|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Nyílt levél dr. Csehák Judit miniszterhez
"A magyar nép katasztrofális egészségi állapotában, a jelenlegi
anyagi körülmények között, csak a következetesen végrehajtott reform
hozhat javulást. A reform alapfeltétele az egészségügy
demokratizálása, ehhez elengedhetetlen, hogy a változások ne a
jelenlegi struktúrán alapuljanak. Az egészségügyi reform legfőbb
támasza az ágazat fiatalsága kell, hogy legyen."
SZER, Földközelben:
Aratósztrájk
"Figyelemre méltó, hogy az alföldi tsz-ek nyomására a TOT a
sarkára állt, és történetében először valóban kizárólag azt
képviseli, amire papíron hivatott, a közösnek nevezett gazdaságok
érdekeit. A felhívás szerint, ha a kormány nem emeli fel minimálisan
30 százalékkal a gabonafelvásárlási árakat, nem szünteti meg a
Gabonatrösztöt, akkor Péter, Pál napján az üzemek felvonulnak a
kombájnokkal, és ősszel számottevően csökkentik a vetésterületet."
|
|
|
|
|
|
|
Interjú Gonda Istvánnal - 4. folyt.
|
- A megalakuló ülés előtt azért nem, mert addig végülis a mi kettőnk magánkezdeményezése volt. Azt nem tartottam célszerűnek, hogy mi mint két ember menjünk egy szervezet támogatása nélkül vagy megléte nélkül tárgyalni. Most pedig úgy látjuk, hogy jobb, hogyha előbb látjuk azt, hogy mi az a bázis, az az igény, ami fölmerül és utána, utána mind a két félnek sokkal tisztább lesz maga a helyzet és akkor érdemes elkezdeni ezt a dolgot. Nyilván a most szeptemberi tanévtől egyik sem fog tudni beindulni, mert annyira közeli már az időpont és akkor viszont, hogyha ennyire nem égető, hogy csak pár hónap van hátra az indulásig, akkor viszont megengedhetjük magunknak azt, hogy előbb fölmérjük az igényeket és utána kezdjünk erről beszélgetni, tárgyalni. - És neked személy szerint két gyermeked van és a harmadikat várjátok? - Igen, van egy hároméves fiam, egy egyéves lányom és augusztusra várjuk a harmadik gyermekünket. - És a többi jelentkezők vagy érdeklődők szintén több gyerekes családok? - Ez nagyon vegyes. Ahogy a jelentkezési lapokat néztem, a már beérkezőket, vannak 5-6 gyerekes családok is, de hát nyilván ez ritkaság, mint ahogy a mai magyar családokban is ritkaság ez. Egy-két gyerekes, talán három gyerekes az, ami jellemző. Tehát talán az országos átlagnál egy picivel nagyobb a gyerekszám abban a körben, aki ilyen iránt érdeklődik. - Köszönöm szépen az interjút és sok sikert +++
1989. május 28., vasárnap
|
Vissza »
Folytatásokkal »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"- Takács Tiborné 771-722: A műsorvezető utalt arra, hogy a Mozaiknak ma lesz a döntője, de nem mondta, hogy mikor. Szeretné megnézni. - Gyereknapon hogyan vezetheti a műsort egy kopasz ember? Halász Judit, Eszményi Viktória és sok fiatal tehetséges ember van, miért pont egy kopasz beat-zenészt szerepeltetnek? Nem is tapsolnak, a gyerekeknek sem tetszik. Egyébként az egész napra jobb műsort vártam.
- A vetélkedő egyik kérdésében a válasz jó volt, el kellett volna fogadni az autót, nem volt róla szó, hogy a típust fogják kérdezni.
- 779-222: Szerdán a dunakeszi templomnál elveszett egy fekete férfi autóstáska. Endrei Juditot kéri, hogy mondja be, a megtaláló juttassa vissza a személyiben szereplő címre.
- Nagyon szeretném tudni, hogy ezt a gyereknapi bugyuta játékot ki a fene találta ki.
- Baróti Ágnes: A kecskermétiekkel meg akarják nyeretni ezt a vetélkedőt. Több javaslata van, hogy milyen műsort kellett volna csinálni a gyereknapra."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|