|
|
|
|
A magyar gazdasági helyzet
|
München, 1989. április 11. (SZER, Nemzetközi sajtószemle) - A Wall Street Journalból Keresztes Péter kommentálja a magyarországi helyzetet. A lengyelek nyomában járó magyarok tudni szeretnék, hogy hová vezetnek a reformok? Demokráciával párosult szabadpiac-gazdálkodáshoz, vagy pedig egy megreformált kommunista diktatúrához. Az amerikai külügyminisztériumban folyó viták jelzik, hogy a Nyugat mennyire tanácstalan azt illetően, hogy a stabilitást, vagy pedig az alapvető változást támogassa Kelet-Európában. A vitatott javaslatok szerint a Nyugat felszólítaná Moszkvát, biztosítson több gazdasági és politikai függetlenséget a kelet- európai államoknak. A Nyugat viszont kötelezi magát, hogy ezt a helyzetet nem használja ki arra, hogy veszélyeztesse a Szovjetunió biztonságát. - Budapesten számos kommunista és ellenzéki politikus úgy véli, hogy a semlegesség kinyilvánításán kívül Moszkva máris elég önállóságot biztosított Magyarországnak saját jövője maghatározásához. Németh Károly (sic!) kormányfő igen nyersen nyilatkozott egy Kelet- Európára vonatkozó szuperhatalmi megállapodásról. A miniszterelnök fokozatosan közeledik a reformerekhez és egyre inkább szembefordul patrónusával, Grósz Károllyal. +++
1989. április 11., kedd
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"ZENEÉRTŐ" Jónapot kivánok szombat reggel van, május 27-e. Hallgatók Fórumának egy múlt heti és egy heti hallgatói megjegyzéséhez szeretnék egy-egy kiegészítést fűzni és ha jónat látják közöljék, mert ugy érzem, ezzel segíthetek az illetőnek, a problémájában. A múlt héten azt hiszem egy erdélyi hallgató de legalább is az erdélyiek nevében beszélő azt mondta, hogy legyenek harcosabbak, mert hiszen vannak Erdélynek olyan részei ahol még a Kossuth Rádiót sem hallani. Na most miután a Kossuth Rádió adásait, nem csak a Kossuthot ugyanúgy a Petőfiét is rendkivűl fontosnak és érdekesnek tartom, különösen a Vasárnapi Újságot, a 168-órát. Ha Önök hajlandók a konkurens vállalatnak ilyen szempontból reklámot csinálni, akkor közölhetem, hogy a 49-méteres rövidhullámon 6025-ös frekvencián egész nap ad műsort, és kizártnak tartom, hogy ezt Erdélyben ne lehetne hallani."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|