|
|
|
|
Csehszlovákia - kompetencia - 1.
|
Kárpáti János, az MTI tudósítója jelenti:
Prága, 1990. november 13. kedd (MTI-tud.) - Ez a forduló sem
lesz a végső, mármint a csehszlovák föderáción belüli jogkörök
újraelosztását célzó törvény vitájában. A csehszlovák
miniszterelnök, valamint a cseh és a szlovák kormányfő kedden
délelőtt Prágában megkezdődött tanácskozásáról a déli órákban Zbynek
Fiala szövetségi kormányszóvivő azt a tájékoztatást adta, hogy a
felek úgy döntöttek: amire közösen jutnak, azt mindenki újra saját
kormánya elé viszi.
Az úgynevezett kompetenciatörvény előkészítése úgy nyúlik, mint a rétestészta. A törvény célja az lenne, hogy megfogalmazza a ,,hiteles föderáció,, tartalmát, vagyis szakítson a szövetségi jogkörök túlzott prágai centralizálásával, és a köztársasági szuverenitást helyezze előtérbe. A vita politikai hátterében a Szlovák Köztársaság önállósodási igénye áll, és a nézetütközések tétje végső soron az, hogy a csehszlovák föderáció megőrzi-e egységes állami mivoltát, tehát önálló nemzetközi jogalanyiságát, vagy pedig apró fügefalevéllé zsugorodik-e össze, amely már nem képes leplezni Csehország és Szlovákia kapcsolatainak meglazulását.
Marián Calfa csehszlovák szövetségi miniszterelnök hétfő este drámai hangú tévébeszédben ecsetelte, mi az a minimális jogkör, ami egy államot állammá tesz, amit, ha elvesznek tőle, akkor megszűnik egységes tényező lenni. Az emberi testre vonatkozó - az ókori rómaiak idejébe visszanyúló - hasonlattal élt, hogy érzékeltesse: vannak páros testrészek és szervek, de van, amiből csak egy lehet egy szervezetnek. Az ilyen kétséges szövetségi jogkörök két legfontosabbika: a biztonsági erők fölötti rendelkezési jog, valamint az egysége pénzkibocsátó bank kézben tartása. Václav Havel köztársasági elnök még este helyeslően reagált Calfa beszédére, és egyetértett az abban megfogalmazott föderációs igényekkel. (folyt.)
1990. november 13., kedd 20:00
|
Vissza »
|
|
Csehszlovákia - kompetencia - 2. rész
|
A keddi kormányfő-közi tárgyaláson azonban mintegy ötven vitás pontot kellett volna megoldani. Ennek sikere akkor is kétséges lett volna, ha Calfa, illetve Petr Pithart cseh, s Vladimír Meciar szlovák miniszterelnök mellett a két tagköztársaság parlamenti elnöke, a cseh Dagmar Buresová és a szlovák Frantisek Miklosko is jelen van a tanácskozáson, megfigyelők szerint konfliktusenyhítő szerepkörben.
Fiala szóvivő délben arról beszélt, hogy a kompetenciatörvény előkészítése során a szakértők időzavarba kerültek, és egyébként is rossz volt az egész szervezés a törvénytervezet megvitatása körül. Számítani kellett volna arra, hogy amiben a szakértők és a kormányfők sem tudnak megegyezni, azt ismételten a három kormánynak kell megvizsgálnia - mondta. A szóvivő a kedd délelőtti megbeszélések egyik tapasztalataként szólt arról, hogy az előkészített szövegjavaslatok alaposabb mérlegelése során egyre-másra derült ki: más, alkotmányos erejű jogszabályok ,,új megvilágításba helyezik,, a kompetencia-újraelosztó szakértők elképzeléseit. (folyt.)
1990. november 13., kedd 20:05
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Csehszlovákia - kompetencia - 3.
|
A csehszlovák szövetségi miniszterelnök, valamint a cseh és a szlovák kormányfő vezetésével folyó keddi prágai kompetencia-tárgyalásokon - kora esti bejelentések szerint - végülis több kérdésben sikerült előrelépni. Az egyik legfontosabb eredmény: megállapodtak abban, hogy Csehszlovákia továbbra is egységes külpolitikát folytat.
Jirí Dienstbier külügyminiszter közölte: a nemzetközi politika és a külgazdasági kapcsolatok tekintetében teljes körű megállapodásra jutottak. ,,A külpolitika egységes lesz, mert a csehszlovák állam egyetlen nemzetközi jogi alanyként szerepel majd,, - mondta Dienstbier. Hozzátette, hogy a szövetségi kormány által adott felhatalmazás keretein belül a két tagköztársaság is köthet majd saját nemzetközi szerződéseket. Ezzel a csehszlovák föderáció külpolitikai jogkör-megosztása a Német Szövetségi Köztársaság példáját fogja követni.
Ugyancsak megállapodott a három kormány vezetője a szövetségi költségvetés szabályaiban, s megvitatták az adó- és a bankrendszer kérdéseit. Hátra van még a közlekedés, a posta-, illetve hírközlés, a vámrendszer és néhány további pont - közölte az újságírókkal Marián Calfa szövetségi kormányfő. Calfa szerint a köztársaságok, illetve a föderatív kormány javaslataiból egyetlen tervezet születik, és ezúttal egyetlen nyitott kérdés sem fog maradni.
Zárt ajtók mögött az esti órákban is tovább folyt az egyeztetés.
A tárgyalásokon jelen levő kormánytagok elmondása szerint a megállapodás értelmében egységes lesz a csehszlovák pénzkibocsátó bank, és egységes lesz az adórendszer is. A szövetségi költségvetéstől függetlenül létezik majd a tagköztársaságok külön költségvetése.
,,Elképzeléseink mindeddig teljesültek,, - mondta este az újságíróknak Frantisek Miklosko szlovák parlamenti elnök, aki a szlovák tárgyalófél alkalmi szóvivőjének a tisztét látja el. +++
1990. november 13., kedd 20:10
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"ZENEÉRTŐ" Jónapot kivánok szombat reggel van, május 27-e. Hallgatók Fórumának egy múlt heti és egy heti hallgatói megjegyzéséhez szeretnék egy-egy kiegészítést fűzni és ha jónat látják közöljék, mert ugy érzem, ezzel segíthetek az illetőnek, a problémájában. A múlt héten azt hiszem egy erdélyi hallgató de legalább is az erdélyiek nevében beszélő azt mondta, hogy legyenek harcosabbak, mert hiszen vannak Erdélynek olyan részei ahol még a Kossuth Rádiót sem hallani. Na most miután a Kossuth Rádió adásait, nem csak a Kossuthot ugyanúgy a Petőfiét is rendkivűl fontosnak és érdekesnek tartom, különösen a Vasárnapi Újságot, a 168-órát. Ha Önök hajlandók a konkurens vállalatnak ilyen szempontból reklámot csinálni, akkor közölhetem, hogy a 49-méteres rövidhullámon 6025-ös frekvencián egész nap ad műsort, és kizártnak tartom, hogy ezt Erdélyben ne lehetne hallani."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|