|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Nyílt levél dr. Csehák Judit miniszterhez
"A magyar nép katasztrofális egészségi állapotában, a jelenlegi
anyagi körülmények között, csak a következetesen végrehajtott reform
hozhat javulást. A reform alapfeltétele az egészségügy
demokratizálása, ehhez elengedhetetlen, hogy a változások ne a
jelenlegi struktúrán alapuljanak. Az egészségügyi reform legfőbb
támasza az ágazat fiatalsága kell, hogy legyen."
SZER, Földközelben:
Aratósztrájk
"Figyelemre méltó, hogy az alföldi tsz-ek nyomására a TOT a
sarkára állt, és történetében először valóban kizárólag azt
képviseli, amire papíron hivatott, a közösnek nevezett gazdaságok
érdekeit. A felhívás szerint, ha a kormány nem emeli fel minimálisan
30 százalékkal a gabonafelvásárlási árakat, nem szünteti meg a
Gabonatrösztöt, akkor Péter, Pál napján az üzemek felvonulnak a
kombájnokkal, és ősszel számottevően csökkentik a vetésterületet."
|
|
|
|
|
|
|
Grósz Károly japán interjúja (1.rész)
|
Trom András, az MTI tudósítója jelenti:
Tokió, 1989. január 10. kedd (MTI-tud) - A szovjet csapatok részleges kivonása Magyarország területéről heteken belül megkezdődik. A piaci alapelvek kevés korlátozással érvényesülni fognak hazánkban, ahol a magántulajdon részaránya lényegesen tovább emelkedhet - többek között erről beszélt Grósz Károly, az MSZMP főtitkára abban az interjúban, amelyet a Nihon Keizai Simbun-nak, japán vezető gazdaságpolitikai napilapjának adott.
Grósz Károly fényképpel illusztrált nagy terjedelmű interjúján kívül a főtitkár életútját ismertető cikket is közölt a lap keddi száma. A terjedelem és a közlés módja is azt jelzi, hogy a nagy befolyású ujság Grósz Károly személyén keresztül komoly figyelmet fordít Magyarország bel- és külpolitikájára, reformtörekvéseire. Tíz napja a Kyodo hírügynökség közölt interjút Németh Miklós kormányfővel. Grósz Károly a japán lap tudósítóinak részletesen kifejtette, hogy a magyar politikai vezetés a hatékonyan működő gazdaság megteremtése érdekében a múltbeli ideológiai korlátokat áttörve a tőke és a munkaerő mozgásának felgyorsítására törekszik. A jövőben nem támaszkodhatunk kizárólag a KGST-n belüli együttműködésre, amelyben nem érvényesül a műszaki fejlesztés kényszere. Ezért törekszünk a Nyugattal való együttműködésre és megpróbálunk felzárkózni a nyugati piac követelményeihez. Ez utóbbi érdekében az ország gazdasági vezetése célul tűzte ki a forint konvertibilissá tételét. Ez együtt járna a forint leértékelésével, ami nagy mértékben érintené külgazdaságunkat, így az átállás során igen óvatosan kell majd eljárni - mutatott rá Grósz Károly. A szovjet peresztrojka és a magyar reformok kapcsolatát firtató kérdésre az MSZMP főtitkára kifejtette, hogy a két országban zajló folyamatok közé már csak a méretek miatt sem lehet egyenlőségjelet tenni. (folyt.köv.)
1989. január 10., kedd 07:24
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Grósz Károly japán interjúja (2.rész)
|
Nemzetközi kérdéseket érintve Grósz Károly kifejtette, hogy a részleges csapatkivonások után maradnak még Magyarországon szovjet katonák. Hangúlyozta, hogy ,,folytatjuk részvételünket a Varsói Szerződés szervezetében, ugyanakkor hosszú távon újabb erőfeszítéseket kívánunk tenni a kelet-nyugati katonai szövetségek felszámolása érdekében,,. A főtitkár közölte, hogy Magyarország még ebben a hónapban felveszi a diplomáciai kapcsolatokat Dél-Koreával. Szólt arról is, hogy Magyarország a KNDK-val magas szintű együttműködést folytat. Baráti alapállásunkon az sem változtat, hogy Dél-Koreával diplomáciai kapcsolatokat létesítünk. Ezért nagyon sajnálnánk, ha ez a lépés a KNDK szemében a kapcsolatokat akadályozó tényezővé válna. Kitért Grósz Károly a magyar-japán kapcsolatokra, s rámutatott arra, hogy szeretnénk meríteni a japán vállalatvezetési és termelésszervezési tapasztalatokból. Örvendetes lenne, ha japán modern technikájából és tudományos eredményeiből is tanulhatnánk. A szigetországgal továbbra is jó pénzügyi kapcsolatokra törekszünk és várjuk a japán tőke beáramlását hazánkba. Ami a magyar belpolitikai helyzetet illeti, a főtitkár a többpártrendszerrel kapcsolatban kifejtette, hogy az MSZMP magától nem kívánja átadni a hatalmat. ,,Ha mégis elveszítenénk, az a saját hibánk lenne,,. Úgy látszik, hogy Magyarországon sok új párt jön majd létre, de tényleges politikai szereppel csak néhány rendelkezik majd közülük - mondotta Grósz Károly. +++
1989. január 10., kedd 08:39
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"- Takács Tiborné 771-722: A műsorvezető utalt arra, hogy a Mozaiknak ma lesz a döntője, de nem mondta, hogy mikor. Szeretné megnézni. - Gyereknapon hogyan vezetheti a műsort egy kopasz ember? Halász Judit, Eszményi Viktória és sok fiatal tehetséges ember van, miért pont egy kopasz beat-zenészt szerepeltetnek? Nem is tapsolnak, a gyerekeknek sem tetszik. Egyébként az egész napra jobb műsort vártam.
- A vetélkedő egyik kérdésében a válasz jó volt, el kellett volna fogadni az autót, nem volt róla szó, hogy a típust fogják kérdezni.
- 779-222: Szerdán a dunakeszi templomnál elveszett egy fekete férfi autóstáska. Endrei Juditot kéri, hogy mondja be, a megtaláló juttassa vissza a személyiben szereplő címre.
- Nagyon szeretném tudni, hogy ezt a gyereknapi bugyuta játékot ki a fene találta ki.
- Baróti Ágnes: A kecskermétiekkel meg akarják nyeretni ezt a vetélkedőt. Több javaslata van, hogy milyen műsort kellett volna csinálni a gyereknapra."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|