|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Nyílt levél dr. Csehák Judit miniszterhez
"A magyar nép katasztrofális egészségi állapotában, a jelenlegi
anyagi körülmények között, csak a következetesen végrehajtott reform
hozhat javulást. A reform alapfeltétele az egészségügy
demokratizálása, ehhez elengedhetetlen, hogy a változások ne a
jelenlegi struktúrán alapuljanak. Az egészségügyi reform legfőbb
támasza az ágazat fiatalsága kell, hogy legyen."
SZER, Földközelben:
Aratósztrájk
"Figyelemre méltó, hogy az alföldi tsz-ek nyomására a TOT a
sarkára állt, és történetében először valóban kizárólag azt
képviseli, amire papíron hivatott, a közösnek nevezett gazdaságok
érdekeit. A felhívás szerint, ha a kormány nem emeli fel minimálisan
30 százalékkal a gabonafelvásárlási árakat, nem szünteti meg a
Gabonatrösztöt, akkor Péter, Pál napján az üzemek felvonulnak a
kombájnokkal, és ősszel számottevően csökkentik a vetésterületet."
|
|
|
|
|
|
|
A tét: vb- és EB-döntő (6. rész)
|
Több, mint öt év után újra -------------------------- A spanyolokkal eddig kilenc alkalommal mérkőzött a magyar válogatott, amely eddigi négy vereségét úgy gyűjtötte be, hogy mindjárt az első 4 mérkőzésen kudarcot vallott Az utolsó vereség időpontja: 1972. január 18., 0:1, Madrid. Az azóta lezajlott öt további magyar-spanyol találkozón kétszer a most is rendezők diadalmaskodtak, három további erőpróba pedig döntetlenül végződött. Különösen kedvező a nyolcvanas évek mérlege. 1980. szeptember 24-én Budapesten ugyan 2:2-re végzett a két gárda, de utána 1981. április 15-én, Valenciában (3:0), majd 1984. január 18-án Cadizban (1:0) alapos hidegzuhanyban volt részük az ibériaiaknak. A legutóbbi csatán (1984. május 31., Üllői út, 1:1) fellépettek közül Disztl Péter és Sallai Sándor játszhat szerdán újra, ők maradtak ,,hírmondónak,, az akkori Mezey György-csapatból. A magyar-spanyol találkozók összesített mérlege: 9 mérkőzés, 2 győzelem, 3 döntetlen, 4 vereség, 11-12-es gólkülönbség. x x x (folyt.köv.)
1989. október 9., hétfő 13:58
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"- Takács Tiborné 771-722: A műsorvezető utalt arra, hogy a Mozaiknak ma lesz a döntője, de nem mondta, hogy mikor. Szeretné megnézni. - Gyereknapon hogyan vezetheti a műsort egy kopasz ember? Halász Judit, Eszményi Viktória és sok fiatal tehetséges ember van, miért pont egy kopasz beat-zenészt szerepeltetnek? Nem is tapsolnak, a gyerekeknek sem tetszik. Egyébként az egész napra jobb műsort vártam.
- A vetélkedő egyik kérdésében a válasz jó volt, el kellett volna fogadni az autót, nem volt róla szó, hogy a típust fogják kérdezni.
- 779-222: Szerdán a dunakeszi templomnál elveszett egy fekete férfi autóstáska. Endrei Juditot kéri, hogy mondja be, a megtaláló juttassa vissza a személyiben szereplő címre.
- Nagyon szeretném tudni, hogy ezt a gyereknapi bugyuta játékot ki a fene találta ki.
- Baróti Ágnes: A kecskermétiekkel meg akarják nyeretni ezt a vetélkedőt. Több javaslata van, hogy milyen műsort kellett volna csinálni a gyereknapra."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|