|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Nyílt levél dr. Csehák Judit miniszterhez
"A magyar nép katasztrofális egészségi állapotában, a jelenlegi
anyagi körülmények között, csak a következetesen végrehajtott reform
hozhat javulást. A reform alapfeltétele az egészségügy
demokratizálása, ehhez elengedhetetlen, hogy a változások ne a
jelenlegi struktúrán alapuljanak. Az egészségügyi reform legfőbb
támasza az ágazat fiatalsága kell, hogy legyen."
SZER, Földközelben:
Aratósztrájk
"Figyelemre méltó, hogy az alföldi tsz-ek nyomására a TOT a
sarkára állt, és történetében először valóban kizárólag azt
képviseli, amire papíron hivatott, a közösnek nevezett gazdaságok
érdekeit. A felhívás szerint, ha a kormány nem emeli fel minimálisan
30 százalékkal a gabonafelvásárlási árakat, nem szünteti meg a
Gabonatrösztöt, akkor Péter, Pál napján az üzemek felvonulnak a
kombájnokkal, és ősszel számottevően csökkentik a vetésterületet."
|
|
|
|
|
|
|
Sajtótájékoztató a Televízióban (2. rész)
|
A 600-800 ezres nézettség is mutatja, hogy sikeresnek bizonyult a Napzárta-műsor, amely fóruma a nézetek-vélemények igényelt és más műsorokban is egyre inkább tért hódító ütköztetésének. Horváth János műsorigazgató emlékeztetett arra, hogy e késői napzárta-jellegű beszélgetés nem hazai találmány, s mindenhol főként az értelmiségi réteg kíséri figyelemmel. Egy kérdésre válaszolva a műsorigazgató annak a véleményének adott hangot: még hosszabb időszak kell annak kialakításához, hogy a Magyar Televízióban miként kapjanak fórumot a különböző pártok, illetve azok nézetei. Az erről folyó, s várhatóan egyre erősödő polémiában tisztázni szükséges, miként lehet azt az elvet érvényesíteni a gyakorlatban, hogy a televízió nemzeti intézmény legyen. Bereczky Gyula ezzel összefüggésben hangsúlyozta: felfogása szerint a nemzeti televízió alapvető funkciója, hogy minden olyan témát feldolgozzon, amely a mai Magyarországon a magyar nemzetet foglalkoztatja. Ugyanakkor vigyázni kell arra - mondotta -, hogy a ,,politikai giccset,, és az anarchiát elkerüljék. A független szervezetek 12 pontjával kapcsolatos kérdésre az elnök elmondta: mivel e szervezetek a hozzá érkezett jelzés szerint csak március 15-e előtt 24 órával jelentik be, miként kívánják állásfoglalásukat a televízióhoz eljuttatni, egyelőre csak annyi biztos, hogy e dokumentumot át fogják venni. Egy másik kérdéssel összefüggésben elhangzott: a Magyar Televízió szeretne minél több dokumentumfilmet sugározni, a képernyőn azonban elsősorban a jelen Magyarországáról szóló hiradást tartják fontosnak. (MTI)
1989. március 6., hétfő 19:09
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"- Takács Tiborné 771-722: A műsorvezető utalt arra, hogy a Mozaiknak ma lesz a döntője, de nem mondta, hogy mikor. Szeretné megnézni. - Gyereknapon hogyan vezetheti a műsort egy kopasz ember? Halász Judit, Eszményi Viktória és sok fiatal tehetséges ember van, miért pont egy kopasz beat-zenészt szerepeltetnek? Nem is tapsolnak, a gyerekeknek sem tetszik. Egyébként az egész napra jobb műsort vártam.
- A vetélkedő egyik kérdésében a válasz jó volt, el kellett volna fogadni az autót, nem volt róla szó, hogy a típust fogják kérdezni.
- 779-222: Szerdán a dunakeszi templomnál elveszett egy fekete férfi autóstáska. Endrei Juditot kéri, hogy mondja be, a megtaláló juttassa vissza a személyiben szereplő címre.
- Nagyon szeretném tudni, hogy ezt a gyereknapi bugyuta játékot ki a fene találta ki.
- Baróti Ágnes: A kecskermétiekkel meg akarják nyeretni ezt a vetélkedőt. Több javaslata van, hogy milyen műsort kellett volna csinálni a gyereknapra."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|