|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Nyílt levél dr. Csehák Judit miniszterhez
"A magyar nép katasztrofális egészségi állapotában, a jelenlegi
anyagi körülmények között, csak a következetesen végrehajtott reform
hozhat javulást. A reform alapfeltétele az egészségügy
demokratizálása, ehhez elengedhetetlen, hogy a változások ne a
jelenlegi struktúrán alapuljanak. Az egészségügyi reform legfőbb
támasza az ágazat fiatalsága kell, hogy legyen."
SZER, Földközelben:
Aratósztrájk
"Figyelemre méltó, hogy az alföldi tsz-ek nyomására a TOT a
sarkára állt, és történetében először valóban kizárólag azt
képviseli, amire papíron hivatott, a közösnek nevezett gazdaságok
érdekeit. A felhívás szerint, ha a kormány nem emeli fel minimálisan
30 százalékkal a gabonafelvásárlási árakat, nem szünteti meg a
Gabonatrösztöt, akkor Péter, Pál napján az üzemek felvonulnak a
kombájnokkal, és ősszel számottevően csökkentik a vetésterületet."
|
|
|
|
|
|
|
Országgyűlés - második munkanap (32. rész)
|
Biacs Péter (Budapest, 30. vk.) közölte, hogy a Magyar Gazdasági ----------- Kamara egyetért az állami vagyon védelméről szóló törvény megalkotásával, bár úgy ítéli meg, hogy azt a társasági, illetve az átalakulási törvénnyel egy időben kellett volna létrehozni. A kamara álláspontja szerint az Állami Vagyonügynökség létrehozásának alapvető célja csak a tulajdonreform megvalósításának előmozdítása, illetve a vállalatoknál működő vagyon jövedelemtermelő-képességének fokozása lehet. Biacs Péter ezzel kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet: nem igazolható, hogy a törvénytervezetben szereplő megoldás - amit a gyakorlat még sehol sem minősített - alkalmas-e ennek a célnak a megvalósítására. A törvényjavaslat ugyanis - vélekedett a képviselő - lényegében az állami vagyon körébe tartozó tőkeelemekre vonatkozó tulajdonosi jogosítványok centralizálását jelenti. Így a tervezet elfogadása esetén az állam közhatalmi és tulajdonosi jogosultságának szétválasztása helyett óriási gazdasági potenciállal rendelkező központi hatalom jöhet létre. Félő, hogy ez az állami bürokrácia átmentését szolgálná. A képviselő kifogásolta azt is, hogy a tervezet a vagyonügynökség számára - deklarált szándékával ellentétben - számos fontos kérdésben közvetlen gazdálkodási jogosítványokat ad.
Az elmondottakat összegezve Biacs Péter - a kamara álláspontját is tolmácsolva - leszögezte: az állami vagyon, az állami vállalatok társasággá alakítása külföldi tőke bevonásával, vegyesvállalatok létrehozásával a gazdálkodási szféra feladatába tartozik. A vagyonügynökséggel kapcsolatban pedig a választópolgárok azt várták volna el, hogy az állami vállalatok vagyonértékelését végezze el, s ellenőrizze, nyugtassa meg az állampolgárokat: a nemzeti vagyont nem fogják elkótyavetyélni. Ezzel szemben, a vagyonpolitikai irányelvek hiányában, egyáltalán az is kétséges, hogy a vagyonügynökség miként fog működni az idén.
Biacs Péter felszólalását követően az elnöklő Horváth Lajos berekesztette az ülésszak második napjának munkáját. A Parlament csütörtökön 9 órakor folytatja a tanácskozást. (folyt.köv.)
1990. január 24., szerda 19:50
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"- Takács Tiborné 771-722: A műsorvezető utalt arra, hogy a Mozaiknak ma lesz a döntője, de nem mondta, hogy mikor. Szeretné megnézni. - Gyereknapon hogyan vezetheti a műsort egy kopasz ember? Halász Judit, Eszményi Viktória és sok fiatal tehetséges ember van, miért pont egy kopasz beat-zenészt szerepeltetnek? Nem is tapsolnak, a gyerekeknek sem tetszik. Egyébként az egész napra jobb műsort vártam.
- A vetélkedő egyik kérdésében a válasz jó volt, el kellett volna fogadni az autót, nem volt róla szó, hogy a típust fogják kérdezni.
- 779-222: Szerdán a dunakeszi templomnál elveszett egy fekete férfi autóstáska. Endrei Juditot kéri, hogy mondja be, a megtaláló juttassa vissza a személyiben szereplő címre.
- Nagyon szeretném tudni, hogy ezt a gyereknapi bugyuta játékot ki a fene találta ki.
- Baróti Ágnes: A kecskermétiekkel meg akarják nyeretni ezt a vetélkedőt. Több javaslata van, hogy milyen műsort kellett volna csinálni a gyereknapra."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|