a magyarokkal 1956-ban történt. A témával kapcsolatban felvetődött a kérdés: ha kormányra kerül az MDF, vajon elismeri-e a független Litvániát. Kulin Ferenc válaszában rámutatott: Antall József pártelnök néhány héttel ezelőtt úgy nyilatkozott, hogy Magyarország ebben a kérdésben követni fogja az Egyesült Államokat. Egyelőre azonban még nem lehet megjósolni, hogy a kormányra kerülés idejére milyen állapotok alakulnak ki Litvániában, így tehát azt sem lehet pontosan megmondani, hogy az akkori fejleményekre miképpen reagál a magyar kormány. Az bizonyos, az MDF álláspontja kialakítása során figyelembe veszi a kelet-közép-európai demokratizálódási folyamatokat, csakúgy, mint a kisebbségek, a kisnemzetek ügyében kötelező érvényű morális érveket. Lansbergis, litván elnök egyébként úgy nyilatkozott az MDF delegációjának, hogy Budapesttől nem politikai állásfoglalásra, hanem gazdasági segítségre számít. (folyt. köv.)
1990. április 27., péntek 13:07
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Az MDF sajtótájékoztatója (2. rész)
|
Szóba került az is - amiről egyébként az MTI már hírt adott -, hogy a koalíciós tárgyalásokat nem veszélyeztetik a Független Kisgazdapárton belüli konfliktusok. Kulin Ferenc úgy vélte: elképzelhető, hogy lesznek személyi változások a Kisgazdapárt nagyválasztmányi ülését követően, ám véleménye szerint nem kell félni a párt kettészakadásától. (MTI)
1990. április 27., péntek 13:08
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"- Takács Tiborné 771-722: A műsorvezető utalt arra, hogy a Mozaiknak ma lesz a döntője, de nem mondta, hogy mikor. Szeretné megnézni. - Gyereknapon hogyan vezetheti a műsort egy kopasz ember? Halász Judit, Eszményi Viktória és sok fiatal tehetséges ember van, miért pont egy kopasz beat-zenészt szerepeltetnek? Nem is tapsolnak, a gyerekeknek sem tetszik. Egyébként az egész napra jobb műsort vártam.
- A vetélkedő egyik kérdésében a válasz jó volt, el kellett volna fogadni az autót, nem volt róla szó, hogy a típust fogják kérdezni.
- 779-222: Szerdán a dunakeszi templomnál elveszett egy fekete férfi autóstáska. Endrei Juditot kéri, hogy mondja be, a megtaláló juttassa vissza a személyiben szereplő címre.
- Nagyon szeretném tudni, hogy ezt a gyereknapi bugyuta játékot ki a fene találta ki.
- Baróti Ágnes: A kecskermétiekkel meg akarják nyeretni ezt a vetélkedőt. Több javaslata van, hogy milyen műsort kellett volna csinálni a gyereknapra."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|