|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Nyílt levél dr. Csehák Judit miniszterhez
"A magyar nép katasztrofális egészségi állapotában, a jelenlegi
anyagi körülmények között, csak a következetesen végrehajtott reform
hozhat javulást. A reform alapfeltétele az egészségügy
demokratizálása, ehhez elengedhetetlen, hogy a változások ne a
jelenlegi struktúrán alapuljanak. Az egészségügyi reform legfőbb
támasza az ágazat fiatalsága kell, hogy legyen."
SZER, Földközelben:
Aratósztrájk
"Figyelemre méltó, hogy az alföldi tsz-ek nyomására a TOT a
sarkára állt, és történetében először valóban kizárólag azt
képviseli, amire papíron hivatott, a közösnek nevezett gazdaságok
érdekeit. A felhívás szerint, ha a kormány nem emeli fel minimálisan
30 százalékkal a gabonafelvásárlási árakat, nem szünteti meg a
Gabonatrösztöt, akkor Péter, Pál napján az üzemek felvonulnak a
kombájnokkal, és ősszel számottevően csökkentik a vetésterületet."
|
|
|
|
|
|
|
Románia - fejlemények (3.rész)
|
A megyei kórházban arról tájékoztatták az MTI tudósítóját, hogy tizenegy személyt szállítottak be, akik közül ketten maradtak a kórtermekben. Ezek egyike Sütő András, az RMDSZ Maros-megyei elnöke, a kiemelkedő magyar író, akit az intenzív osztályon kezelnek. Állapota továbbra is súlyos, de nem életveszélyes. Két bordáját eltörték a lincselők. Balkarját gipszbe kellett tenni, bár csonttörést nem szenvedett. Balszeménél kisebb beavatkozásra volt szükség, de szemsérüléséről csak néhány nap múlva tudnak az orvosok végleges véleményt mondani.
Az RMDSZ székházából kimenekült személyek elmondták: az ittas tüntetők, a szélsőséges elemek mindent összetörtek. Három alkalommal fel akarták gyújtani a székházat, de ezt mindannyiszor meg tudták hogy akadályozni.
A román sajtószervek csak rendkívül szűkszavúan számolnak be a történtekről. A korábbi gyakorlatnak megfelelően elferdítve közölték a tényeket. A Vatra Romaneasca szégyenteljes, a nemzetközi közvélemény által mélyen elítélt akcióját elhallgatták.+++
1990. március 20., kedd 07:41
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"- Takács Tiborné 771-722: A műsorvezető utalt arra, hogy a Mozaiknak ma lesz a döntője, de nem mondta, hogy mikor. Szeretné megnézni. - Gyereknapon hogyan vezetheti a műsort egy kopasz ember? Halász Judit, Eszményi Viktória és sok fiatal tehetséges ember van, miért pont egy kopasz beat-zenészt szerepeltetnek? Nem is tapsolnak, a gyerekeknek sem tetszik. Egyébként az egész napra jobb műsort vártam.
- A vetélkedő egyik kérdésében a válasz jó volt, el kellett volna fogadni az autót, nem volt róla szó, hogy a típust fogják kérdezni.
- 779-222: Szerdán a dunakeszi templomnál elveszett egy fekete férfi autóstáska. Endrei Juditot kéri, hogy mondja be, a megtaláló juttassa vissza a személyiben szereplő címre.
- Nagyon szeretném tudni, hogy ezt a gyereknapi bugyuta játékot ki a fene találta ki.
- Baróti Ágnes: A kecskermétiekkel meg akarják nyeretni ezt a vetélkedőt. Több javaslata van, hogy milyen műsort kellett volna csinálni a gyereknapra."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|