|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Nyílt levél dr. Csehák Judit miniszterhez
"A magyar nép katasztrofális egészségi állapotában, a jelenlegi
anyagi körülmények között, csak a következetesen végrehajtott reform
hozhat javulást. A reform alapfeltétele az egészségügy
demokratizálása, ehhez elengedhetetlen, hogy a változások ne a
jelenlegi struktúrán alapuljanak. Az egészségügyi reform legfőbb
támasza az ágazat fiatalsága kell, hogy legyen."
SZER, Földközelben:
Aratósztrájk
"Figyelemre méltó, hogy az alföldi tsz-ek nyomására a TOT a
sarkára állt, és történetében először valóban kizárólag azt
képviseli, amire papíron hivatott, a közösnek nevezett gazdaságok
érdekeit. A felhívás szerint, ha a kormány nem emeli fel minimálisan
30 százalékkal a gabonafelvásárlási árakat, nem szünteti meg a
Gabonatrösztöt, akkor Péter, Pál napján az üzemek felvonulnak a
kombájnokkal, és ősszel számottevően csökkentik a vetésterületet."
|
|
|
|
|
|
|
Országgyűlés - második munkanap (23. rész)
|
A legsürgetőbb tennivalók - az eddigi tapasztalatok szerint - a vagyonvédelemben jelentkeznek. Ez természetesen nem jelenti az üzleti önállóság megakadályozását, a társasággá alakítások indokolatlan megfékezését, az államigazgatás újbóli térnyerését az üzleti közösség térnyerésével szemben. Szükség van viszont ilyen ügyleteknél a társadalmi kontrollra. Lényeges, hogy ez a társadalom számára számottevő jövedelmeket is eredményezzen, különben a gazdaság aligha fog kikerülni az állami adósság szorításából. A sikeres privatizációs politika hatékony szervezetet kíván, ezért van szükség az Állami Vagyonügynökség létrehozására. Ez a szervezet nem üzletellenes céllal jön létre - hangsúlyozta ismételten a pénzügyminiszter-helyettes -, ám tény, hogy a zártkörű, a társadalmat kizáró alkudozásokat mindenképpen meg kell szüntetni.
A kormány szerint az Állami Vagyonügynökség szervezetét úgy kell kialakítani, hogy az meglehetősen kicsi, ám mégis ütőképes legyen, így csakis a szükséges ellenőrzési pontokon avatkozhasson be a privatizációs folyamatba. A vagyonügynökség elsősorban külső szakértőkkel, szakmai szervezetekkel dolgoztat.
Tömpe István elmondotta, hogy a törvényjavaslat vitája során felmerült gondok jó részét sikerült megoldaniuk, ennek ellenére számos nyitott kérdés maradt. Ezek többsége a szervezet jövendő működésére vonatkozik. A nyitott kérdések többségére csak a gyakorlat adhatja meg a választ, ezért nem javasolják az ezzel kapcsolatos elképzeléseket törvénybe foglalni. A törvényalkotók igyekeztek elkerülni minden olyan paragrafus beiktatását, amelyek kidolgozása mögött még hiányozna a tényleges tapasztalat. A kormány ezért azt javasolja, hogy a szakértők, a leendő vagyonügynökség csak átmeneti vagyonpolitikai irányelveket dolgozzon ki, s az 1990-91-re szóló irányelveket az új Parlament az őszi idényben fogadja el, a tulajdonváltási reformmal.
Lényeges kérdés a vagyonalap felügyelete. A kormány azt javasolja, hogy az Állami Vagyonügynökség a Minisztertanács felügyelete alá tartozzon. Ennek egyik oka, hogy az államtalanítás a kormány gazdaságpolitikájához sokrétűen kapcsolódó elem. A privatizáció fontos része a kormány struktúrapolitikájának, a külföldi tőke bevonására irányuló törekvéseknek. (folyt. köv.)
1990. január 24., szerda 18:15
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"- Takács Tiborné 771-722: A műsorvezető utalt arra, hogy a Mozaiknak ma lesz a döntője, de nem mondta, hogy mikor. Szeretné megnézni. - Gyereknapon hogyan vezetheti a műsort egy kopasz ember? Halász Judit, Eszményi Viktória és sok fiatal tehetséges ember van, miért pont egy kopasz beat-zenészt szerepeltetnek? Nem is tapsolnak, a gyerekeknek sem tetszik. Egyébként az egész napra jobb műsort vártam.
- A vetélkedő egyik kérdésében a válasz jó volt, el kellett volna fogadni az autót, nem volt róla szó, hogy a típust fogják kérdezni.
- 779-222: Szerdán a dunakeszi templomnál elveszett egy fekete férfi autóstáska. Endrei Juditot kéri, hogy mondja be, a megtaláló juttassa vissza a személyiben szereplő címre.
- Nagyon szeretném tudni, hogy ezt a gyereknapi bugyuta játékot ki a fene találta ki.
- Baróti Ágnes: A kecskermétiekkel meg akarják nyeretni ezt a vetélkedőt. Több javaslata van, hogy milyen műsort kellett volna csinálni a gyereknapra."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|