|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Nyílt levél dr. Csehák Judit miniszterhez
"A magyar nép katasztrofális egészségi állapotában, a jelenlegi
anyagi körülmények között, csak a következetesen végrehajtott reform
hozhat javulást. A reform alapfeltétele az egészségügy
demokratizálása, ehhez elengedhetetlen, hogy a változások ne a
jelenlegi struktúrán alapuljanak. Az egészségügyi reform legfőbb
támasza az ágazat fiatalsága kell, hogy legyen."
SZER, Földközelben:
Aratósztrájk
"Figyelemre méltó, hogy az alföldi tsz-ek nyomására a TOT a
sarkára állt, és történetében először valóban kizárólag azt
képviseli, amire papíron hivatott, a közösnek nevezett gazdaságok
érdekeit. A felhívás szerint, ha a kormány nem emeli fel minimálisan
30 százalékkal a gabonafelvásárlási árakat, nem szünteti meg a
Gabonatrösztöt, akkor Péter, Pál napján az üzemek felvonulnak a
kombájnokkal, és ősszel számottevően csökkentik a vetésterületet."
|
|
|
|
|
|
|
Országgyűlés - második munkanap (11. rész)
|
Sólyom László, az Alkotmánybíróság helyettes elnöke emlékeztette -------------- a képviselőket, hogy a testület is foglalkozott a lehallgatási botránnyal. Hivatalból kezdeményezte az eljárást, élve azzal a jogával, hogy megvizsgálja: a belső utasítások összhangban állnak-e a nemzetközi szerződésekkel, a belső jog megfelel-e a Magyarország által aláírt emberi jogi szerződéseknek. Szólt arról, hogy a Belügyminisztériumtól 84 titkos jogszabályt kapott meg az Alkotmánybíróság, közülük három minisztertanácsi határozat, a többi miniszteri utasítás, illetve parancs volt. E dokumentumokat az elmúlt héten átvizsgálták, mint utóbb kiderült, jószerivel feleslegesen, mert Horváth István, az akkor még hivatalban lévő belügyminiszter értesítést küldött: az összes vonatkozó jogszabályt hatályon kívül helyezte.
Az Alkotmánybíróság mégsem dolgozott feleslegesen, mert a testület nemcsak azt tartja alapvető feladatának, hogy megállapítsa egyes jogszabályok alkotmányellenességét - jelentette ki Sólyom László. A határozat indoklásában az Alkotmánybíróság szándékában állt annak kifejtése is, hogy mikor, milyen körülmények között tartaná alkotmányosnak a titkosszolgálatok tevékenységét. A testület nemcsak a belügyi utasításokat nézte át, a külföldi jogállamok gyakorlatát is tanulmányozta, így meglehetősen pontos képet kapott az állampolgári jogok védelme, illetve a titkosszolgálat közérdekű működőképessége közötti kényes egyensúlyról. Ezek ismeretében, és az ország stabilitásának érdekében is kívánatosnak tartaná, hogy az ezen ülésszakra beterjesztett törvényjavaslat elfogadása után a miniszterelnök - előzetes norma-kontroll érdekében - az Alkotmánybírósághoz fordulna, s a testület megvizsgálhatná, hogy a törvénytervezet megfelel-e a jogállamiság követelményeinek. Sólyom László felkérte Gál Zoltán belügyminisztériumi államtitkárt, hogy az összes vonatkozó, s a végrehajtás részét képező miniszteri utasítást és parancsot - tájékoztatásul - küldje meg az Alkotmánybíróságnak, mert e nélkül a törvény nem értelmezhető. Egyébiránt a minisztérium amúgy is köteles a végrehajtási szabályokat a törvénnyel együtt megalkotni. (folyt. köv.)
1990. január 24., szerda 15:02
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"- Takács Tiborné 771-722: A műsorvezető utalt arra, hogy a Mozaiknak ma lesz a döntője, de nem mondta, hogy mikor. Szeretné megnézni. - Gyereknapon hogyan vezetheti a műsort egy kopasz ember? Halász Judit, Eszményi Viktória és sok fiatal tehetséges ember van, miért pont egy kopasz beat-zenészt szerepeltetnek? Nem is tapsolnak, a gyerekeknek sem tetszik. Egyébként az egész napra jobb műsort vártam.
- A vetélkedő egyik kérdésében a válasz jó volt, el kellett volna fogadni az autót, nem volt róla szó, hogy a típust fogják kérdezni.
- 779-222: Szerdán a dunakeszi templomnál elveszett egy fekete férfi autóstáska. Endrei Juditot kéri, hogy mondja be, a megtaláló juttassa vissza a személyiben szereplő címre.
- Nagyon szeretném tudni, hogy ezt a gyereknapi bugyuta játékot ki a fene találta ki.
- Baróti Ágnes: A kecskermétiekkel meg akarják nyeretni ezt a vetélkedőt. Több javaslata van, hogy milyen műsort kellett volna csinálni a gyereknapra."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|