|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Nyílt levél dr. Csehák Judit miniszterhez
"A magyar nép katasztrofális egészségi állapotában, a jelenlegi
anyagi körülmények között, csak a következetesen végrehajtott reform
hozhat javulást. A reform alapfeltétele az egészségügy
demokratizálása, ehhez elengedhetetlen, hogy a változások ne a
jelenlegi struktúrán alapuljanak. Az egészségügyi reform legfőbb
támasza az ágazat fiatalsága kell, hogy legyen."
SZER, Földközelben:
Aratósztrájk
"Figyelemre méltó, hogy az alföldi tsz-ek nyomására a TOT a
sarkára állt, és történetében először valóban kizárólag azt
képviseli, amire papíron hivatott, a közösnek nevezett gazdaságok
érdekeit. A felhívás szerint, ha a kormány nem emeli fel minimálisan
30 százalékkal a gabonafelvásárlási árakat, nem szünteti meg a
Gabonatrösztöt, akkor Péter, Pál napján az üzemek felvonulnak a
kombájnokkal, és ősszel számottevően csökkentik a vetésterületet."
|
|
|
|
|
|
|
Az MSZMP választási gyűlése
|
1990. február 19., hétfő - Amennyiben a jobboldali pártok
jutnak hatalomra a márciusi választásokat követően, úgy fennáll a
veszélye, hogy az országban parlamenti demokráciának álcázott
reakciós kispolgári diktatúra lesz - jelentette ki Udvarhelyi
László, az MSZMP választási bizottságának elnöke a párt hétfői
budapesti választási gyűlésén.
A továbbiakban - még mindig a választás kimenetelét latolgatva - Udvarhelyi László úgy vélekedett, hogy polgári restauráció esetén nem nyugati típusú demokrácia jönne létre hazánkban, hanem a polgári, kapitalista rendszernek egy torz, balkáni karikatúrája. Hozzátette: illúzió a külföldi tőkétől remélni az ország gazdasági talpraállását, hiszen a külföldi befektetések Magyarország jelenlegi gazdasági szintje mellett csupán az ország kiárusításához, egyfajta félgyarmati helyzetbe süllyesztéséhez vezetne.
A választási kampányról is részletesen szólt az MSZMP választási bizottságának elnöke. Sérelmezte az elmúlt négy évtized - s ezen belül elsősorban az MSZMP - elleni propaganda-hadjáratot, amely véleménye szerint történelmietlen, tudatos csúsztatásokra épít, s nem egyszer kimondottan rágalmazó is. Elutasította, hogy a politikai pártok az egész elmúlt négy évtizedet úgymond zárójelbe teszik, s elmulasztják annak tárgyilagos mérlegelését. Mint mondotta: az MSZMP számára az elmúlt negyven esztendőből felvállalható minden, ami elindította Magyarországot a modern Európa felé, új életlehetőséget teremtve emberek százezreinek egy szegény, a háború után kivérzett országban. .
A szónok nem rejtette véka alá negatív véleményét a jelenlegi kormányról, elsősorban annak gazdaságpolitikájáról. Úgy vélekedett, hogy a most érvényesülő pénzügyi diktatúra csak eszközeiben különbözik a Rákosi-rendszer direkt, tervutasításos gazdaságpolitikájától. Hangsúlyozta azt is: az adósságállomány tetemes része az elmúlt három-négy évben gyülemlett fel, s így ezért a legutóbbi évek kabinetjeit terheli a felelősség. Itt jegyezte meg, hogy a számára érthetetlen népszerűségnek örvendő Németh Miklós már 1979-ben felelős beosztásban dolgozott a pártközpont gazdasági apparátusában. Ugyancsak rossz véleménnyel volt Udvarhelyi László az MSZP-ről is, amely - mint mondotta - potenciális szövetségese lehetne az MSZMP-nek, ám ehelyett az egyik leghangosabb rágalmazója. Ezt annak tudta be, hogy - mint mondotta - az MSZP magát ugyan baloldalinak nevezi, de voltaképpen jobboldali politikát folytat. (MTI)
1990. február 19., hétfő 19:29
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"- Takács Tiborné 771-722: A műsorvezető utalt arra, hogy a Mozaiknak ma lesz a döntője, de nem mondta, hogy mikor. Szeretné megnézni. - Gyereknapon hogyan vezetheti a műsort egy kopasz ember? Halász Judit, Eszményi Viktória és sok fiatal tehetséges ember van, miért pont egy kopasz beat-zenészt szerepeltetnek? Nem is tapsolnak, a gyerekeknek sem tetszik. Egyébként az egész napra jobb műsort vártam.
- A vetélkedő egyik kérdésében a válasz jó volt, el kellett volna fogadni az autót, nem volt róla szó, hogy a típust fogják kérdezni.
- 779-222: Szerdán a dunakeszi templomnál elveszett egy fekete férfi autóstáska. Endrei Juditot kéri, hogy mondja be, a megtaláló juttassa vissza a személyiben szereplő címre.
- Nagyon szeretném tudni, hogy ezt a gyereknapi bugyuta játékot ki a fene találta ki.
- Baróti Ágnes: A kecskermétiekkel meg akarják nyeretni ezt a vetélkedőt. Több javaslata van, hogy milyen műsort kellett volna csinálni a gyereknapra."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|