|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Nyílt levél dr. Csehák Judit miniszterhez
"A magyar nép katasztrofális egészségi állapotában, a jelenlegi
anyagi körülmények között, csak a következetesen végrehajtott reform
hozhat javulást. A reform alapfeltétele az egészségügy
demokratizálása, ehhez elengedhetetlen, hogy a változások ne a
jelenlegi struktúrán alapuljanak. Az egészségügyi reform legfőbb
támasza az ágazat fiatalsága kell, hogy legyen."
SZER, Földközelben:
Aratósztrájk
"Figyelemre méltó, hogy az alföldi tsz-ek nyomására a TOT a
sarkára állt, és történetében először valóban kizárólag azt
képviseli, amire papíron hivatott, a közösnek nevezett gazdaságok
érdekeit. A felhívás szerint, ha a kormány nem emeli fel minimálisan
30 százalékkal a gabonafelvásárlási árakat, nem szünteti meg a
Gabonatrösztöt, akkor Péter, Pál napján az üzemek felvonulnak a
kombájnokkal, és ősszel számottevően csökkentik a vetésterületet."
|
|
|
|
|
|
|
SZDSZ aláírásgyűjtés
|
-------------------- München, 1989. október 9. (SZER, Magyar híradó) - Az SZDSZ országos akciót indított a kommunisták hatalommentési kísérletének megakadályozására. Hallgassák meg Gadó György beszámolóját. - Ilyen nemigen fordult még elő a hazai politikai mozgalmakban. Távolsági autóstüntetést rendezett Budapest-Szolnok útvonalon a Szabad Demokraták Szövetsége. Szombaton reggel a Népligetből indult a mintegy 70 gépkocsiból álló oszlop. Az autók ablakaiból itt is ott is az ellenzéki párt kerek emblémájával ellátott halványkék zászlók lengtek, a legelső autót meg jókora nemzeti színű lobogó díszítette. A kocsik orrára, oldalára, hátuljára felragasztott vagy odakötözött plakátokról, táblákról az aktuális követelést olvashatták le az arra haladók. Népszavazást a hatalom átmentése ellen Döntsön a nép A szabaddemokraták megítélése szerint a kommunista párthatalom átmentését célozza, hogy az MSZMP a háromoldalú politikai tárgyalások során nem volt hajlandó belemenni a Munkásőrség feloszlatásába és a munkahelyi pártszervezetek megszüntetésébe. Nem akar nyilvánosan az egész társadalom előtt számot adni a vagyonáról, továbbá, hogy még a szabad országgyűlési választások előtt kellett volna saját jelöltjét a köztársasági elnöki székbe segíteni, méghozzá olyan nagy hatáskörrel felruházva, ami az Országgyűlés (...) korlátozásával lenne egyértelmű. Az autóstüntetés során is avégett gyűjtöttek aláírásokat az SZDSZ aktivistái, hogy ezekről a fontos kérdésekről népszavazást lehessen kikényszeríteni. A hatályos jogszabály értelmében ugyanis a kormány köteles elrendelni a népszavazást, ha százezer választó polgár ezt kívánja. Amint a kocsioszlop egy-egy községbe ér, megszólalnak az autók kürtjei. Borongós az idő, esik is csöndesen, nem sokan járnak hát a vecsési, üllei, monori utcákon ebben a kora délelőtti órában, de azért nem ritkaság, hogy fölemelt kézzel V betűt mutatva üdvözlik a tüntetőket. Úgy látszik, már idősödő bácsik, sőt nénik is tudják a tévé jóvoltából, hogy így lehet győzelmet kívánni. (folyt.)
