|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Nyílt levél dr. Csehák Judit miniszterhez
"A magyar nép katasztrofális egészségi állapotában, a jelenlegi
anyagi körülmények között, csak a következetesen végrehajtott reform
hozhat javulást. A reform alapfeltétele az egészségügy
demokratizálása, ehhez elengedhetetlen, hogy a változások ne a
jelenlegi struktúrán alapuljanak. Az egészségügyi reform legfőbb
támasza az ágazat fiatalsága kell, hogy legyen."
SZER, Földközelben:
Aratósztrájk
"Figyelemre méltó, hogy az alföldi tsz-ek nyomására a TOT a
sarkára állt, és történetében először valóban kizárólag azt
képviseli, amire papíron hivatott, a közösnek nevezett gazdaságok
érdekeit. A felhívás szerint, ha a kormány nem emeli fel minimálisan
30 százalékkal a gabonafelvásárlási árakat, nem szünteti meg a
Gabonatrösztöt, akkor Péter, Pál napján az üzemek felvonulnak a
kombájnokkal, és ősszel számottevően csökkentik a vetésterületet."
|
|
|
|
|
|
|
Ellenzék Május 1-jén - 1.- folyt.
|
Kétoldali tárgyalásokat akarunk, amelyekben az egyik oldalon a hatalmat birtokló MSZMP, a másik oldalon a független politikai szervezetek egységfrontja vesz részt. Az Ellenzéki Kerekasztalnak tehát nem feladata olyan kormányzati problémák megvitatása vagy előterjesztése, amelyekkel majd a szabad választások után felálló kormánynak kell foglalkoznia. Az Ellenzéki Kerekasztal létrejötte, az ellenzék eggysége kedvezően hatott az egész társadalomra - állapította meg Kónya. Felgyorsult a független társadalom önszerveződése, sorra jönnek létre a helyi ellenzéki kerekasztalok. Ezúttal a közönség kapott szót. A kerekasztal összetételét illetően két kérdés hangzott el: a Magyar Függetlenségi Párt miért nem vesz részt a kerekasztal munkájában? - így szólt az egyik. A válasz: e párt előtt is nyitva az ajtó, hiszen a kerekasztal nem valami zártkörű, megszabott létszámú együttes. Bizonyos jelek szerint remélhető is, hogy a függetllenségi párt hamarosan bekapcsolódik a kerekasztal tevékenységébe. A másik kérdés a független szakszervezetek demokratikus vitájának szólt és azt tudakolta, politizálni is kíván-e a liga. Bruszt László felelt meg erre, mondván, hogy a liga ugyan nem politikai szervezet, de igyekszik elősegíteni az áttérést a demokráciára. Számos kérdés foglalkozott a választásokkal. Ami ennek időpontját illeti, többen hangsúlyozták, hogy bár az ellenzéknek nincs mit félni a választások előrehozatalától sem, mégis jogos követelés, hogy idre van szükség amig a társadalom megismerheti az ellenzéki pártokat, szervezeteket. Lezsák Sándor a Magyar Demokrata Fórum részéről kijelentette: mivel az események felgyorsultak, az MDF kész későbbre halasztani az alkotmányozás feladatát, nem ragaszkodik többé ahhoz, hogy előbb alkotmányozó nemzetgyűlést válasszunk meg. Abban teljes a kerekasztal résztvevőinek az egyetértése - tette ehhez hozzá Kónya Imre - hogy a mai Országgyűlés nem alkotmányozhat. (folyt.)
1989. május 6., szombat
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"- Takács Tiborné 771-722: A műsorvezető utalt arra, hogy a Mozaiknak ma lesz a döntője, de nem mondta, hogy mikor. Szeretné megnézni. - Gyereknapon hogyan vezetheti a műsort egy kopasz ember? Halász Judit, Eszményi Viktória és sok fiatal tehetséges ember van, miért pont egy kopasz beat-zenészt szerepeltetnek? Nem is tapsolnak, a gyerekeknek sem tetszik. Egyébként az egész napra jobb műsort vártam.
- A vetélkedő egyik kérdésében a válasz jó volt, el kellett volna fogadni az autót, nem volt róla szó, hogy a típust fogják kérdezni.
- 779-222: Szerdán a dunakeszi templomnál elveszett egy fekete férfi autóstáska. Endrei Juditot kéri, hogy mondja be, a megtaláló juttassa vissza a személyiben szereplő címre.
- Nagyon szeretném tudni, hogy ezt a gyereknapi bugyuta játékot ki a fene találta ki.
- Baróti Ágnes: A kecskermétiekkel meg akarják nyeretni ezt a vetélkedőt. Több javaslata van, hogy milyen műsort kellett volna csinálni a gyereknapra."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|