|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Nyílt levél dr. Csehák Judit miniszterhez
"A magyar nép katasztrofális egészségi állapotában, a jelenlegi
anyagi körülmények között, csak a következetesen végrehajtott reform
hozhat javulást. A reform alapfeltétele az egészségügy
demokratizálása, ehhez elengedhetetlen, hogy a változások ne a
jelenlegi struktúrán alapuljanak. Az egészségügyi reform legfőbb
támasza az ágazat fiatalsága kell, hogy legyen."
SZER, Földközelben:
Aratósztrájk
"Figyelemre méltó, hogy az alföldi tsz-ek nyomására a TOT a
sarkára állt, és történetében először valóban kizárólag azt
képviseli, amire papíron hivatott, a közösnek nevezett gazdaságok
érdekeit. A felhívás szerint, ha a kormány nem emeli fel minimálisan
30 százalékkal a gabonafelvásárlási árakat, nem szünteti meg a
Gabonatrösztöt, akkor Péter, Pál napján az üzemek felvonulnak a
kombájnokkal, és ősszel számottevően csökkentik a vetésterületet."
|
|
|
|
|
|
|
Megkezdte munkáját az Országgyűlés januári ülésszaka (9. rész) -
Németh 4.
|
De tagadom azt, hogy ezeken a gondokon úgy lehet úrrá lenni, ha fokozzák a feszültséget, ha tovább szítják az elégedetlenséget, ha megingatják a működő intézmények iránti bizalmat, azaz szétzilálják a demokratikus átalakulás esélyeit. Mi azon dolgozunk, hogy ezeket az esélyeket megőrizzük, és ezekből mind többet valóra váltsunk.
A Parlament előző ülésszakán egy képviselőtársunk azt mondta, az emberek szívesen dolgoznának, de félkézzel nem lehet; ugyanis a másik kézzel a lecsúszó nadrágot kell tartani. Hadd mondjam ehhez, hogy kormányozni sem lehet - de legalábbis nagyon nehéz - félkézzel, ha a másik kezünkkel állandóan a szemünk közé vágott sarat kell törölgetni. És tudom, törvényt hozni is nehéz így.
Azt mondják, de hát rengeteg a sár, ami összegyűlt Ez igaz. De kérdezem: muszáj érte folyton-folyvást lehajolni és egymás arcába vágni? Ez lenne az eltakarítás egyetlen módja? Én nem hiszem, és szerencsére a nép többsége sem hiszi ezt.
A miniszterelnök a továbbiakban leszögezte: - Kormányom két dolgot vállalt, és tudta, hogy az nem kevés: a gazdaság működőképességének megőrzését, és az átmenet, a rendszerváltás békés jellegének biztosítását. Arra számítottunk - mégpedig sokoldalú konzultációk alapján -, hogy a hatalomért kezüket kinyújtó pártok és más társadalmi szervezetek ehhez partnerek lesznek és nem ellenségek.
Keveseket leszámítva, ebben csalatkoznunk kellett, de gazdagabbak lettünk egy felismeréssel: ma Magyarországon a pártok nem programjaik hirdetésével és mellette szóló érveléssel versenyeznek egymással, hanem a még működőképes kormányzat elleni kíméletlen támadásokkal. S legtöbbjük ezt azzal kíséri, hogy persze nem akarják megbuktatni a kormányt, mert az az érdekük, hogy a halaszthatatlan és az emberekre valóban súlyos terheket hárító intézkedéseket ez a kormány tegye meg. A kormány - mint tudják - ezt elvállalta, de megkérdem: komolyan gondolják, hogy eközben szemrebbenés nélkül tűrni fogja tisztességének, őszinteségének, szakértelmének kétségbe vonását, sokszor tagjai emberi méltóságának megtiprását, a gusztustalan gyalázkodást?
- Őszintén örülök, hogy az ellenzék leghangosabb és eszközökkel legjobban ellátott erői már képesnek érzik magukat a kormányzásra. Mert egyre rövidebb az idő, amin belül ezt igazolniuk kell, ha bizalmat kapnak a választóktól. S nyilván nem fognak majd azzal érvelni, amit ettől a kormánytól nem fogadtak el, hogy évtizedek alatt felgyülemlett problémákat nem lehet egyik napról a másikra megoldani. (folyt. köv.)
1990. január 23., kedd 14:03
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"- Takács Tiborné 771-722: A műsorvezető utalt arra, hogy a Mozaiknak ma lesz a döntője, de nem mondta, hogy mikor. Szeretné megnézni. - Gyereknapon hogyan vezetheti a műsort egy kopasz ember? Halász Judit, Eszményi Viktória és sok fiatal tehetséges ember van, miért pont egy kopasz beat-zenészt szerepeltetnek? Nem is tapsolnak, a gyerekeknek sem tetszik. Egyébként az egész napra jobb műsort vártam.
- A vetélkedő egyik kérdésében a válasz jó volt, el kellett volna fogadni az autót, nem volt róla szó, hogy a típust fogják kérdezni.
- 779-222: Szerdán a dunakeszi templomnál elveszett egy fekete férfi autóstáska. Endrei Juditot kéri, hogy mondja be, a megtaláló juttassa vissza a személyiben szereplő címre.
- Nagyon szeretném tudni, hogy ezt a gyereknapi bugyuta játékot ki a fene találta ki.
- Baróti Ágnes: A kecskermétiekkel meg akarják nyeretni ezt a vetélkedőt. Több javaslata van, hogy milyen műsort kellett volna csinálni a gyereknapra."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|