|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Nyílt levél dr. Csehák Judit miniszterhez
"A magyar nép katasztrofális egészségi állapotában, a jelenlegi
anyagi körülmények között, csak a következetesen végrehajtott reform
hozhat javulást. A reform alapfeltétele az egészségügy
demokratizálása, ehhez elengedhetetlen, hogy a változások ne a
jelenlegi struktúrán alapuljanak. Az egészségügyi reform legfőbb
támasza az ágazat fiatalsága kell, hogy legyen."
SZER, Földközelben:
Aratósztrájk
"Figyelemre méltó, hogy az alföldi tsz-ek nyomására a TOT a
sarkára állt, és történetében először valóban kizárólag azt
képviseli, amire papíron hivatott, a közösnek nevezett gazdaságok
érdekeit. A felhívás szerint, ha a kormány nem emeli fel minimálisan
30 százalékkal a gabonafelvásárlási árakat, nem szünteti meg a
Gabonatrösztöt, akkor Péter, Pál napján az üzemek felvonulnak a
kombájnokkal, és ősszel számottevően csökkentik a vetésterületet."
|
|
|
|
|
|
|
Károk a közvagyonban
|
Oltványi Ottó, az MTI tudósítója jelenti:
Bukarest, 1989. május 24. szerda /MTI-tud./ - A román pártvezetés mezőgazdasággal kapcsolatos döntése után eddig nem közölt ,, önkritikus nyilatkozatoknak,, ad helyet a román sajtó. A nagyváradi Fáklyában ezek egyike így jelent meg: ,,Köszönöm a párt főtitkárának, Nicolae Ceausescu elvtársnak a mezőgazdaság fejlesztésére fordított gondoskodását, azt a nagy bizalmat, amelyet az emberek iránt tanusít, hogy társadalmunkban demokratikus keretek között megvitassák és megoldják a felmerült problémákat. Közvetlenül felelős vagyok az elkövetett hibákért, s éppen ezért vállalom, hogy felelősségteljesen és következetesen dolgozom az állattenyésztés gyökeres megjavításáért,,. Mindezeket Rizó Pál, az érsemlyéni termelőszövetkezet állattenyésztési farmjának vezetője mondta a faluban rendezett ,,vitán,,. Erre a gyűlésre azért került sor, mert május elején ebben a tsz-ben sok kényszervágás történt, ami jelentősen csökkentette a szarvasmarhaállományt.
Az előzményekhez tartozik - mint arról már korábban beszámoltunk - hogy az RKP KB Politikai Végrehajtó Bizottsága május 19-i ülésén jelentést vitatott meg ,,az állami és szövetkezeti mezőgazdasági egységek kihágásairól, amelyek veszteségeket idéztek elő az állattenyésztési ágazatban,,. Sajtójelentések szerint 10 megyében ért legelőkön sokezer állatot a május elejei ítéletidő: többnapos esőzés, kiadós havazás, hó és szélvihar. A havasokon, legelőkön kirekedt állatok nem jutottak fedél alá, és nem kaptak takarmányt. Sok állat megbetegedett, legyengült és a kényszervágás valósággal megtizedelte ezekben a megyékben az állatállományt. Ezért sürgetett felelősségrevonást, határozott fellépést a vétkesekkel szemben a Politikai Végrehajtó Bizottság. A megyei sajtó beszámolókat közöl azokról a falugyűlésekről, termelőszövetkezeti közgyűlésekről, amelyeken a vétkesek önkritikákat gyakoroltak. A Csíkszeredán megjelenő Hargita szerint a megye 13 községében a gyűlések résztvevői ,,mélységesen elítélték a vétkeseket,,. A lap egyebek között ezeket írja: ,,Valamennyi termelőszövetkezetben, ahol károk keletkeztek, a gyűléseken az egyéni és kollektív felelősségérzet fokozását hangsúlyozták, ami megköveteli az ideológiai-politikai nevelőmunka további erősítését, a rend és a fegyelem meghonosítását, azért, hogy hasonló esetek ne fordulhassanak elő.,, (folyt.)
1989. május 25., csütörtök 09:10
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"- Takács Tiborné 771-722: A műsorvezető utalt arra, hogy a Mozaiknak ma lesz a döntője, de nem mondta, hogy mikor. Szeretné megnézni. - Gyereknapon hogyan vezetheti a műsort egy kopasz ember? Halász Judit, Eszményi Viktória és sok fiatal tehetséges ember van, miért pont egy kopasz beat-zenészt szerepeltetnek? Nem is tapsolnak, a gyerekeknek sem tetszik. Egyébként az egész napra jobb műsort vártam.
- A vetélkedő egyik kérdésében a válasz jó volt, el kellett volna fogadni az autót, nem volt róla szó, hogy a típust fogják kérdezni.
- 779-222: Szerdán a dunakeszi templomnál elveszett egy fekete férfi autóstáska. Endrei Juditot kéri, hogy mondja be, a megtaláló juttassa vissza a személyiben szereplő címre.
- Nagyon szeretném tudni, hogy ezt a gyereknapi bugyuta játékot ki a fene találta ki.
- Baróti Ágnes: A kecskermétiekkel meg akarják nyeretni ezt a vetélkedőt. Több javaslata van, hogy milyen műsort kellett volna csinálni a gyereknapra."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|