|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Nyílt levél dr. Csehák Judit miniszterhez
"A magyar nép katasztrofális egészségi állapotában, a jelenlegi
anyagi körülmények között, csak a következetesen végrehajtott reform
hozhat javulást. A reform alapfeltétele az egészségügy
demokratizálása, ehhez elengedhetetlen, hogy a változások ne a
jelenlegi struktúrán alapuljanak. Az egészségügyi reform legfőbb
támasza az ágazat fiatalsága kell, hogy legyen."
SZER, Földközelben:
Aratósztrájk
"Figyelemre méltó, hogy az alföldi tsz-ek nyomására a TOT a
sarkára állt, és történetében először valóban kizárólag azt
képviseli, amire papíron hivatott, a közösnek nevezett gazdaságok
érdekeit. A felhívás szerint, ha a kormány nem emeli fel minimálisan
30 százalékkal a gabonafelvásárlási árakat, nem szünteti meg a
Gabonatrösztöt, akkor Péter, Pál napján az üzemek felvonulnak a
kombájnokkal, és ősszel számottevően csökkentik a vetésterületet."
|
|
|
|
|
|
|
MSZMP-aktívaülés Angyalföldön (1. rész)
|
1989. október 16., hétfő - Nem szűnt meg, létezik, él az MSZMP, amelynek XIV. kongresszusát még ebben az évben hívják össze. A párt főtitkári tisztét továbbra is Grósz Károly töltse be. A Magyar Szocialista Párt megalakulása a tény, de az MSZMP tagjai számára nem kötelező, elfogadhatatlan. A párt tagjai elutasítják a kongresszus határozatait, döntését - hangzott el egyebek között hétfőn az MSZMP aktívaülésén a XIII. kerületi pártbizottság székházában.
Napirend előtt szót kért Angyal Ádám, a pártbizottság első titkára, jelezve, hogy az összejövetelt nem az angyalföldi pártmunkások, hanem a marxista egységplatform képviselői szervezték. Ribánszki Róbert, a platform vezetője előadói beszédében utalva a zsúfolásig megtelt terem légkörére, hangsúlozta: a felelősség, a tenniakarás, a bizakodás jelenléte is jelzi, hogy mindazok tovább akarják működtetni az MSZMP-t, erősíteni a magyar baloldalt, akik a haza boldogulásának zálogát, lehetőségét a megújuló MSZMP-ben látják. A szocializmust nem lehet a kommunisták és az őket támogató széles tömegek nélkül felépíteni, a reform nem lehet egyenlő a múlt megtagadásával - jelentette ki, majd arról szólt, hogy a magyar kommunisták és szövetségeseik nagy várakozással tekintettek a kongresszusra, azt várták, hogy a küldöttek - megbizatásuk szerint - a nép valóságos érdekeinek szolgálatában, gyökeresen megújítják s átalakítják a magyar baloldali mozgalom vezető politikai pártját. Megbízóik egyetértettek a küldötteknek azzal a szándékával, hogy megakadályozzák a pártszakadást, s megteremtsék a sokszínű platform- és véleményszabadságon alapuló együttműködés lehetőségét. Olyan párt megújulását, megerősítését remélték, amely félreérthetetlenül elhatárolódik a bürokratikus, sztálinista szocializmusfelfogástól és a polgári szellemiségű politikától egyaránt. Tudatában voltak, hogy ez kompromisszumokat követel a párt jellegének, s nevének megváltoztatásában működése fő kérdéseit illetően. A kongresszus azonban a szűkebb elit tanácskozása lett, és azon nem a párttagok érdekei érvényesültek. Az MSZMP tagjai ezért nem fogadják el azt a tézist, hogy az MSZMP nevével fémjelzett korszak lezárult, annál is inkább, mert ez a párt nem szűnt meg. (folyt. köv.)
