|
|
|
|
Konzultáció a pártok és az ország vezetői között
|
1990. február 7., szerda - A konzultáción résztvevő pártok képviselői Szűrös Mátyás javaslatára megállapodtak abban, hogy az Országgyűlés előtt álló feladatokról, ehhez kapcsolódóan a közigazgatási, illetve az államapparátus működéséről, a szociális problémákról, továbbá a választások előkészítéséről folytatnak eszmecserét.
Ezt követően Németh Miklós és Fodor István röviden ismertette az Országgyűlés februári ülésszakára tervezett programot. Ez tíz, többségében törvénymódosító törvényjavaslatot tartalmaz a kormány előterjesztésében. Tervezik továbbá, hogy 11 önálló képviselői indítványt, valamint parlamenti bizottsági javaslatokat is megtárgyalnak.
Az első témáról lezajlott több mint kétórás és meglehetősen csapongó véleménycserében a pártok általában azt szorgalmazták, hogy az Országgyűlés valóban csak a feltétlenül szükséges törvényeket tárgyalja meg. Kiczinger Ferenc, a Független Szociáldemokrata Párt képviselője például úgy fogalmazott: ,,a Parlament vegye végre észre, hogy már csak gondnoki teendők ellátására van jogosítványa,,.
A vita egyébként többnyire az árak átmeneti befagyasztásának lehetőségéről, illetve konkrétan a választójogi törvényről folyt. Egyebek között arról, hogy mihamarabb töröljék el a kopogtatócédulák, ajánlási szelvények rendszerét. A Centrumpártok Nemzeti Szövetsége olyannyira követelte ezt, hogy kijelentette: ellenkező esetben nemzeti bojkottra hívja a népet, vagy megóvja a választásokat. (MTI)
1990. február 7., szerda 16:56
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"ZENEÉRTŐ" Jónapot kivánok szombat reggel van, május 27-e. Hallgatók Fórumának egy múlt heti és egy heti hallgatói megjegyzéséhez szeretnék egy-egy kiegészítést fűzni és ha jónat látják közöljék, mert ugy érzem, ezzel segíthetek az illetőnek, a problémájában. A múlt héten azt hiszem egy erdélyi hallgató de legalább is az erdélyiek nevében beszélő azt mondta, hogy legyenek harcosabbak, mert hiszen vannak Erdélynek olyan részei ahol még a Kossuth Rádiót sem hallani. Na most miután a Kossuth Rádió adásait, nem csak a Kossuthot ugyanúgy a Petőfiét is rendkivűl fontosnak és érdekesnek tartom, különösen a Vasárnapi Újságot, a 168-órát. Ha Önök hajlandók a konkurens vállalatnak ilyen szempontból reklámot csinálni, akkor közölhetem, hogy a 49-méteres rövidhullámon 6025-ös frekvencián egész nap ad műsort, és kizártnak tartom, hogy ezt Erdélyben ne lehetne hallani."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|