|
|
|
|
Nemzeti csúcs - az SZDSZ nélkül (2. rész)
|
Az MSZP egyúttal felkérte az Országgyűlés és a kormány elnökét, hogy hozzák nyilvánosságra a különböző politikai erőkkel és társadalmi szervezetekkel 1989 decemberében folytatott tárgyalások emlékeztető jegyzőkönyvét. Erre annál is inkább szükség van, mert miközben szinte minden párt szóban támogatásáról biztosítja a kormányt, a gyakorlatban néhány szervezet olyan konkrét lépéseket tesz, amely aláássa a kormányzati munkát. Terjed a szociális, a gazdasági és a politikai demagógia, s ez végső soron az ország külföldi megítélését is ronthatja. Ezért a szocialisták minimális célként azt szeretnék elérni a tárgyalásokon, hogy a decemberi megállapodások betűit és szellemét a résztvevők most megerősítsék és jussanak megállapodásra a békés átmenet megteremtésében.
A Magyar Demokrata Fórum Országos Elnöksége állásfoglalásban hangsúlyozza:
- Az MDF a pártdiktatúra minden maradványát elsöprő gyökeres fordulatot kíván. Ennek rovására semmilyen megegyezést nem köt. De mivel szükségesnek tartja, hogy a fordulat már a választások előtt haladéktalanul megkezdődjön és békés mederbe terelődjön, képviselteti magát a nemzeti csúcstalálkozón. Az MDF előzetesen követeli, hogy az alapvető fogyasztási cikkekre rendeljenek el árstopot március 25-ig, mert a drasztikus áremelések már a választási kampány nyugodt légkörét is veszélyeztetik. Parlamenti lépést kezdeményeznek a nemzet tulajdonának védelmében, mert véleményük szerint a közvagyon kirablása, magántulajdonba mentése olyan méretekben és olyan arcátlansággal folyik, hogy komolytalanná válik az a politika, amely ezt megtűri.
Az MDF ugyanakkor nem tárgyal a közigazgatás megszilárdításáról, ameddig nem kezdődik meg a közigazgatási apparátus elszámoltatása, nem készül el az önkormányzatok vagyonleltára. Ugyancsak nem tárgyalnak a szociális elégedetlenség kezeléséről; az elégedetlenség okait akarják megszüntetni a gazdaság megújításának és a közteherviselés elvének könyörtelen érvényesítésével. Végül nem kívánnak megbeszélést folytatni a választások tisztaságáról sem, mert véleményük szerint a nemzeti csúcsnak semmiféle eszköze sincs arra, hogy ennek a gyakorlatban is érvényt szerezzen. (MTI)
1990. február 6., kedd 10:43
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"ZENEÉRTŐ" Jónapot kivánok szombat reggel van, május 27-e. Hallgatók Fórumának egy múlt heti és egy heti hallgatói megjegyzéséhez szeretnék egy-egy kiegészítést fűzni és ha jónat látják közöljék, mert ugy érzem, ezzel segíthetek az illetőnek, a problémájában. A múlt héten azt hiszem egy erdélyi hallgató de legalább is az erdélyiek nevében beszélő azt mondta, hogy legyenek harcosabbak, mert hiszen vannak Erdélynek olyan részei ahol még a Kossuth Rádiót sem hallani. Na most miután a Kossuth Rádió adásait, nem csak a Kossuthot ugyanúgy a Petőfiét is rendkivűl fontosnak és érdekesnek tartom, különösen a Vasárnapi Újságot, a 168-órát. Ha Önök hajlandók a konkurens vállalatnak ilyen szempontból reklámot csinálni, akkor közölhetem, hogy a 49-méteres rövidhullámon 6025-ös frekvencián egész nap ad műsort, és kizártnak tartom, hogy ezt Erdélyben ne lehetne hallani."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|