|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Nyílt levél dr. Csehák Judit miniszterhez
"A magyar nép katasztrofális egészségi állapotában, a jelenlegi
anyagi körülmények között, csak a következetesen végrehajtott reform
hozhat javulást. A reform alapfeltétele az egészségügy
demokratizálása, ehhez elengedhetetlen, hogy a változások ne a
jelenlegi struktúrán alapuljanak. Az egészségügyi reform legfőbb
támasza az ágazat fiatalsága kell, hogy legyen."
SZER, Földközelben:
Aratósztrájk
"Figyelemre méltó, hogy az alföldi tsz-ek nyomására a TOT a
sarkára állt, és történetében először valóban kizárólag azt
képviseli, amire papíron hivatott, a közösnek nevezett gazdaságok
érdekeit. A felhívás szerint, ha a kormány nem emeli fel minimálisan
30 százalékkal a gabonafelvásárlási árakat, nem szünteti meg a
Gabonatrösztöt, akkor Péter, Pál napján az üzemek felvonulnak a
kombájnokkal, és ősszel számottevően csökkentik a vetésterületet."
|
|
|
|
|
|
|
Politikai egyeztető tárgyalások - Megállapodás a gazdasági és szociális kérdésekről tárgyaló munkabizottságok felállításáról (1. rész)
|
1989. június 29., csütörtök - Az MSZMP, az Ellenzéki Kerekasztal és a harmadik oldalon helyet foglaló társadalmi szervezetek a Parlamentben csütörtökön délután folytatott középszintű megbeszélésükön megállapodtak a gazdasági és a szociális válság leküzdésének stratégiai feladatairól tárgyaló munkabizottságok felállításáról. A megbeszélésen a tárgyaló delegációkat Iványi Pál, Szakolczay György és Sándor László vezették.
A megállapodás értelmében hat témakör áttekintésére hoztak létre munkabizottságot. A felenként 5-5 főből álló csoportok áttekintik a gazdasági válság (eladósodás, szerkezetátalakítás, infláció, stb.) kezelésének stratégiai kérdéseit; a gazdasági válság szociális következményeit és kezelésének módjait; a tulajdonreform témáját, különös tekintettel az állami vagyon átalakulására; a földtulajdon és a szövetkezeti törvény kérdéseit; a költségvetési reform és az államháztartási törvény kérdéseit; a versenyjog és a monopolellenes szabályozás, a vállalkozás ok jogi akadályai lebontásának témáját. A bizottságok két héten belül kezdik meg szakértői szintű tárgyalásaikat. A munkájukat összefogó középszintű bizottság mintegy 6 hét múlva ül össze, hogy áttekintse a munkabizottságok tárgyalásain elért eredményeket, illetőleg az esetlegesen felmerülő problémákat. A felek ugyanakkor megállapodtak abban, hogy bármelyikük javasolhatja a középszintű bizottság összehívását, ha azt szükségesnek tartja. x x x A középszintű megbeszélések megkezdése előtt a politikai egyeztető tárgyalásokon résztvevő harmadik tárgyaló fél nyilatkozatot juttatott el a sajtó képviselőihez. Ebben a harmadik oldalt képviselő társadalmi szervezetek és mozgalmak kijelentik, hogy sérelmet szenvedett a felek által június 21-én aláírt megállapodás. Nem valósult meg ugyanis a dokumentum azon szakasza, hogy a törvényalkotás nem előzheti meg a politikai megállapodásokat. A harmadik oldal kifogásolja, hogy a kormány első olvasatban az Országgyűlés elé terjesztette az államháztartási reform koncepcióját. (folyt.köv.)
