|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Nyílt levél dr. Csehák Judit miniszterhez
"A magyar nép katasztrofális egészségi állapotában, a jelenlegi
anyagi körülmények között, csak a következetesen végrehajtott reform
hozhat javulást. A reform alapfeltétele az egészségügy
demokratizálása, ehhez elengedhetetlen, hogy a változások ne a
jelenlegi struktúrán alapuljanak. Az egészségügyi reform legfőbb
támasza az ágazat fiatalsága kell, hogy legyen."
SZER, Földközelben:
Aratósztrájk
"Figyelemre méltó, hogy az alföldi tsz-ek nyomására a TOT a
sarkára állt, és történetében először valóban kizárólag azt
képviseli, amire papíron hivatott, a közösnek nevezett gazdaságok
érdekeit. A felhívás szerint, ha a kormány nem emeli fel minimálisan
30 százalékkal a gabonafelvásárlási árakat, nem szünteti meg a
Gabonatrösztöt, akkor Péter, Pál napján az üzemek felvonulnak a
kombájnokkal, és ősszel számottevően csökkentik a vetésterületet."
|
|
|
|
|
|
|
Grósz Károly interjúja a TANJUG hírügynökségnek
|
1989. február 26. vasárnap (MTI) - Az alábbiakban a szerkesztőségek rendelkezésére bocsátjuk annak a TANJUG által készített interjúnak teljes szövegét, amelyet Grósz Károly, az MSZMP főtitkára február 22-én adott a juugoszláv hírügynökségnek.
- A többpártrendszer bevezetése Magyarországon újszerű vállalkozás, de nem történelmi jelentőségű esemény, - emelte ki Grósz Károly, az MSZMP főtitkára, rövid jugoszláviai munkalátogatása előtt adott interjúban. A magyar vezető a TANJUG hírügynökség vezérigazgatóját, Mihailo Saranovicot, valamint Srdjan Basicot, a hírügynökség budapesti tudósítóját, a Központi Bizottságban lévő irodájában fogadta. A nyílt és szívélyes beszélgetésen Grósz Károly minden kérdésre válaszolt, jegyzeteket nem használt. - A többpártrendszer nem tartalmaz önmagában biztosítékot arra, hogy ne forduljanak elő a társadalom számára súlyos következményekkel járó hibák, - folytatta Grósz Károly. De a tény, hogy a hibák megismétlődésének esélye kisebb akkor, ha a pártok versenyheyzetben ellenőrzik egymást, s a vita a társadalom nyilvánossága előtt folyik. Igazi biztosítékot sehol a világon nem tudtak teremteni, tehát Magyarországon sem - tette hozzá Grósz Károly. Ezt a kérdést sem Kelet-Európában, sem Nyugat-Európában nem oldották meg. Ám néhány biztosíték beépíthető a rendszerbe. A legfontosabbak egyike a törvényesség tiszteletben tartása. Olyan mechanizmusra van szükség, amelyben nem lesz joghézag, ám túlszabályozás sem. Ez azt jelenti, hogy az állampolgár is tudja, hogy mi a joga és mi a kötelessége, és ezeknek tudatában van az állam is. A másik garanciát a társadalmi nyilvánosságban látom, abban, hogy a dolgok ne történjenek az emberek tudtán kívül. A harmadik: a vezetők kiválasztódása. Korábban sajnos ez eléggé jellemzően a szubjektív kapcsolatokra épült. El kell érnünk azt, hogy a vezetők politikai versenyben a társadalom nyilvánossága előtt választódjanak ki. Íly módon növekszik az irántuk táplált bizalom, s társadalmi befolyásuk is nagyobb lesz. Mindezek együtt jelentős biztosítékok, amelyek persze nem tökéletesek, mert ilyenek nincsenek - de azt hiszem, jobbak lesznek mint a jelenlegiek. Ezért kell mindezeket vállalnunk. (folyt.)
1989. február 26., vasárnap 09:54
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"- Takács Tiborné 771-722: A műsorvezető utalt arra, hogy a Mozaiknak ma lesz a döntője, de nem mondta, hogy mikor. Szeretné megnézni. - Gyereknapon hogyan vezetheti a műsort egy kopasz ember? Halász Judit, Eszményi Viktória és sok fiatal tehetséges ember van, miért pont egy kopasz beat-zenészt szerepeltetnek? Nem is tapsolnak, a gyerekeknek sem tetszik. Egyébként az egész napra jobb műsort vártam.
- A vetélkedő egyik kérdésében a válasz jó volt, el kellett volna fogadni az autót, nem volt róla szó, hogy a típust fogják kérdezni.
- 779-222: Szerdán a dunakeszi templomnál elveszett egy fekete férfi autóstáska. Endrei Juditot kéri, hogy mondja be, a megtaláló juttassa vissza a személyiben szereplő címre.
- Nagyon szeretném tudni, hogy ezt a gyereknapi bugyuta játékot ki a fene találta ki.
- Baróti Ágnes: A kecskermétiekkel meg akarják nyeretni ezt a vetélkedőt. Több javaslata van, hogy milyen műsort kellett volna csinálni a gyereknapra."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|