|
|
|
|
- A román-magyar kapcsolatok - 1. folyt.
|
Ez a közép azonban mégsem közép. Iliescu elnököt és követőit erős szálak fűzik a Vatra Romaneascához. A liberálisokhoz, ha van is kapcsolatuk, kötődésük nincs. Mindezt azért érdemes végiggondolni, hogy belássuk: meglehetősen nagy a távolság Magyarország és Románia között. Románia - mint mondtam - egy túlsúlyos hatalom alatt marad, míg Magyarország legalább kétpólusú ország, az is volt az elmúlt száz évben. Kettős arcú. A liberalizmus majdnem olyan erős, mint a konzervatívizmus.
Mármost hogyan fogja ez a két ország megérteni azután, hogy sem ellentéteiket, sem ellentéteik elkenését, elhallgatását nem kenhetik most már pusztán a kommunista rezsimekre? A szocialista internacionalizmus széthullása ugyan kedvező lehetőség a valódi érdekek egyeztetésére és megbeszélésére, ám egyben szomorúan tárja fel, hogy itt nem 40 évről, nem Ceausescu rendszeréről van szó, és nem is Kádár János kollaboráns hallgatásáról, amelyet az erdélyi magyarok ügyében mindig is tanúsítottunk. Trianonról van szó, sőt a Trianon előtti időkről és mindenről, ami a most a Kelet-Európában feltámadt nemzeti mámorokban megtestesült. Trianon ezekben a napokban lesz 70 éves és sajnos az öregúr túlságosan is jó állapotban van, mondhatnám virgonc, beszél, hadonászik és szónokol.
A Szent Korona Társaság lapja legutóbbi számában már el is indítja a visszaemlékezések sorát. De máshol is olvasni olyan félmondatokat, amelyek azt kérdőjelezik meg: fenn kell-e tartani a mesterséges határokat a térségben, amelyben - például Moldáviára - már Ceausescu életében is alig burkoltan bejelentették a román igényt. És ha bejelentették, nem következnek-e ebből logikusan magyar igények is? (folyt.)
1990. május 24., csütörtök
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"ZENEÉRTŐ" Jónapot kivánok szombat reggel van, május 27-e. Hallgatók Fórumának egy múlt heti és egy heti hallgatói megjegyzéséhez szeretnék egy-egy kiegészítést fűzni és ha jónat látják közöljék, mert ugy érzem, ezzel segíthetek az illetőnek, a problémájában. A múlt héten azt hiszem egy erdélyi hallgató de legalább is az erdélyiek nevében beszélő azt mondta, hogy legyenek harcosabbak, mert hiszen vannak Erdélynek olyan részei ahol még a Kossuth Rádiót sem hallani. Na most miután a Kossuth Rádió adásait, nem csak a Kossuthot ugyanúgy a Petőfiét is rendkivűl fontosnak és érdekesnek tartom, különösen a Vasárnapi Újságot, a 168-órát. Ha Önök hajlandók a konkurens vállalatnak ilyen szempontból reklámot csinálni, akkor közölhetem, hogy a 49-méteres rövidhullámon 6025-ös frekvencián egész nap ad műsort, és kizártnak tartom, hogy ezt Erdélyben ne lehetne hallani."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|