|
 |
 |
 |

Balatoni sajtótájékoztató
|

1989. június 7., szerda - A vízminőség védelme az utóbbi években annyira felemésztette a Balatonra fordítható összegek nagy részét, hogy a legszükségesebbnél is kevesebb jutott az infrastruktúra fejlesztésére, s ez már-már az idegenforgalmat is gátolhatja - hangoztatták szerdán Balatonfüreden, a Hungarhotels és a Balatoni Intéző Bizottság közös sajtótájékoztatóján.
Gyökössy Gyula, a Hungarhotels vezérigazgatója elmondta, hogy gyakran unatkozik a Balaton-part külföldi vendége. Útjaink öregek és zsúfoltak, az úthálózatot nem a mostani nyári forgalomra szabták annakidején. Így aztán kirándulásra csak ritkán vállalkoznak. Rossz idő esetén kevés a szórakozóhely és a műsor. A boltosok panaszkodnak, hogy nehezen élnek meg, ugyanakkor nehézkesek, csak kevesen vállalkoznak arra, hogy esténként is nyitva tartsák üzleteiket. A napközben a strandokon tartózkodó vendégek pedig általában este akarnak vásárolni. Eltűntek az egykor kedvelt Balaton-parti klubok, kaszinók is. Mindezeken sürgősen változtatni kell. Rosta Sándor, a BIB főtitkára arra mutatott rá: a tópart partjainak rendbentartása ma már megoldhatatlan nagy teljesítményű gépek nélkül, s ugyanígy megoldásra vár a szemétmegsemmisítés és a -feldolgozás korszerűsítése is. A Balaton-part vonzóbbá tétele érdekében a Hungarhotels, a nemesvámosi Csopak Tája Termelőszövetkezet és a BIB, valamint egy osztrák cég rövidesen kft-t alapít nemzetközi versenyekre is alkalmas golftelep létesítésére. A Balatoni Intéző Bizottság a vendégforgalom egyenletesebb elosztása érdekében részletes őszi kulturális programot dolgozott ki, azzal a céllal, hogy még szeptemberben és októberben is jól érezzék magukat a Balaton vendégei. Ez a program elsősorban a helyi folklóregyüttesekre és a népi hagyományok felújítására támaszkodik. A sajtótájékoztató előadói egyetértettek abban, hogy a következő időszakban nincs szükség a parti szállodahálózat bővítésére. A már megtörtént és a még várható bejelentések szerint ugyanis egyre több vállalati és szakszervezeti üdülőt alakítanak át szállodává. (MTI)
1989. június 7., szerda 18:22
|

Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
SZER-hallgató telefonja:
"ZENEÉRTŐ" Jónapot kivánok szombat reggel van, május 27-e. Hallgatók Fórumának egy múlt heti és egy heti hallgatói megjegyzéséhez szeretnék egy-egy kiegészítést fűzni és ha jónat látják közöljék, mert ugy érzem, ezzel segíthetek az illetőnek, a problémájában. A múlt héten azt hiszem egy erdélyi hallgató de legalább is az erdélyiek nevében beszélő azt mondta, hogy legyenek harcosabbak, mert hiszen vannak Erdélynek olyan részei ahol még a Kossuth Rádiót sem hallani. Na most miután a Kossuth Rádió adásait, nem csak a Kossuthot ugyanúgy a Petőfiét is rendkivűl fontosnak és érdekesnek tartom, különösen a Vasárnapi Újságot, a 168-órát. Ha Önök hajlandók a konkurens vállalatnak ilyen szempontból reklámot csinálni, akkor közölhetem, hogy a 49-méteres rövidhullámon 6025-ös frekvencián egész nap ad műsort, és kizártnak tartom, hogy ezt Erdélyben ne lehetne hallani."
|
|
 |
 |
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
 |
|