1989. október 16., hétfő 21:18
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
MSZMP-aktívaülés Angyalföldön (2. rész)
|
Többször szakította meg hosszan tartó taps az előadó mondatait, amelyben elhangzott az is, hogy nem az MSZMP alakult újjá, hanem a kongresszuson elbizonytalanodott küldöttek segítségével, a valóságtól elszakadt likvidátor vezetők manipulációja következtében az összehívott kongresszus lépett ki a pártból. A kongresszus munkáját értékelve rámutatott: a plenáris üléseken is érezhető volt a reformszövetség reformretorikája, diktatúrája. A tanácskozáson szó sem esett a legfontosabb, az ország lakosságát foglalkoztató kérdésekről: mit akarnak tenni annak érdekében, hogy Magyarország kijusson nehéz helyzetéből. A kongresszus személyi ambíciók kiélésének gyülekezete lett - hangsúlyozta Ribánszki Róbert, majd kifejezte azt a véleményét, hogy a létrejött MSZP polgári liberális szervezet, amelynek nem sok köze van a hagyományos értelemben vett szocialista és szociáldemokrata pártokhoz. A párttagság előtt a következő időszakban álló legfontosabb feladatként a következőket sorolta fel: összefogva minden progresszív erővel, állítsák meg az egység további rombolását, állítsák helyre a párt belső kohézióját, eszmei, cselekvési és akcióegységét, bizonyítsák, hogy úrrá tudnak lenni a pártot, az országot kedvezőtlen irányba sodró folyamatokon. A pártvagyonról szólva javasolta, hogy azt a tagság létszáma arányában osszák fel. Kijelentette: a működéshez szükséges eszközöket biztosítani kell mindkét párt számára. A munkahelyi szerveződések ügyében szükségesnek tartotta a baloldali párt tevékenységének folytatódását a munkahelyen. Leszögezte: az MSZMP-nek indulnia kell a választásokon. Amennyiben sikerül megújulnia, újjáépítheti tekintélyét, tömegkapcsolatait. Véleménye szerint az általános választások idejét célszerű elhalasztani az Országgyűlés mandátumának lejárta utánra, s azt követően kell megtartani a köztársaságielnök-választást. Az előadó tájékoztatta a jelenlévőket arról, hogy tárgyalásokat folytatott Grósz Károllyal, aki kijelentette: nem lép be az MSZP-be, továbbra is az MSZMP tagjának tekinti magát. Tevékenységét ott kívánja folytatni, ahol a pártnak szüksége van rá. Ribánszki Róbert végezetül bejelentette: a marxista egységplatform beszüntette tevékenységét, tagjai a párttagság százezreivel az MSZMP megújításán, megerősítésén kívánnak munkálkodni. Az aktíván három kongresszusi küldött számolt be tapasztalatairól. Ezt követően a résztvevők az MSZMP tagjaihoz szóló felhívást, valamint szervezeti intézkedéseket tartalmazó javaslatot fogadtak el. A gyűlés az Internacionale hangjaival ér véget. (MTI)
1989. október 16., hétfő 21:23
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"- Takács Tiborné 771-722: A műsorvezető utalt arra, hogy a Mozaiknak ma lesz a döntője, de nem mondta, hogy mikor. Szeretné megnézni. - Gyereknapon hogyan vezetheti a műsort egy kopasz ember? Halász Judit, Eszményi Viktória és sok fiatal tehetséges ember van, miért pont egy kopasz beat-zenészt szerepeltetnek? Nem is tapsolnak, a gyerekeknek sem tetszik. Egyébként az egész napra jobb műsort vártam.
- A vetélkedő egyik kérdésében a válasz jó volt, el kellett volna fogadni az autót, nem volt róla szó, hogy a típust fogják kérdezni.
- 779-222: Szerdán a dunakeszi templomnál elveszett egy fekete férfi autóstáska. Endrei Juditot kéri, hogy mondja be, a megtaláló juttassa vissza a személyiben szereplő címre.
- Nagyon szeretném tudni, hogy ezt a gyereknapi bugyuta játékot ki a fene találta ki.
- Baróti Ágnes: A kecskermétiekkel meg akarják nyeretni ezt a vetélkedőt. Több javaslata van, hogy milyen műsort kellett volna csinálni a gyereknapra."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|