|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Nyílt levél dr. Csehák Judit miniszterhez
"A magyar nép katasztrofális egészségi állapotában, a jelenlegi
anyagi körülmények között, csak a következetesen végrehajtott reform
hozhat javulást. A reform alapfeltétele az egészségügy
demokratizálása, ehhez elengedhetetlen, hogy a változások ne a
jelenlegi struktúrán alapuljanak. Az egészségügyi reform legfőbb
támasza az ágazat fiatalsága kell, hogy legyen."
SZER, Földközelben:
Aratósztrájk
"Figyelemre méltó, hogy az alföldi tsz-ek nyomására a TOT a
sarkára állt, és történetében először valóban kizárólag azt
képviseli, amire papíron hivatott, a közösnek nevezett gazdaságok
érdekeit. A felhívás szerint, ha a kormány nem emeli fel minimálisan
30 százalékkal a gabonafelvásárlási árakat, nem szünteti meg a
Gabonatrösztöt, akkor Péter, Pál napján az üzemek felvonulnak a
kombájnokkal, és ősszel számottevően csökkentik a vetésterületet."
|
|
|
|
|
|
|
Az MDF vendégeinek nemzetközi sajtótájékoztatója (1. rész)
|
1990. április 5., csütörtök - A Magyar Demokrata Fórum
meghívására Magyarországon tartózkodó Alfred Dregger, a nyugatnémet
CDU-CSU parlamenti frakciójának elnöke, Valéry Giscard d,Estaing, a
francia UDF elnöke, az Európa Parlament liberális frakciójának
elnöke és Sir Christopher Prout, az Európa Parlament demokrata
frakciójának elnöke csütörtök este részt vett és felszólalt az MDF
budapesti választási nagygyűlésén. A politikusok ezután Antall
Józseffel, az MDF elnökével együtt nemzetközi sajtótájékoztatót
tartottak.
Az MTI tudósítójának arra a kérdésére, hogy a külföldi politikusok véleménye szerint Magyarországon milyen összetételű kormány tudna a legtöbbet tenni a gazdasági válságból való kijutás érdekében, Sir Christopher Prout elmondta: véleménye szerint most rendkívül fontos, hogy Magyarország pontos jelzést adjon a nemzetközi környezetének arról, társadalma és gazdasága milyen irányba kíván haladni. Ez azonban nem sikerülhet akkor, ha olyan pártok lépnek koalicióra, amelyek merőben különböző politikai nézeteket képviselnek. Ezért is ítélte fontosnak, hogy a választások második fordulójában az MDF abszolut és világos többséget szerezzen. Valery Giscard d,Estaing is egyetértett azzal, hogy Magyarországnak most ,,többségi kormányzásra és világos politikára van szüksége a gazdasági életben,,. Hozzátette, hogy a piacgazdaságra való áttérés akkor lehet eredményes, ha azt megfelelő szociális intézkedések is kisérik. Alfred Dregger úgy nyilatkozott, hogy Magyarországon olyan kormány lehet sikeres, amely legfontosabb céljának a szabad jogállamiság létrehozását és a szociális piacgazdaság kialakítását tekinti. Úgy ítélte meg, hogy az MDF elkötelezte magát e két cél mellett. Személyes meggyőződése szerint az MDF választási győzelme egyaránt szolgálná Magyarország és Európa érdekeit.
A sajtótájékoztatón több külföldi újságíró hozta szóba a Romániában élő nemzetiségek kérdését. Mindhárom külföldi politikus úgy vélekedett, hogy e problémára mielőbb meg kell találni a megoldást. Giscard d, Estaing - aki Franciaország elnökeként a helsinki záróokmány egyik aláírója volt - hazájának feladatairól szólva kiemelte: a francia kormánynak fel kell használnia minden meglévő befolyását Romániában a nemzetiségi kisebbségek jogainak elismertetésére, életkörülményeik javítására. Alfred Dregger pedig annak a meggyőződésének adott hangot, hogy a nyugat-európai országok fellépése hatásosabb lenne, ha arra a Közös Piac tagországai együttesen vállalkoznának a nemzeti kisebbségek érdekében. (folyt.köv.)
1990. április 5., csütörtök 22:04
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"- Takács Tiborné 771-722: A műsorvezető utalt arra, hogy a Mozaiknak ma lesz a döntője, de nem mondta, hogy mikor. Szeretné megnézni. - Gyereknapon hogyan vezetheti a műsort egy kopasz ember? Halász Judit, Eszményi Viktória és sok fiatal tehetséges ember van, miért pont egy kopasz beat-zenészt szerepeltetnek? Nem is tapsolnak, a gyerekeknek sem tetszik. Egyébként az egész napra jobb műsort vártam.
- A vetélkedő egyik kérdésében a válasz jó volt, el kellett volna fogadni az autót, nem volt róla szó, hogy a típust fogják kérdezni.
- 779-222: Szerdán a dunakeszi templomnál elveszett egy fekete férfi autóstáska. Endrei Juditot kéri, hogy mondja be, a megtaláló juttassa vissza a személyiben szereplő címre.
- Nagyon szeretném tudni, hogy ezt a gyereknapi bugyuta játékot ki a fene találta ki.
- Baróti Ágnes: A kecskermétiekkel meg akarják nyeretni ezt a vetélkedőt. Több javaslata van, hogy milyen műsort kellett volna csinálni a gyereknapra."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|