1989. június 29., csütörtök 21:00
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Politikai egyeztető tárgyalások - Megállapodás a gazdasági és szociális kérdésekről tárgyaló munkabizottságok felállításáról (2. rész)
|
Politikai egyeztető tárgyalások - Megállapodás a gazdasági és szociális kérdésekről tárgyaló munkabizottságok felállításáról (2. rész) Ez annak ellenére történt, hogy az MSZMP tárgyaló delegációja kötelezettséget vállalt, miszerint a június 21-ei megállapodás kiterjed a törvényalkotás minden fázisára, vagyis azok első olvasatban történő tárgyalására is. A nyilatkozatot a harmadik oldal a középszintű megbeszéléseken is ismertette. A tárgyalások befejezése után erről, valamint a mai megbeszélések fontosabb mozzanatairól nyilatkozott az MTI munkatársának a három oldal egy-egy képviselője. A harmadik oldal állásfoglalásával kapcsolatosan Szénási Pálné (MSZMP) elmondta: a dokumentumban kifogásolt anyag nem törvényjavaslat, hanem egy reformkoncepció, így a Parlament elé terjesztése nem tekinthető a politikai egyeztető tárgyalásokon részt vevő felek június 21-ei megállapodása megsértésének. Éppen ezért úgy vélte, hogy a koncepció parlamenti vitája semmilyen formában nem keresztezi a háromoldalú tárgyalásokat. Hozzátette: senkinek nem lehet érdeke, hogy az államapparátusban ne folyjanak szakértői munkák. Márpedig a parlamenti vita elhalasztása épp ezeket a munkákat hátráltatta volna. Szakolczay György (Ellenzéki Kerekasztal) közölte, hogy az EK csatlakozott a harmadik oldal álláspontjának. Ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy e technikai problémát meg lehet oldani, s a mostani vita nem zavarja majd tartósan a politikai egyeztető tárgyalások menetét. Hozzáfűzte: az Ellenzéki Kerekasztal a főbizottság szintjén tett egy általános javaslatot, miszerint helyes lenne koordinációs bizottságot létrehozni azoknak a ,,játékszabályoknak,, a kidolgozására, amelyeknek ismerete kizárja a mostanihoz hasonló problémák keletkezését. Ez az indítvány egyébként egybecseng Csehák Juditnak a mostani középszintű tárgyalásokon elhangzott kijelentésével. A miniszterasszony ugyanis hangsúlyozta: olyan ,,játékszabályok,, kidolgozására törekszenek, amelyek szavatolják a tárgyalások zökkenőmentességét. Lajtai György (harmadik oldal) kifejtette: a harmadik oldalon helyet foglaló szervezetek komolyan veszik az eredeti írásos megállapodást, és most úgy érezték, hogy az államháztartási koncepció napirendre tűzésével csorbát szenvedett a dokumentumot aláírók szavahihetősége. Hozzátette: személyesen érdeklődött az Országgyűlés ügyrendi bizottságánál, hogy napirendre kerül-e a mostani parlamenti ülésszakon az államháztartási koncepció. Akkor azt a választ kapta, hogy nem. Ez a momentum is indokolhatja a harmadik oldal aggodalmát - mutatott rá. (folyt.köv.)
1989. június 29., csütörtök 21:08
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Politikai egyeztető tárgyalások - Megállapodás a gazdasági és szociális kérdésekről tárgyaló munkabizottságok felállításáról (3. rész)
|
Politikai egyeztető tárgyalások - Megállapodás a gazdasági és szociális kérdésekről tárgyaló munkabizottságok felállításáról (3. rész) A középszintű megbeszélésekről szólva Lajtai György elmondta, hogy szó esett a tárgyalások nyilvánosságáról is. Ezen kívül eszmecserét folytattak a parlamenti törvényhozási folyamat és a politikai egyeztető tárgyalások keretében folyó gazdasági megbeszélések összefüggéséről, különös tekintettel arra, hogy a mostanihoz hasonló esetek a továbbiakban ne fordulhassanak elő. (MTI)
1989. június 29., csütörtök 21:11
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"- Takács Tiborné 771-722: A műsorvezető utalt arra, hogy a Mozaiknak ma lesz a döntője, de nem mondta, hogy mikor. Szeretné megnézni. - Gyereknapon hogyan vezetheti a műsort egy kopasz ember? Halász Judit, Eszményi Viktória és sok fiatal tehetséges ember van, miért pont egy kopasz beat-zenészt szerepeltetnek? Nem is tapsolnak, a gyerekeknek sem tetszik. Egyébként az egész napra jobb műsort vártam.
- A vetélkedő egyik kérdésében a válasz jó volt, el kellett volna fogadni az autót, nem volt róla szó, hogy a típust fogják kérdezni.
- 779-222: Szerdán a dunakeszi templomnál elveszett egy fekete férfi autóstáska. Endrei Juditot kéri, hogy mondja be, a megtaláló juttassa vissza a személyiben szereplő címre.
- Nagyon szeretném tudni, hogy ezt a gyereknapi bugyuta játékot ki a fene találta ki.
- Baróti Ágnes: A kecskermétiekkel meg akarják nyeretni ezt a vetélkedőt. Több javaslata van, hogy milyen műsort kellett volna csinálni a gyereknapra."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|