|
|
|
|
- Nemzetközi sajtótájékoztató - 1. folyt.
|
Kezdetnek felolvasták a még nem hivatalos, de - mint mondták - biztos választási végeredményt. Eszerint: az MDF 164 mandátumot szerzett, ami 42,49 század százalékos eredményt jelent; az SZDSZ 92 mandátummal szerepel a következő parlamentben, ez 23,83 százalék; a kisgazdák mandátumainak száma 44, 11,40 század százalék; az MSZP mandátumainak száma 33, 8,75 százalék; a Fidesz és a Kereszténydemokrata Néppárt egyformán 21 mandátummal képviselteti majd magát a parlamentben, ami 5,44 százalékot jelent; az Agrárszövetség 1 mandátumot kapott, 0,26 százalék; a független jelöltek hatan lesznek, 1,55 százalék; a közös jelöltlistán négyen szerepelnek, ami 1,04 század százalékot jelent.
Antall József körülbelül 20 perces, egyfajta mini kormánynyilatkozatnak is beillő bevezetőjében rámutatott arra, hogy a tervezett MDF-kisgazda-kereszténydemokrata koalíció együtt körülbelül azzal az eredményt érte el, amelyet az akkori Kisgazdapárt 1945-ben. Az MDF elnöke szerint ez világosan mutatja, hogy a magyar választók legnagyobb része változatlanul egy jobbközép politikai irányzatot tekint a magáénak.
Programját a következő címszavak köré csoportosította: keresztény világnézet, liberális jogállam, szociális piacgazdaság. Kifejezésre juttatta meggyőződését, hogy a választás nyertese a magyar nép, amely 40 évi diktatúra ellenére is jól vizsgázott demokratikus öntudatból.
Antall József szerint a választási harc végével le kell most zárni az ellentétek korszakát is. A győztesnek nem diadalmaskodnia kell, hanem megpróbálni konstruktívan együttműködni az ellenzékkel. Ezt várja egyébként az ellenzékbe jutott pártoktól is. (folyt.)
1990. április 9., hétfő
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"ZENEÉRTŐ" Jónapot kivánok szombat reggel van, május 27-e. Hallgatók Fórumának egy múlt heti és egy heti hallgatói megjegyzéséhez szeretnék egy-egy kiegészítést fűzni és ha jónat látják közöljék, mert ugy érzem, ezzel segíthetek az illetőnek, a problémájában. A múlt héten azt hiszem egy erdélyi hallgató de legalább is az erdélyiek nevében beszélő azt mondta, hogy legyenek harcosabbak, mert hiszen vannak Erdélynek olyan részei ahol még a Kossuth Rádiót sem hallani. Na most miután a Kossuth Rádió adásait, nem csak a Kossuthot ugyanúgy a Petőfiét is rendkivűl fontosnak és érdekesnek tartom, különösen a Vasárnapi Újságot, a 168-órát. Ha Önök hajlandók a konkurens vállalatnak ilyen szempontból reklámot csinálni, akkor közölhetem, hogy a 49-méteres rövidhullámon 6025-ös frekvencián egész nap ad műsort, és kizártnak tartom, hogy ezt Erdélyben ne lehetne hallani."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|