|
|
|
|
Állásfoglalás az MSZMP birtokában levő ingatlanok elidegenítéséről (OS)
|
1989. május 30., kedd - Az MSZMP Budapest IX. kerületi szervezete kiüríti a Tompa utca 17. szám alatti helyiségeit; értesülésünk szerint azért, mert ennek tulajdoni - vagy kezelői - jogát elidegenítette. Véleményünk szerint ez annak a jele, hogy az MSZMP megkezdte az államtól szerzett, illetve az állami költségvetésből kapott pénzből vásárolt ingatlanok pénzzé tételét. Az elmúlt negyven évben - mint ahogy az MSZMP mai vezetői is elismerik - az MSZMP és jogelődje, a Magyar Dolgozók Pártja nem pártként, hanem az államhatalom kizárólagos gyakorlójaként működött. Vagyonának jórésze nem tagdíjakból vagy pártvállalatok jövedelmeiből, hanem állami támogatásból, a köz javainak kisajátításából származik. Meg kell tehát akadályozni, hogy a csődöt mondott pártállam idején így megszerzett anyagi vagyont az új történelmi szakaszban az MSZMP mobil tőkévé átalakítva, azt saját céljaira használja fel. A fentiek vonatkoznak az elmúlt időszak más hatalmi szerveinek (HNF, Munkásőrség, KISZ, illetve jogutódja a DEMISZ) vagyonára is. Követeljük: 1. a vagyonok azonnali elidegenítési tilalmát; 2. független és pártatlan gazdasági szakértőkből álló felügyelő testület felállítását, amely folyamatosan ellenőrzi az MSZMP-nek, HNF-nek, DEMISZ-nek stb. juttatott állami pénzeszközök felhasználását; 3. a vagyonok felosztását előkészítő bizottság megalakítását; 4. az ingatlanok megfelelő hányadának a lakásínség enyhülésére, társadalmi célokra fordítását; 5. a többi ingatlan felosztását a demokratikus pártok között a szabad, egyenlő és titkos választásokat követően. FIDESZ IX. kerületi csoportja, MDF IX. kerületi szervezete, SZDSZ IX. kerületi szervezete (OS)
1989. május 30., kedd 16:29
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"ZENEÉRTŐ" Jónapot kivánok szombat reggel van, május 27-e. Hallgatók Fórumának egy múlt heti és egy heti hallgatói megjegyzéséhez szeretnék egy-egy kiegészítést fűzni és ha jónat látják közöljék, mert ugy érzem, ezzel segíthetek az illetőnek, a problémájában. A múlt héten azt hiszem egy erdélyi hallgató de legalább is az erdélyiek nevében beszélő azt mondta, hogy legyenek harcosabbak, mert hiszen vannak Erdélynek olyan részei ahol még a Kossuth Rádiót sem hallani. Na most miután a Kossuth Rádió adásait, nem csak a Kossuthot ugyanúgy a Petőfiét is rendkivűl fontosnak és érdekesnek tartom, különösen a Vasárnapi Újságot, a 168-órát. Ha Önök hajlandók a konkurens vállalatnak ilyen szempontból reklámot csinálni, akkor közölhetem, hogy a 49-méteres rövidhullámon 6025-ös frekvencián egész nap ad műsort, és kizártnak tartom, hogy ezt Erdélyben ne lehetne hallani."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|