|
|
|
|
Az FSZDL táviratban üdvözölte a Szolidaritást választási sikere alkalmából (1. rész)
|
1989. június 6., kedd - A Független Szakszervezetek Demokratikus Ligája táviratban üdvözölte a Szolidaritást a lengyel választásokon elért sikere alkalmából.
Őry Csaba, az FSZDL szóvivője az MTI-nek adott nyilatkozatában elmondta: a Szolidaritás eredményes szereplése bizonyítja, hogy a lengyel társadalom nagy része támogatja a szervezetet. Ugyanakkor a következő napok döntik el, mit is ér valójában e siker. Problémát jelent ugyanis, hogy az a hatalom, amellyel a Szolidaritás tárgyalt, darabokra szakadt. Ezért a Szolidaritás most válaszút előtt áll, el kell döntenie, hogy szerepet vállal-e a hatalomban. Őry Csaba úgy vélekedett, hogy ez valószínűleg nem következik be, de a Szolidaritás mint jelentős bázissal rendelkező erő meghatározó jelentőségű lesz a lengyel társadalom demokratikus átalakításában. Az európaiságot mércének tekintő, demokratikus jogállam kialakítása a Szolidaritásnak és az FSZDL-nek egyaránt érdeke, ezt a varsói megbeszélésünkön májusban egyaránt hangsúlyoztuk - mondta az FSZDL szóvivője. Walesa akkor úgy fogalmazott, hogy a stabil demokratikus rendszer felépítéséhez a sztálinizmus végső felszámolása szükséges. A Szolidaritás és az FSZDL kapcsolatairól szólva Őry Csaba elmondta: a lengyel szervezet ígéretet tett arra, hogy átadja a nemzeti kerekasztaltárgyalásokon szerzett tapasztalatait a magyar független szervezeteknek. Az FSZDL és a Szolidaritás az őszre együttműködési tervet alakít ki. A rendszeres kapcsolattartás viszont már most is folyamatos. Walesa tervezett budapesti látogatásával kapcsolatban, amelyben az FSZDL küldöttségének májusi varsói megbeszélésein egyeztek meg, Őry Csaba közölte: elképzelhető, hogy a Szolidaritás vezetője - ha elfoglaltsága engedi - még az idén ősszel eleget tesz a meghívásnak. Nincs kizárva, hogy Lech Walesa az európai szakszervezeti együttműködési konferencia alkalmából látogat fővárosunkba. Közvetlen munkatársai közül viszont többen már a közeljövőben Magyarországra jönnek. A továbbiakban hangsúlyozta: a Szolidaritással alapvetően a szakszervezeti munkában szerzett tapasztalataikat kívánják kicserélni. (folyt.köv.)
1989. június 6., kedd 17:18
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"ZENEÉRTŐ" Jónapot kivánok szombat reggel van, május 27-e. Hallgatók Fórumának egy múlt heti és egy heti hallgatói megjegyzéséhez szeretnék egy-egy kiegészítést fűzni és ha jónat látják közöljék, mert ugy érzem, ezzel segíthetek az illetőnek, a problémájában. A múlt héten azt hiszem egy erdélyi hallgató de legalább is az erdélyiek nevében beszélő azt mondta, hogy legyenek harcosabbak, mert hiszen vannak Erdélynek olyan részei ahol még a Kossuth Rádiót sem hallani. Na most miután a Kossuth Rádió adásait, nem csak a Kossuthot ugyanúgy a Petőfiét is rendkivűl fontosnak és érdekesnek tartom, különösen a Vasárnapi Újságot, a 168-órát. Ha Önök hajlandók a konkurens vállalatnak ilyen szempontból reklámot csinálni, akkor közölhetem, hogy a 49-méteres rövidhullámon 6025-ös frekvencián egész nap ad műsort, és kizártnak tartom, hogy ezt Erdélyben ne lehetne hallani."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|