|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Nyílt levél dr. Csehák Judit miniszterhez
"A magyar nép katasztrofális egészségi állapotában, a jelenlegi
anyagi körülmények között, csak a következetesen végrehajtott reform
hozhat javulást. A reform alapfeltétele az egészségügy
demokratizálása, ehhez elengedhetetlen, hogy a változások ne a
jelenlegi struktúrán alapuljanak. Az egészségügyi reform legfőbb
támasza az ágazat fiatalsága kell, hogy legyen."
SZER, Földközelben:
Aratósztrájk
"Figyelemre méltó, hogy az alföldi tsz-ek nyomására a TOT a
sarkára állt, és történetében először valóban kizárólag azt
képviseli, amire papíron hivatott, a közösnek nevezett gazdaságok
érdekeit. A felhívás szerint, ha a kormány nem emeli fel minimálisan
30 százalékkal a gabonafelvásárlási árakat, nem szünteti meg a
Gabonatrösztöt, akkor Péter, Pál napján az üzemek felvonulnak a
kombájnokkal, és ősszel számottevően csökkentik a vetésterületet."
|
|
|
|
|
|
|
NSZK: CDU-kongresszus - Kohl - Magyarország (1.rész)
|
Flesch István, az MTI tudósítója jelenti:
Bréma, 1989. szeptember 10. vasárnap (MTI-tud) - Az elnökség és a központi vezetőség vasárnapi ülésével délután befejeződnek az előkészületek a Kereszténydemokrata Unio (CDU) 37. országos kongresszusára. A tanácskozását hétfő reggel a hagyományosan évtizedek óta szociáldemokraták (SPD) kormányozta tartományi jogú Bréma Hanza-városban megkezdődő kongresszus nagy jelentőségű lesz az 1990 végére kitűzött országos választások szempontjából is.
A pártot elnökként ez alkalomal is Helmut Kohl szövetségi kancellár kívánja vezetni a választási harcban, s ő az egyetlen jelölt is erre a tisztségre. Hét helyettesének posztjára azonban összesen kilencen pályáznak. Közöttük van Heiner Geissler, a CDU eddigi főtitkára, akinek Kohl - a hatásköréből adódó jogokkal élve - a kongresszuson már nem fogja meghosszabbíttatni ezt a megbízatását. Helyére Volker Rühét, az uniopártok parlamenti csoportjának eddigi elnökhelyettesét, a CDU kiváló képességű külpolitikai szakértőjét jelölte. Megfigyelők biztosra veszik, hogy a kongresszus jóváhagyja Kohl döntését. Rühe a Welt am Sonntag című hetilapnak adott nyilatkozatában már jelezte, hogy - szakértelmének megfelelően - a főtitkári tisztében a CDU belpolitikai eredményeinek szélesebb körű külföldi megismertetésén is fog fáradozni. Szerinte ugyanis ott jobban elismerik a Kohl kancellárságának hozadékát, jó oldalait, mint otthon. Emellett a CDU tevékenységében nagyobb hangsúlyt óhajt adni a külpolitikának, az úgynevezett Németország-politikának, vagyis a két német állam kapcsalatainak, a biztonságpolitikának. (folyt.)
1989. szeptember 10., vasárnap 11:57
|
Vissza »
|
|
NSZK: CDU-kongresszus - Kohl - Magyarország (2. rész)
|
A főtitkári funkcióját arra óhajtja felhasználni, hogy onnan is erőteljesebben befolyásolhassa az NSZK kormányának a kelet-nyugati viszony ápolására, ezen belül a Bonn-Berlin kapcsolatok előmozdítására irányuló törekvéseit. Rühe, aki immáron a küszöbönálló választási harc szellemében nyilatkozot, ez alkalommal sem mulasztotta el bírálni az SPD politikáját. A baloldali pártnak újra gyenge pontjaként olvasta a fejére, hogy a szocialista országokkal fenntartott kapcsolatai során szerinte a kommunista pártok egyeduralmának akár még ötven évig tartó változatlan fennmaradásával számolt, s ezért csak az állampártokkal került bizalmas kapcsolatba, elhanyagolva az ellenzéket és a disszidenseket. A CDU 37. kongresszusán egyébiránt olyan égető kérdések megvitatását tűzték napirendre, mint a környezetvédelem, az áttelelepülők, menedékkérők és külföldiek irányában folytatandó politika, nemkülönben a párttevékenység reformja. Kohl a kongresszus előkészületeinek sorába illeszkedő saar-vidéki tartományi CDU-kongresszuson felszólalva ismét kitért az NDK-menekültek problémájára. Az NSZK tévé- és rádióállomásai által is ismertetett beszédében újra köszöntetet mondott a magyar kormány gondoskodásáért, erőfeszítéseiért. Részletek említése nélkül reményét fejezte ki, hogy a kérdés hamarosan megoldódik. A Welt am Sonntag értesülése szerint esetleg már a hét elején lehetővé válhat a keletnémetek kiutazása Magyarországról. Ezenközben azonban - szinten a lap közlése szerint - Prágában már négyszáz körül van az ottani NSZK-nagykövetségen összezsúfolódott menekültek létszáma. Reménysugár, hogy a humanitárius kérdésekben együttesen tevékenykedő Wolfgang Vogel berlini ügyvéd, az NDK-vezetés bizalmasa és Walter Priesnitz, a bonni belnémet kapcsolatok minisztériumának államtitkára hétfőn minden valószínűség szerint a csehszlovák fővárosba utazik. Ők oldották meg az NSZK berlini állandó képviseletén is a menekültproblémát. +++
1989. szeptember 10., vasárnap 12:03
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"- Takács Tiborné 771-722: A műsorvezető utalt arra, hogy a Mozaiknak ma lesz a döntője, de nem mondta, hogy mikor. Szeretné megnézni. - Gyereknapon hogyan vezetheti a műsort egy kopasz ember? Halász Judit, Eszményi Viktória és sok fiatal tehetséges ember van, miért pont egy kopasz beat-zenészt szerepeltetnek? Nem is tapsolnak, a gyerekeknek sem tetszik. Egyébként az egész napra jobb műsort vártam.
- A vetélkedő egyik kérdésében a válasz jó volt, el kellett volna fogadni az autót, nem volt róla szó, hogy a típust fogják kérdezni.
- 779-222: Szerdán a dunakeszi templomnál elveszett egy fekete férfi autóstáska. Endrei Juditot kéri, hogy mondja be, a megtaláló juttassa vissza a személyiben szereplő címre.
- Nagyon szeretném tudni, hogy ezt a gyereknapi bugyuta játékot ki a fene találta ki.
- Baróti Ágnes: A kecskermétiekkel meg akarják nyeretni ezt a vetélkedőt. Több javaslata van, hogy milyen műsort kellett volna csinálni a gyereknapra."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|