|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Nyílt levél dr. Csehák Judit miniszterhez
"A magyar nép katasztrofális egészségi állapotában, a jelenlegi
anyagi körülmények között, csak a következetesen végrehajtott reform
hozhat javulást. A reform alapfeltétele az egészségügy
demokratizálása, ehhez elengedhetetlen, hogy a változások ne a
jelenlegi struktúrán alapuljanak. Az egészségügyi reform legfőbb
támasza az ágazat fiatalsága kell, hogy legyen."
SZER, Földközelben:
Aratósztrájk
"Figyelemre méltó, hogy az alföldi tsz-ek nyomására a TOT a
sarkára állt, és történetében először valóban kizárólag azt
képviseli, amire papíron hivatott, a közösnek nevezett gazdaságok
érdekeit. A felhívás szerint, ha a kormány nem emeli fel minimálisan
30 százalékkal a gabonafelvásárlási árakat, nem szünteti meg a
Gabonatrösztöt, akkor Péter, Pál napján az üzemek felvonulnak a
kombájnokkal, és ősszel számottevően csökkentik a vetésterületet."
|
|
|
|
|
|
|
A TIB tájékoztatója
|
München, 1989. június 15. (SZER, Magyar híradó) - A TIB ma délben sajtótájékoztatót tartott. Kiküldött munkatársunk Lángh Júlia jelentkezik: - A Történelmi Igazságtétel Bizottság, amelynek tagjai egy, az egész világsajtót foglalkoztató eseményt a feladat nagyságához képest feltünően szerény eszközökkel és nehéz szervezési feltételek között rendeznek meg, ma sajtótájékoztatót tartott a Corvin téri Népművelési Intézet dísztermében, ahol Nagy Imre arcképe volt látható "Nagy Imre azt üzente" felirattal. Bevezetőjében Vásárhelyi Miklós a bizottság elnöke két bejelentést tett. Az egyik a frissen kapott értesítés, hogy a kivégzett miniszterelnök és sorstársai temetésén a magyar kormányt Németh Miklós miniszterelnök, Medgyessy Péter miniszterelnök-helyettes és Pozsgay Imre államminiszter képviseli. A másik, hogy a Történelmi Igazságtétel Bizottság sajnálatosnak tartja az egyébként kiváló munkát végző Magyar Nemzet című laptól - és megtette a jogi lépéseket abban kínos ügyben, hogy a Magyar Nemzet ma reggeli számában Nagy Imre és sorstársai periratából három lapot kiemelve közzétett. Elhangzott már - mondta Vásárhelyi Miklós -, hogy ez koncepciós per volt, hamis tárgyalás, hamis ítélet, a dokumentumnak nincs hitele. A későbbiekben erre a kérdésre visszatérve a törvényességi óvási eljárásban a Nagy Imre-per védője elmondta, hogy zárolt peranyagot az érdekeltek hozzájárulása nélkül, a személyiségi jogok védelme szerint nem leheet publikálni. És különösen nem három kiemelt oldalt az összefüggések nélkül, kommentár nélkül. A Magyar Nemzet jelenlévő képviselője sajnálatát fejezte ki, bocsánatot kért és közölte, hogy vállalja a folyamatból ráeső felelősséget. (folyt.)
1989. június 15., csütörtök
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
- A TIB tájékoztatója - 1. folyt.
