|
|
|
|
Sajtótájékoztató a Televízióban (1. rész)
|
1989. szeptember 22., péntek - A TV 2 arculatának erőteljes megváltozása csak 1990. március 1-jétől várható, az új programigazgató, Baló György is csak ezt követően tud teljes felelősséget vállalni e program műsoráért. Egyebek között ezt hangsúlyozta a TV 2 élére a napokban került Baló György azon a pénteki sajtótájékoztatón, amelyen a televízió 2-es programjának jövőjéről, illetve a televízió szervezetének átalakításáról volt szó.
Március 1-jétől ugyanis - miként ezt Bereczky Gyula elnök elmondta - a két program valódi gazdasági és irányítási önállósággal dolgozik majd, amelynek fontos eleme, hogy a műsorkészítő műhelyekkel szemben megrendelőként lépnek fel. A különböző produkciókhoz a programoktól kapnak pénzt az alkotói műhelyek, amelyek az önálló gazdasági egységként működő gyártószervezetektől vásárolják meg az elképzeléseik realizálásához szükséges technikai és egyéb kapacitásokat. Előzetes tartalmi és költségalku zajlik le tehát a programok és a szerkesztőségi műhelyek között: ily módon nemcsak a programok, hanem a televízión belüli, illetve külső alkotói műhelyek között is kialakulhat egy egészséges versenyhelyzet. A napokban készül terv a műszaki és gyártási kapacitás újfajta hasznosítására, amelynek egyik háttere a televízió új, Bojtár utcai, több száz négyzetméteres stúdiója lesz. Baló György elmondta, hogy az általa vázolt koncepció, illetve a vezetéssel való megbeszéléseinek egyik kulcskérdése az volt, hogy miként lehet megteremteni a feltételeit annak, hogy a TV 2 nem második, hanem az 1-vel teljesen egyenrangú program legyen. Ugyancsak alapkérdés az, hogyan lehet a szerény erőforrásokkal olyan televíziós rendszert kialakítani, amelyben a csatornák egymást kiegészítik, ugyanakkor versenyben legyenek. Fontos szempontja volt, hogy a TV 2 katasztrofális anyagi, infrastrukturális helyzete jelentősen javuljon. A televíziós munka hosszú távú jellege miatt egy jó darabig még ,,hozott anyagból,, dolgozik a TV 2, márciustól viszont már csak az általuk megrendelt programokkal és önálló műsorstruktúrával jelentkeznek. Baló György szólt az utóbbira vonatkozó elképzelésekről is. Eszerint 17-18.30 között szeretnének a jelenlegi Ablakhoz hasonló szolgáltató műsort sugározni, az általuk főműsoridőnek tekintett 18.30-20.30 között pedig a szó nemes értelmében vett szórakoztató, felüdülést adó műsorokkal, filmekkel, tévéjátékokkal, könnyűzenével kívánnak jelentkezni. (folyt.köv.)
1989. szeptember 22., péntek 16:01
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Sajtótájékoztató a televízióban (2. rész)
|
21.30-tól naponta egyórás, nem politikai, de határozottan aktuális, több témás háttérműsort, míg 22.30-tól művészi és kísérletező filmeket és egyéb rétegprogramokat akarnak sugározni. Mint mondotta, több képet és több humort szeretnének a TV 2-n, és kevesebb hagyományos, direkt politikai műsort, híreket. Az új felállásig is megpróbálnak néhány változtatást: ezek közül a legfontosabb, hogy megkísérlik a Napzártát - ha nem is rendszeresen - korábbi időpontban, 21.30 közül sugározni. Szóba került a sajtótájékoztatón - bár az érintett nem volt jelen - Érdi Sándornak, a TV művészeti igazgatójának a lemondása is. Miként Bereczky Gyula elmondta, ezt nem fogadta el, s újabb megbeszélésekre kerül majd sor azt követően, hogy Érdi kidolgozza a koncepcióját arra vonatkozóan, hogyan képzeli el ő a művészeti főszerkesztőség munkáját. Az elnök szólt arról is, hogy Medveczky László, a TV belpolitikai főszerkesztője október 1-jével, úgymond lelkiismereti okokra hivatkozva kérte fölmentését. Indokai között szerepelt, hogy számára nem fogadható el az új televíziós vezetési rendszer, és más munkakörbe kíván kerülni. Az elnök a lemondást elfogadta. (MTI)
1989. szeptember 22., péntek 16:04
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"ZENEÉRTŐ" Jónapot kivánok szombat reggel van, május 27-e. Hallgatók Fórumának egy múlt heti és egy heti hallgatói megjegyzéséhez szeretnék egy-egy kiegészítést fűzni és ha jónat látják közöljék, mert ugy érzem, ezzel segíthetek az illetőnek, a problémájában. A múlt héten azt hiszem egy erdélyi hallgató de legalább is az erdélyiek nevében beszélő azt mondta, hogy legyenek harcosabbak, mert hiszen vannak Erdélynek olyan részei ahol még a Kossuth Rádiót sem hallani. Na most miután a Kossuth Rádió adásait, nem csak a Kossuthot ugyanúgy a Petőfiét is rendkivűl fontosnak és érdekesnek tartom, különösen a Vasárnapi Újságot, a 168-órát. Ha Önök hajlandók a konkurens vállalatnak ilyen szempontból reklámot csinálni, akkor közölhetem, hogy a 49-méteres rövidhullámon 6025-ös frekvencián egész nap ad műsort, és kizártnak tartom, hogy ezt Erdélyben ne lehetne hallani."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|