|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Nyílt levél dr. Csehák Judit miniszterhez
"A magyar nép katasztrofális egészségi állapotában, a jelenlegi
anyagi körülmények között, csak a következetesen végrehajtott reform
hozhat javulást. A reform alapfeltétele az egészségügy
demokratizálása, ehhez elengedhetetlen, hogy a változások ne a
jelenlegi struktúrán alapuljanak. Az egészségügyi reform legfőbb
támasza az ágazat fiatalsága kell, hogy legyen."
SZER, Földközelben:
Aratósztrájk
"Figyelemre méltó, hogy az alföldi tsz-ek nyomására a TOT a
sarkára állt, és történetében először valóban kizárólag azt
képviseli, amire papíron hivatott, a közösnek nevezett gazdaságok
érdekeit. A felhívás szerint, ha a kormány nem emeli fel minimálisan
30 százalékkal a gabonafelvásárlási árakat, nem szünteti meg a
Gabonatrösztöt, akkor Péter, Pál napján az üzemek felvonulnak a
kombájnokkal, és ősszel számottevően csökkentik a vetésterületet."
|
|
|
|
|
|
|
Megkezdte munkáját az Országgyűlés januári ülésszaka (31. rész)
|
Az ezt követő részletes vitában Pregun István ------------- (Szabolcs-Szatmár-Bereg m., 1. vk.), a nyiregyházi Görög Katolikus Hittudományi Főiskola rektora egyebek között azt hangsúlyozta, hogy a törvény megszületését szükségesnek és fontosnak tartja; az hátteret és védelmet nyújt az egyházak működéséhez. Szerinte a társadalmi élet nyugalmának, további fejlődésének egyik biztosítéka lesz. Több módosító javaslatot terjesztett elő. Szerinte a vallásoktatás súlya indokolja a hitoktatás fakultatív tantárggyá tételét. Kérte Glatz Ferenc segítségét ahhoz, hogy a törvény életbe lépésével egyidejűleg a Művelődési Minisztérium dolgozza ki a fakultatív vallásoktatás módjára vonatkozó utasítást. A gyakorlati tudnivalók tartalmazzák, hogy milyen módon lehet bevenni a vallásoktatást órarendbe. A tantestületeknek lehetnek-e lelkész tagjai, s milyen óradíj illeti meg őket? Szükségesnek tartotta azt is, hogy azon diákok számára, akik nem választják a fakultatív hitoktatást, állítsák tanrendbe az erkölcsi, etikai ismereteket. Szorgalmazta, hogy ahol az egyház állami feladatokat vállal át és teljesít, ezen tevékenységek ne minősüljenek gazdasági, vállalkozási tevékenységnek, illetve az állami intézményekével azonos mértékű költségvetési támogatásban részesüljenek. Emlékeztette képviselőtársait arra, hogy az elmúlt év márciusában az akkori pénzügyminisztertől, Villányi Miklóstól ígéretet kapott erre, s novemberben a pénzügyi tárca új vezetője, Békesi László is megerősítette, hogy a költségvetési támogatás azonos mértékű lesz. Pregun István kifejezte abbéli reményét, hogy az ígéreteket a törvény betűjével is hitelesítik. (folyt.köv.)
1990. január 23., kedd 18:07
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"- Takács Tiborné 771-722: A műsorvezető utalt arra, hogy a Mozaiknak ma lesz a döntője, de nem mondta, hogy mikor. Szeretné megnézni. - Gyereknapon hogyan vezetheti a műsort egy kopasz ember? Halász Judit, Eszményi Viktória és sok fiatal tehetséges ember van, miért pont egy kopasz beat-zenészt szerepeltetnek? Nem is tapsolnak, a gyerekeknek sem tetszik. Egyébként az egész napra jobb műsort vártam.
- A vetélkedő egyik kérdésében a válasz jó volt, el kellett volna fogadni az autót, nem volt róla szó, hogy a típust fogják kérdezni.
- 779-222: Szerdán a dunakeszi templomnál elveszett egy fekete férfi autóstáska. Endrei Juditot kéri, hogy mondja be, a megtaláló juttassa vissza a személyiben szereplő címre.
- Nagyon szeretném tudni, hogy ezt a gyereknapi bugyuta játékot ki a fene találta ki.
- Baróti Ágnes: A kecskermétiekkel meg akarják nyeretni ezt a vetélkedőt. Több javaslata van, hogy milyen műsort kellett volna csinálni a gyereknapra."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|