|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Nyílt levél dr. Csehák Judit miniszterhez
"A magyar nép katasztrofális egészségi állapotában, a jelenlegi
anyagi körülmények között, csak a következetesen végrehajtott reform
hozhat javulást. A reform alapfeltétele az egészségügy
demokratizálása, ehhez elengedhetetlen, hogy a változások ne a
jelenlegi struktúrán alapuljanak. Az egészségügyi reform legfőbb
támasza az ágazat fiatalsága kell, hogy legyen."
SZER, Földközelben:
Aratósztrájk
"Figyelemre méltó, hogy az alföldi tsz-ek nyomására a TOT a
sarkára állt, és történetében először valóban kizárólag azt
képviseli, amire papíron hivatott, a közösnek nevezett gazdaságok
érdekeit. A felhívás szerint, ha a kormány nem emeli fel minimálisan
30 százalékkal a gabonafelvásárlási árakat, nem szünteti meg a
Gabonatrösztöt, akkor Péter, Pál napján az üzemek felvonulnak a
kombájnokkal, és ősszel számottevően csökkentik a vetésterületet."
|
|
|
|
|
|
|
Az SZDSZ választási kampány nyitó nagygyűlése Szegeden (1. rész)
|
1990. január 20., szombat - Hazánk az egyetlen jelentősebb
kelet-európai ország, ahol nincs olyan nagy tömegmozgalom, amely
erőteljesen, egyértelműen és határozottan követelné - a parlamenten
kívüli és parlamentáris eszközökkel - a rendszer radikális
megszüntetését. Magyarországon nincs forradalmi helyzet, 1956 óta
nem is volt, s ez különbözteti meg hazánkat leginkább minden
környező országtól. Ezekkel a gondolatokkal kezdte a mai politikai
helyzet elemzését Tamás Gáspár Miklós, újonnan megválasztott
országgyűlési képviselő szombaton Szegeden, a Szabad Demokraták
Szövetsége választási kampánynyitó nagygyűlésén.
Mint hangsúlyozta: a forradalmi helyzet hiánya azzal a hátránnyal jár, hogy nincs meg az igazi változásokhoz szükséges dinamizmus. De van előnye is: a forradalmakból ritkán jönnek létre stabil intézmények, márpedig az országnak ilyenekre van szüksége. Az SZDSZ nem olyan pártok, nem olyan erők győzelmét kívánja, amelyek azt óhajtják a választóktól, hogy érveiktől függetlenül higgyenek nekik. Olyan kormányt akar, amely nemcsak hogy eltűri, hanem megkívánja az ellenőrzést, s amely az ellenzéki álláspontot saját tevékenysége szerves kiegészítésének tekinti.
Tamás Gáspár Miklós a jövőt illetően ,,mérsékelten optimista,, véleményét fejtette ki. Mint mondotta, az ország politikai közvéleménye nem ül föl az olcsó demagógiának, nem fogad el kritika nélkül üres jelszavakat. Vannak olyan föltárható és mozgósítható gazdasági erőforrások, amelyek egy egészséges kormánypolitika esetén helyre tudják hozni a gazdaságot. Magyarország átalakulása számára a nemzetközi helyzet is kedvezőbb, mint valaha. (folyt.köv.)
1990. január 20., szombat 20:38
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Az SZDSZ választási kampány nyító nagygyűlése Szegeden (2. rész)
|
A szónok sürgette a gazdaság mély, radikális és gyors reformját. Ha ez nem következik be - figyelmeztetett - akkor nemcsak a gazdaság pazarló, az országot végső csődbe sodró jellegét konzerváljuk, hanem elhalasztjuk azoknak a döntő emberi készségeknek a kialakulását is, amelyek a demokráciában a felelős állampolgár tulajdonságai. Ha újra válságkezelő, bürokratikus intézkedésekkel párnázzuk ki a gazdaságot - ezáltal elhalasztjuk a kockázatvállalás mesterségének megtanulását -, akkor nem alakulhat ki működőképes gazdaság.
A választások kimenetelét latolgatva leszögezte, hogy Magyarország elveszti a választást, ha nem jön létre olyan kormánykoalíció, amely egymással valamelyest egyetértő pártokból alakul. Stabil kormányra és stabil ellenzékre van szükség. Ügyelni kell azonban arra, hogy a diktatúra rejtett hívei ne kerüljenek be a parlamentbe - tette hozzá.
Tamás Gáspár Miklós a szegedi nagygyűlést megelőzően Csongrádon ismertette az SZDSZ programját, vasárnap pedig Makón találkozik az érdeklődőkkel. (MTI)
1990. január 20., szombat 20:42
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"- Takács Tiborné 771-722: A műsorvezető utalt arra, hogy a Mozaiknak ma lesz a döntője, de nem mondta, hogy mikor. Szeretné megnézni. - Gyereknapon hogyan vezetheti a műsort egy kopasz ember? Halász Judit, Eszményi Viktória és sok fiatal tehetséges ember van, miért pont egy kopasz beat-zenészt szerepeltetnek? Nem is tapsolnak, a gyerekeknek sem tetszik. Egyébként az egész napra jobb műsort vártam.
- A vetélkedő egyik kérdésében a válasz jó volt, el kellett volna fogadni az autót, nem volt róla szó, hogy a típust fogják kérdezni.
- 779-222: Szerdán a dunakeszi templomnál elveszett egy fekete férfi autóstáska. Endrei Juditot kéri, hogy mondja be, a megtaláló juttassa vissza a személyiben szereplő címre.
- Nagyon szeretném tudni, hogy ezt a gyereknapi bugyuta játékot ki a fene találta ki.
- Baróti Ágnes: A kecskermétiekkel meg akarják nyeretni ezt a vetélkedőt. Több javaslata van, hogy milyen műsort kellett volna csinálni a gyereknapra."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|