|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Nyílt levél dr. Csehák Judit miniszterhez
"A magyar nép katasztrofális egészségi állapotában, a jelenlegi
anyagi körülmények között, csak a következetesen végrehajtott reform
hozhat javulást. A reform alapfeltétele az egészségügy
demokratizálása, ehhez elengedhetetlen, hogy a változások ne a
jelenlegi struktúrán alapuljanak. Az egészségügyi reform legfőbb
támasza az ágazat fiatalsága kell, hogy legyen."
SZER, Földközelben:
Aratósztrájk
"Figyelemre méltó, hogy az alföldi tsz-ek nyomására a TOT a
sarkára állt, és történetében először valóban kizárólag azt
képviseli, amire papíron hivatott, a közösnek nevezett gazdaságok
érdekeit. A felhívás szerint, ha a kormány nem emeli fel minimálisan
30 százalékkal a gabonafelvásárlási árakat, nem szünteti meg a
Gabonatrösztöt, akkor Péter, Pál napján az üzemek felvonulnak a
kombájnokkal, és ősszel számottevően csökkentik a vetésterületet."
|
|
|
|
|
|
|
Paskai LLászló Washingtonban (1.rész)
|
Heltai András, az MTI tudósítója jelenti:
Washington, 1989. október 13. péntek (MTI-tud) - Paskai László érsek, a katolikus püspöki kar elnöke az Egyesült Államokban tett lelkipásztori útja során csütörtökön Washingtonba érkezett. A bíboros tiszteletére az amerikai magyar szövetség vezetősége fogadást adott a törvényhozás épületében.
A fogadáson, amelyen megjelent Claiborne Pell szenátor, a szenátus külügyi bizottságának elnöke és a törvényhozás több más tagja, Haraszti Sándor, az AMSZ igazgató tanácsának elnöke köszöntötte az érseket. Paskai László a magyar vezetők és a törvényhozók kérdéseire válaszolva többek között kifejtette: a magyarországi változások valósak, azok megérdemlik a Nyugat támogatását, nem lenne célszerű kivárni és halogatni a segítséget. A magyar egyházi vezető ezután az amerikai katolikus egyház központjában tartott élénk érdeklődéssel kísért sajtóértekezletet. Hangoztatta, hogy az egyház az új magyarországi helyzetben ,,minden lehetőséggel élni kíván,,: a feladat a régi egyházi intézmények újjáélesztése és a lelkipásztori munka élénkítése. A feladatok nem oldhatók meg világi személyek bekapcsolása nélkül, de örvendetes módon fellendülést mutat a papi utánpótlás is, mondotta, utalva arra, hogy a leendő papok növekvő számban tanulhatnak Rómában is, így biztosítva a tanári utánpótlást. A szemináriumok szelleméről tudakozódónak az érsek azt mondotta, hogy ,,el kívánják kerülni a szélsőséges teológiai irányzatokat,,. Arra a kérdésre válaszolva, igénylik-e Mindszenty hercegprímás rehabilitását, Paskai László emlékeztetett arra, hogy a mai magyar kormány nem azonosul az 1948 és 1956 között történtekkel, s az igaztalanul elítélteket rehabilitálja. Az egyház mindenesetre nem rehabilitációt kért, hanem a Mindszenty-per soronkívüli felülvizsgálatát; úgy vélik ugyanis, hogy a prímás egyházáért, népéért lelkipásztorként szenvedett mártíromságot, s nem volt politikai személyiség - márpedig a rehabilitáció politikai összefüggésre utalna. (folyt.) ha/bx/vt lb
1989. október 13., péntek 07:44
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Paskai érsek Washingtonban (2.rész)
|
Paskai érsek szólt arról, hogy az egyház közvetett társadalmi hatásának szerepe lehet a belső béke kialakításában: ,,Nem szabad most bosszút állni, másokkal leszámolni, még olyanokkal sem, akik kárt okoztak az egyháznak, a társadalomnak,, mondotta, emlékeztetve a püspöki kar e szellemben kiadott állásfoglalására. Az érsek szólt sikeres kárpátaljai lelkipásztori útjáról, amelynek eredményeként immár öt, Magyarországról érkezett pap dolgozhat a 70.000 magyar katolikus között, akiknek csak 8 lelkipásztora maradt, valamennyien 70 év felettiek. A romániai egyház támogatásáért nem sokat tudnak tenni, mondotta, sőt még a Vatikán sem, amelynek semmi módja a kapcsolatfelvételre a román kormánnyal. Arra a kérdésre, megfelelőn elő tudják-e készíteni a pápa 1991-es magyarországi látogatását, Paskai érsek rámutatott: az út célja a lelki megerősítés, a hívők lelki megújulása, nem pedig a látványos külsőségek, így bizonyosan megfelelően elő tudják készíteni az utat. A magyar egyházi vezető a hét végéig marad az amerikai fővárosban, ahol több misét mutat be. Paskai László hétfőn New Yorkba utazik, fogadja őt Javier Pérez de Cuéllar, az ENSZ főtitkára. Az érsek amerikai programja befejeztével szerdán utazik haza. +++
1989. október 13., péntek 07:47
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"- Takács Tiborné 771-722: A műsorvezető utalt arra, hogy a Mozaiknak ma lesz a döntője, de nem mondta, hogy mikor. Szeretné megnézni. - Gyereknapon hogyan vezetheti a műsort egy kopasz ember? Halász Judit, Eszményi Viktória és sok fiatal tehetséges ember van, miért pont egy kopasz beat-zenészt szerepeltetnek? Nem is tapsolnak, a gyerekeknek sem tetszik. Egyébként az egész napra jobb műsort vártam.
- A vetélkedő egyik kérdésében a válasz jó volt, el kellett volna fogadni az autót, nem volt róla szó, hogy a típust fogják kérdezni.
- 779-222: Szerdán a dunakeszi templomnál elveszett egy fekete férfi autóstáska. Endrei Juditot kéri, hogy mondja be, a megtaláló juttassa vissza a személyiben szereplő címre.
- Nagyon szeretném tudni, hogy ezt a gyereknapi bugyuta játékot ki a fene találta ki.
- Baróti Ágnes: A kecskermétiekkel meg akarják nyeretni ezt a vetélkedőt. Több javaslata van, hogy milyen műsort kellett volna csinálni a gyereknapra."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|