|
|
|
|
Nyílt levél az MSZMP Központi Bizottságának (OS)
|
1989. július 11., kedd - A Marx Károly Társaság nevében mély megrendülésünket fejezzük ki Kádár János elvtárs elhunyta alkalmából. Kádár Jánosban a magyar és a nemzetközi kommunista és munkásmozgalomnak azt a kiemelkedő személyiségét gyászoljuk, aki egész életét a mozgalomnak szentelte. Az 1956-ban kialakult rendkívül nehéz helyzetben, akkor, amikor a nemzet haladó erői vezetés nélkül maradtak a már-már győzedelmeskedő ellenforradalommal szemben, vállalta az új forradalmi központ, a munkás-paraszt forradalmi kormány létrehozását, élére állt annak a küzdelemnek, amelynek eredményeképpen sikerült a szocializmus vívmányait megvédelmezni és új, demokratikus fejlődési úton elindulni. Kádár János nevéhez fűződik a magyar nép életviszonyainak lényeges javulása, a mezőgazdaság sikeres átszervezése, a gazdasági reform erőteljes megkezdése, a szocialista közösség országaihoz fűződő kapcsolataink megszilárdulása, a fejlett tőkés országokhoz való viszonyunk megjavítása, a helsinki folyamat erőteljes elősegítése. A vezetése idején elkövetett hibák nem homályosíthatják el történelmi érdemeit. Csatlakozunk a Marxista Egységplatform javaslatához, hogy Kádár János búcsúztatása a Parlament előtt, a Kossuth Lajos téren történjék. Budapest, 1989. július 10. A Marx Károly Társaság ideiglenes vezetősége (OS)
1989. július 11., kedd 16:08
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"ZENEÉRTŐ" Jónapot kivánok szombat reggel van, május 27-e. Hallgatók Fórumának egy múlt heti és egy heti hallgatói megjegyzéséhez szeretnék egy-egy kiegészítést fűzni és ha jónat látják közöljék, mert ugy érzem, ezzel segíthetek az illetőnek, a problémájában. A múlt héten azt hiszem egy erdélyi hallgató de legalább is az erdélyiek nevében beszélő azt mondta, hogy legyenek harcosabbak, mert hiszen vannak Erdélynek olyan részei ahol még a Kossuth Rádiót sem hallani. Na most miután a Kossuth Rádió adásait, nem csak a Kossuthot ugyanúgy a Petőfiét is rendkivűl fontosnak és érdekesnek tartom, különösen a Vasárnapi Újságot, a 168-órát. Ha Önök hajlandók a konkurens vállalatnak ilyen szempontból reklámot csinálni, akkor közölhetem, hogy a 49-méteres rövidhullámon 6025-ös frekvencián egész nap ad műsort, és kizártnak tartom, hogy ezt Erdélyben ne lehetne hallani."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|