1989. október 9., hétfő
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
- SZDSZ aláírásgyűjtés - 1. folyt.
|
A konvoj megállt kézi hangosan beszélőkön megszólalnak a tüntetés jelszavai. Az aktivisták szétszélednek, gyalogosoknak és elhaladó autósoknak adnak a szórólapokból. Gyűjtik szaporán az aláírásokat, sorra telnek meg az ívek. Monoron épp kocsijába készül szállni András Béla a Kőbányai Gyógyszergyár dolgozója, amikor odalépek hozzá. Egy utitársam az aláírásgyűjtő ívet kínálja neki, alá is írja és azt mondja: Nálunk a gyárban szép számmal vannak már támogatói az SZDSZ-nek, mindnyájan rá fogunk szavazni. Akadnak persze olyanok is bőven, akik nem adják nevüket ehhez az ügyhöz. Én MSZMP-tag vagyok - mondja keményen egy férfi - nem írom alá. Egy másik a félelmeinek ad hangot. Emlékszem, amikor (...) nem akarok megint lövöldözést, nem írok alá semmit. Vecsés, Üllő, Monor, Ceglédbercel, Cegléd, a konvoj mindenütt megáll 10-15 percre, serénykednek az aktívisták, aztán indulás tovább, egy órára Szolnokon kell lenni. A Tisza-parti városban az SZDSZ helyi csoportja hívott egybe gyűlést. Sajnos az eredetileg tervezett színhely a (...) melletti tér, nem érhető el gépkocsin, tilos a behajtás, ezért a Várkonyi tér melletti dombok előterében verték fel a szónoki emelvényt, csakhogy a közönség nemigen értesült erről a változtatásról. Ezért-e vagy másért, viszonylag kevesen verődtek össze, hogy meghallgassák Tamás Gáspár Miklóst és a szabaddemokraták néhány más képviselőit, akiket Fodor Tamás a helybéli Szigligeti Színház főrendezője köszöntött. Szolnok a félelem városa még ma is - mondta Fodor, és szavait alátámasztotta Mizsei Béla doktor, a Kisgazdapárt egyik véletlenül jelenlévő országos vezetője, aki mint szolnoki lakos köszönte meg a Szabad Demokraták Szövetségének, hogy a gyűlés megszervezésével bíztatást és bátorságot adott a helybelieknek az ellenzéki erők további szerveződéséhez. (folyt.)
1989. október 9., hétfő
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
- SZDSZ aláírásgyűjtés - 2. folyt.
|
A szónokok kemény és szókimondó beszédei nem hagytak kétséget afelől, hogy az SZDSZ nem támogat semmi további kísérletezést a magyar társadalomban, nem hisz sem szocializmusban, sem valamiféle harmadik út lehetőségében, hanem a nyugati polgári demokráciákat tartja követendő példának. A rendőrök, akik közlekedésrendészeti okból végig kísérték 100 kilométeres útján a konvojt, békés közönnyel hallgatták a kommunista pártot bíráló, a kommunista politikusokkal szemben bizalmatlanságot kinyilvánító beszédeket. +++
1989. október 9., hétfő
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"- Takács Tiborné 771-722: A műsorvezető utalt arra, hogy a Mozaiknak ma lesz a döntője, de nem mondta, hogy mikor. Szeretné megnézni. - Gyereknapon hogyan vezetheti a műsort egy kopasz ember? Halász Judit, Eszményi Viktória és sok fiatal tehetséges ember van, miért pont egy kopasz beat-zenészt szerepeltetnek? Nem is tapsolnak, a gyerekeknek sem tetszik. Egyébként az egész napra jobb műsort vártam.
- A vetélkedő egyik kérdésében a válasz jó volt, el kellett volna fogadni az autót, nem volt róla szó, hogy a típust fogják kérdezni.
- 779-222: Szerdán a dunakeszi templomnál elveszett egy fekete férfi autóstáska. Endrei Juditot kéri, hogy mondja be, a megtaláló juttassa vissza a személyiben szereplő címre.
- Nagyon szeretném tudni, hogy ezt a gyereknapi bugyuta játékot ki a fene találta ki.
- Baróti Ágnes: A kecskermétiekkel meg akarják nyeretni ezt a vetélkedőt. Több javaslata van, hogy milyen műsort kellett volna csinálni a gyereknapra."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|