|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Nyílt levél dr. Csehák Judit miniszterhez
"A magyar nép katasztrofális egészségi állapotában, a jelenlegi
anyagi körülmények között, csak a következetesen végrehajtott reform
hozhat javulást. A reform alapfeltétele az egészségügy
demokratizálása, ehhez elengedhetetlen, hogy a változások ne a
jelenlegi struktúrán alapuljanak. Az egészségügyi reform legfőbb
támasza az ágazat fiatalsága kell, hogy legyen."
SZER, Földközelben:
Aratósztrájk
"Figyelemre méltó, hogy az alföldi tsz-ek nyomására a TOT a
sarkára állt, és történetében először valóban kizárólag azt
képviseli, amire papíron hivatott, a közösnek nevezett gazdaságok
érdekeit. A felhívás szerint, ha a kormány nem emeli fel minimálisan
30 százalékkal a gabonafelvásárlási árakat, nem szünteti meg a
Gabonatrösztöt, akkor Péter, Pál napján az üzemek felvonulnak a
kombájnokkal, és ősszel számottevően csökkentik a vetésterületet."
|
|
|
|
|
|
|
A Legfőbb Ügyészség közleménye (1. rész)
|
1989. június 9., péntek - A Legfőbb Ügyészség befejezte a Nagy Imre és társai ellen folytatott büntető ügy rendelkezésére álló iratanyagának vizsgálatát.
A Magyar Népköztársaság legfőbb ügyésze Nagy Imre, dr. Donáth Ferenc, Gimes Miklós, Tildy Zoltán, Maléter Pál, Kopácsi Sándor, dr. Szilágyi József, dr. Jánosi Ferenc és Vásárhelyi Miklós javára a Magyar Népköztársaság Legfelsőbb Bíróságának Elnökségi Tanácsa előtt törvényességi óvást emelt, amelyben a törvénysértő ítéleti rendelkezések hatályon kívül helyezését és az ártatlanul elítéltek felmentését indítványozza. A feltárt tények és adatok értékelése a következő lényegi megállapításokra adnak alapot: 1./ Az ügyben eljárt hatóságok sorozatosan és súlyosan szegték az akkor hatályos Büntető Perrendtartás garanciális rendelkezéseit, különösen az eljárás alá vont személyek szabadságának és védekezési jogának törvénysértő korlátozásával. 2./ Az eljárás egyoldalúan főleg a terhelőnek vélt adatok összegyűjtésére és felhasználására korlátozódott, a bűnösség cáfolására alkalmas bizonyítékok beszerzését elmulasztották, vagy azokat nem a súlyuknak és jelentőségüknek megfelelően vették figyelembe. 3./ A nyomozás ügyészi felügyelete során a törvénysértések és mulasztások megakadályozására intézkedés nem történt, a vádemelés pedig megalapozatlan és törvénysértő volt. 4./ Az eljárás bírósági szakaszában súlyosan megsértették a Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsának megalakításakor is irányadó perjogi szabályokat, a tárgyalás folyamán pedig a nyilvánosság és a közvetlenség elvét is. 5./ Az ítélet megalapozatlan, mert a mentő körülményekre vonatkozó indokolt bizonyítási kérelmek elutasítása miatt az ügy nincs kellően felderítve, számos ténymegállapítás hiányos, ellentétes az iratok tartalmával, illetve a bíróság egyes tényekből más tényekre helytelenül következtetett. 6./ A büntetőeljárás szabályainak súlyos megsértése és a védekezési jog korlátozásával is összefüggő megalapozatlanság az eljárás megismétlését nem teszi szükségessé, mert az ítélet így sem tartalmaz olyan megállapítást, amely megfelelne az akkor hatályos büntető jogszabályok által meghatározott bármilyen bűncselekmény ismérveinek. (folyt.köv.)
1989. június 9., péntek 12:06
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"- Takács Tiborné 771-722: A műsorvezető utalt arra, hogy a Mozaiknak ma lesz a döntője, de nem mondta, hogy mikor. Szeretné megnézni. - Gyereknapon hogyan vezetheti a műsort egy kopasz ember? Halász Judit, Eszményi Viktória és sok fiatal tehetséges ember van, miért pont egy kopasz beat-zenészt szerepeltetnek? Nem is tapsolnak, a gyerekeknek sem tetszik. Egyébként az egész napra jobb műsort vártam.
- A vetélkedő egyik kérdésében a válasz jó volt, el kellett volna fogadni az autót, nem volt róla szó, hogy a típust fogják kérdezni.
- 779-222: Szerdán a dunakeszi templomnál elveszett egy fekete férfi autóstáska. Endrei Juditot kéri, hogy mondja be, a megtaláló juttassa vissza a személyiben szereplő címre.
- Nagyon szeretném tudni, hogy ezt a gyereknapi bugyuta játékot ki a fene találta ki.
- Baróti Ágnes: A kecskermétiekkel meg akarják nyeretni ezt a vetélkedőt. Több javaslata van, hogy milyen műsort kellett volna csinálni a gyereknapra."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|