|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Nyílt levél dr. Csehák Judit miniszterhez
"A magyar nép katasztrofális egészségi állapotában, a jelenlegi
anyagi körülmények között, csak a következetesen végrehajtott reform
hozhat javulást. A reform alapfeltétele az egészségügy
demokratizálása, ehhez elengedhetetlen, hogy a változások ne a
jelenlegi struktúrán alapuljanak. Az egészségügyi reform legfőbb
támasza az ágazat fiatalsága kell, hogy legyen."
SZER, Földközelben:
Aratósztrájk
"Figyelemre méltó, hogy az alföldi tsz-ek nyomására a TOT a
sarkára állt, és történetében először valóban kizárólag azt
képviseli, amire papíron hivatott, a közösnek nevezett gazdaságok
érdekeit. A felhívás szerint, ha a kormány nem emeli fel minimálisan
30 százalékkal a gabonafelvásárlási árakat, nem szünteti meg a
Gabonatrösztöt, akkor Péter, Pál napján az üzemek felvonulnak a
kombájnokkal, és ősszel számottevően csökkentik a vetésterületet."
|
|
|
|
|
|
|
Krenz moszkvai útjának nyugatnémet visszhangja (1.rész)
|
Flesch István, az MTI tudósítója jelenti:
Bonn, 1989. november 2. csütörtök (MTI-TUD) - A Frankfurter Allgemeine Zeitung csütörtöki vezércikke szerint miközben Mihail Gorbacsov azt a tanácsot adta Egon Krenznek, hogy gondosan elemezze, mitől kell otthon megválnia, a keletnémet vezető számára az a megállapítás volt a legfontosabb: minden országnak, az NDK-nak is önállóan kell meghatároznia, hogy mennyit vehet át a szovjetunióbeli forradalmi átalakulásból. A tekintélyes frankfurti újság úgy ítéli meg, hogy Egon Krenz Moszkvában éppen olyannak mutatkozott, mint amilyennek hivatalának átvételekor otthon és külföldön egyaránt megítélték.
,,Ragaszkodik az NSZEP politikai vezető szerepéhez, és szükség esetén a szocialista alkotmány sáncai mögé vonul vissza. Különféle okokat hoz fel a berlini fal fenntartása mellett, és megmagyarázza a tömbpártok pluralizmusát. De vajon mindezt lehet-e komolyan venni?,, - kérdezi a lap. A Die Welt a keletnémet vezető moszkvai nyilatkozatával szembeállítja, és ezt csütörtökön első oldalas, szalagcímes, vezető sajtóanyagként közli, hogy Johannes Chemnitzer, az NSZEP neubrandenburgi kerületi pártbizottságának első titkára Gerd Walterral, az SPD kieli tartományi elnökével találkozva kijelentette: a berlini fal igenis feladható. A Die Welt szerint ilyen tartalmú kijelentés NSZEP-funkcionáriustól először hangzott el. Johannes Chemnitzer szerint az NSZEP KB-nak és a Népi Kamarának a jövőben gondosan meg kell vizsgálnia a fal kérdését, és döntést kell hoznia az ügyben. A fal sorsáról a népi kamarát, a parlamentet illeti meg a végső döntés joga - mondta. Annak nyomán, hogy más szocialista országokban megnyitották a határokat, a berlini fal jelentősége csökkent és illuzórikussá vált - vélekedett a politikus a Die Welt beszámolójában. (folyt.)
1989. november 2., csütörtök 13:10
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"- Takács Tiborné 771-722: A műsorvezető utalt arra, hogy a Mozaiknak ma lesz a döntője, de nem mondta, hogy mikor. Szeretné megnézni. - Gyereknapon hogyan vezetheti a műsort egy kopasz ember? Halász Judit, Eszményi Viktória és sok fiatal tehetséges ember van, miért pont egy kopasz beat-zenészt szerepeltetnek? Nem is tapsolnak, a gyerekeknek sem tetszik. Egyébként az egész napra jobb műsort vártam.
- A vetélkedő egyik kérdésében a válasz jó volt, el kellett volna fogadni az autót, nem volt róla szó, hogy a típust fogják kérdezni.
- 779-222: Szerdán a dunakeszi templomnál elveszett egy fekete férfi autóstáska. Endrei Juditot kéri, hogy mondja be, a megtaláló juttassa vissza a személyiben szereplő címre.
- Nagyon szeretném tudni, hogy ezt a gyereknapi bugyuta játékot ki a fene találta ki.
- Baróti Ágnes: A kecskermétiekkel meg akarják nyeretni ezt a vetélkedőt. Több javaslata van, hogy milyen műsort kellett volna csinálni a gyereknapra."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|