|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Nyílt levél dr. Csehák Judit miniszterhez
"A magyar nép katasztrofális egészségi állapotában, a jelenlegi
anyagi körülmények között, csak a következetesen végrehajtott reform
hozhat javulást. A reform alapfeltétele az egészségügy
demokratizálása, ehhez elengedhetetlen, hogy a változások ne a
jelenlegi struktúrán alapuljanak. Az egészségügyi reform legfőbb
támasza az ágazat fiatalsága kell, hogy legyen."
SZER, Földközelben:
Aratósztrájk
"Figyelemre méltó, hogy az alföldi tsz-ek nyomására a TOT a
sarkára állt, és történetében először valóban kizárólag azt
képviseli, amire papíron hivatott, a közösnek nevezett gazdaságok
érdekeit. A felhívás szerint, ha a kormány nem emeli fel minimálisan
30 százalékkal a gabonafelvásárlási árakat, nem szünteti meg a
Gabonatrösztöt, akkor Péter, Pál napján az üzemek felvonulnak a
kombájnokkal, és ősszel számottevően csökkentik a vetésterületet."
|
|
|
|
|
|
|
A parlament utolsó ülése
|
------------------------
London, 1990. február 26. (BBC, Panoráma) - Utolsó érdemi ülésszakát kezdi meg holnap a magyar parlament. S hogy milyen törvényjavaslatokat tárgyal meg, és mi az ülésszak jelentősége, azt budapesti különtudósítónk, Szakonyi Péter mondja el:
- Marathoni hosszúságúnak - de legalábbis túlzsúfoltnak - tűnik a parlament februrári ülésszaka. A képviselők elé ugyanis több mint 30 törvényjavaslat, számos interpelláció és kérdés kerül, melyek közül nem egy viharos vitát vált majd ki az ország házában is.
Terítékre kerül többek közt a közigazgatási bíróságok felállításáról, a büntető törvénykönyv módosításáról, a családi pótlék teljeskörűvé tételéről szóló, valamint az oktatási törvényt módosító javaslat.
A meglehetősen száraz és aprólékos előterjesztéseket olyan képviselői indítványok színezik, mint a pornográfia és a "szennyirodalom" terjesztésének tilalmáról szóló törvényjavaslat, vagy az MSZMP vagyonmérlegéről szóló beszámoló.
Parlamenti beszámolókkal záródik a honvédelmi vizsgálóbizottság munkája is, amely a nagy botrányt kavaró Kiskirályok mundérban című könyv megjelenését követően indult be. Végre tiszta képet nyerhetnek a képviselők a belső biztonsági szolgálat múltjáról is, hiszen az ennek kivizsgálására alakult parlamenti bizottság is befejezte munkáját.
Amint az az előzőekből is kitűnik, az utolsó érdemi ülését tartó parlament lázas munkába fog holnap reggel. Ennek okát két, egymással alig kapcsolódó tényezőben lehet fellelni. Egyrészt a kormány most igyekszik megragadni az utolsó lehetőséget a törvénykezési munka felgyorsítására. Másrészt a képviselők érzik, hogy pártjuk és saját jövőjük szempontjából közel sem mindegy, hogyan használják fel az egésznapos tévé- és rádióközvetítés adta propaganda-lehetőséget. (folyt.)
1990. február 26., hétfő
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
- A parlament utolsó ülése - 1. folyt.
|
Talán ez utóbbinak tulajdonítható, hogy számos, a választók számára szimpatikus indítvány kerül most megtárgyalásra. Javasolja többek közt a lakás-kamatadó megszüntetését, a nyugdíjak, a gyermekgondozási segély és a családi pótlék emelését, az adók csökkentését. Mindezek a Pénzügyminisztérium kimutatása szerint 48 milliárd forinttal csökkentenék a költségvetés bevételét - ha ugyan lenne miből pótolni.
A parlament elnöke mindenesetre óvatos, hiszen személyre szóló levélben higgadtságra és önmérsékletre intette a képviselőket - sőt még kért is. Mégpedig csupán azt, hogy jelenjenek meg az ülésszakon. Több honatya ugyanis már a legutóbbi ülésszakon is üres székével szavazott. +++
1990. február 26., hétfő
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"- Takács Tiborné 771-722: A műsorvezető utalt arra, hogy a Mozaiknak ma lesz a döntője, de nem mondta, hogy mikor. Szeretné megnézni. - Gyereknapon hogyan vezetheti a műsort egy kopasz ember? Halász Judit, Eszményi Viktória és sok fiatal tehetséges ember van, miért pont egy kopasz beat-zenészt szerepeltetnek? Nem is tapsolnak, a gyerekeknek sem tetszik. Egyébként az egész napra jobb műsort vártam.
- A vetélkedő egyik kérdésében a válasz jó volt, el kellett volna fogadni az autót, nem volt róla szó, hogy a típust fogják kérdezni.
- 779-222: Szerdán a dunakeszi templomnál elveszett egy fekete férfi autóstáska. Endrei Juditot kéri, hogy mondja be, a megtaláló juttassa vissza a személyiben szereplő címre.
- Nagyon szeretném tudni, hogy ezt a gyereknapi bugyuta játékot ki a fene találta ki.
- Baróti Ágnes: A kecskermétiekkel meg akarják nyeretni ezt a vetélkedőt. Több javaslata van, hogy milyen műsort kellett volna csinálni a gyereknapra."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|