|
A sajtótájékoztató során két ízben hangzott fel taps Király Béla tábornoknak a Nemzetőrség parancsnokának a tiszteletére, aki a Magyarországon most megjelent könyvének teljes honoráriumát a Fidesznek ajánlotta fel. A kérdésre, hogy ez a tény, valamint az, hogy kabáthajtójákán a Duna-jelvény látható, azt jelenti-e, be kíván kapcsolódni a magyar politikai életbe, Király Béla azt válaszolta: aki magyar patriota maradt, akárhol él, ma nem lehet semleges és "ha a bekapcsolódás azt jelenti, hogy hajlandók vagyunk-e bármilyen áldozatot vállalni, akkor azt mondom: - igen " A tegnapi kormánynyilatkozat szavahihetőségében kételkedő kérdésre - a kérdést megtapsolták - Vásárhelyi Miklós közölte, hogy valóban emlékszünk magyar kormány be nem tartott fogadkozásaira. Az egyetlen megnyugtató válasz az, ha Magyarország valóban jogállammá válik. Ami a nemzeti megegyezést és a kéznyújtást illeti: ez indulóban lévő folyamat, összefogásra csak egyenrangú felek képesek. A rehabilitálás kérdése: ami ezügyben eddig történt nem terjedt ki még a teljes politikai rehabilitásra sem, nemhogy a pártbélire. Az ügyészi átirat a Legfelsőbb Birósághoz a Nagy Imre-per ügyében az első konkrét lépés, amelyet majd más konkrét lépéseknek kell követniük. Hogy Nagy Imrét és két vádlott-társát először a börtönudvaron temették el és csak több mint két év elteltével helyezték át a 301-es parcellába - ennek kapcsán Borics igazságügyi államtitkár - az emelvényen ülő válaszadók között az egyetlen, aki a hivatalos hatalom tagja - emlékeztetett arra, hogy akkor a büntetés-végrehajtást nem az igazságügy, hanem az államvédelmi hatóság alá tartozott. (folyt.)
1989. június 15., csütörtök
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
- A TIB tájékoztatója - 2. folyt.
|
Végül a holnapi napról konkrétan: A Varsói Szerződés országaiból - Romániát kivéve - hivatalos delegációk érkeznek. A Történelmi Igazságtétel Bizottság nem hívta meg őket, de ha részt vesznek, megtiszteltetés. Abból nem vonunk le semmilyen következtetést - mondta Vásárhelyi Miklós - hogy egyes országok képviseltetik magukat, mások nem. A témához tartozik még, hogy az erdélyi kisebbség, valamint a Románia Libera Csoport képviselői jelen lesznek holnap. Lezsák Sándor a Magyar Demokrata Fórum rendezőgárdájának képviseletében elmondta, hogy a Hősök terére kimenni holnap nem jelent nagyobb kockázatot, mint Lakitelekről feljönni Pestre. Nem rendzavarásra, legfeljebb a szervezésben való tapasztalatlanság miatt esetleg nehéz körülményekre lehet számítani. Erdélyi Tibor rendező szerint 250-300 ezer ember várnak - ez meghaladja minden valaha is létezett budapesti tömegdemonstráció létszámát. Egyenruhás rendőrség nem lesz jelen, részvétele a közlekedésrendészetre szorítkozik majd. Sorkatonaság a 301-es parcella körül kegyeleti sorfalat áll - fegyvertelenül természetesen. +++
1989. június 15., csütörtök
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"- Takács Tiborné 771-722: A műsorvezető utalt arra, hogy a Mozaiknak ma lesz a döntője, de nem mondta, hogy mikor. Szeretné megnézni. - Gyereknapon hogyan vezetheti a műsort egy kopasz ember? Halász Judit, Eszményi Viktória és sok fiatal tehetséges ember van, miért pont egy kopasz beat-zenészt szerepeltetnek? Nem is tapsolnak, a gyerekeknek sem tetszik. Egyébként az egész napra jobb műsort vártam.
- A vetélkedő egyik kérdésében a válasz jó volt, el kellett volna fogadni az autót, nem volt róla szó, hogy a típust fogják kérdezni.
- 779-222: Szerdán a dunakeszi templomnál elveszett egy fekete férfi autóstáska. Endrei Juditot kéri, hogy mondja be, a megtaláló juttassa vissza a személyiben szereplő címre.
- Nagyon szeretném tudni, hogy ezt a gyereknapi bugyuta játékot ki a fene találta ki.
- Baróti Ágnes: A kecskermétiekkel meg akarják nyeretni ezt a vetélkedőt. Több javaslata van, hogy milyen műsort kellett volna csinálni a gyereknapra."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|