|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Nyílt levél dr. Csehák Judit miniszterhez
"A magyar nép katasztrofális egészségi állapotában, a jelenlegi
anyagi körülmények között, csak a következetesen végrehajtott reform
hozhat javulást. A reform alapfeltétele az egészségügy
demokratizálása, ehhez elengedhetetlen, hogy a változások ne a
jelenlegi struktúrán alapuljanak. Az egészségügyi reform legfőbb
támasza az ágazat fiatalsága kell, hogy legyen."
SZER, Földközelben:
Aratósztrájk
"Figyelemre méltó, hogy az alföldi tsz-ek nyomására a TOT a
sarkára állt, és történetében először valóban kizárólag azt
képviseli, amire papíron hivatott, a közösnek nevezett gazdaságok
érdekeit. A felhívás szerint, ha a kormány nem emeli fel minimálisan
30 százalékkal a gabonafelvásárlási árakat, nem szünteti meg a
Gabonatrösztöt, akkor Péter, Pál napján az üzemek felvonulnak a
kombájnokkal, és ősszel számottevően csökkentik a vetésterületet."
|
|
|
|
|
|
|
Pénteken hitelesítik az aláírásokat
|
1989. október 25., szerda - Az eddigiek szerint minden bizonnyal meglesz az a 100 ezer, népszavazást kezdeményező érvényes aláírás, amelyet a Szabad Demokraták Szövetsége gyűjtött össze. Ezt Kéry András, az Állami Népességnyilvántartó Hivatal vezetője közölte az MTI munkatársának kérdésére. Hozzátette: a múlt hét közepén átvett 137 ezer aláírás ellenőrzését már lényegében befejezték. Ezt a műveletet a személyi számok alapján számítógépes módszerrel végezték; ellenőrizték az aláíró személy választójogosultságát, illetve lakhelyének hitelességét.
Azt is közölte, hogy az Országgyűlés illetékesei - noha erre nyolc nap állt rendelkezésükre - egy órán belül továbbították az ellenőrzést végző hivatalnak az SZDSZ képviselőitől kedden átvett újabb 66 ezer aláírást. Kéry András elmondta, hogy csütörtök éjjelig befejezik munkájukat, mert az Országos Választási Elnökség pénteken ül össze. E testület feladata lesz az aláírások hitelesítése. A népszavazásról szóló törvény értelmében, ha megvan a 100 ezer hitelesített aláírás, akkor a népszavazást ki kell írni. Ismeretes, hogy az SZDSZ egyebek közt arra a kérdésre szeretne választ kapni a népszavazáson, hogy sor kerüljön-e a köztársasági elnök megválasztására az új parlament felállása előtt. (MTI)
1989. október 25., szerda 15:13
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"- Takács Tiborné 771-722: A műsorvezető utalt arra, hogy a Mozaiknak ma lesz a döntője, de nem mondta, hogy mikor. Szeretné megnézni. - Gyereknapon hogyan vezetheti a műsort egy kopasz ember? Halász Judit, Eszményi Viktória és sok fiatal tehetséges ember van, miért pont egy kopasz beat-zenészt szerepeltetnek? Nem is tapsolnak, a gyerekeknek sem tetszik. Egyébként az egész napra jobb műsort vártam.
- A vetélkedő egyik kérdésében a válasz jó volt, el kellett volna fogadni az autót, nem volt róla szó, hogy a típust fogják kérdezni.
- 779-222: Szerdán a dunakeszi templomnál elveszett egy fekete férfi autóstáska. Endrei Juditot kéri, hogy mondja be, a megtaláló juttassa vissza a személyiben szereplő címre.
- Nagyon szeretném tudni, hogy ezt a gyereknapi bugyuta játékot ki a fene találta ki.
- Baróti Ágnes: A kecskermétiekkel meg akarják nyeretni ezt a vetélkedőt. Több javaslata van, hogy milyen műsort kellett volna csinálni a gyereknapra."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|