|
|
|
|
Gyilasz nyilatkozata a Ninben (1.rész)
|
Márkus Gyula, az MTI tudósítója jelenti:
Belgrád, 1989. május 27. szombat (MTI-tud) - ,,Az eretnek megtérése?,, címmel Milovan Gyilasz nyilatkozatát közölte legújabb (május 28-i) számában a legolvasottabb szerbiai hetilap, a Nin.
A ,,legnagyobb európai disszidensként,, emlegetett Gyilasz a második világháború alatt és a felszabadulás utáni Jugoszlávia első évtizedében a JKP legszűkebb vezetőségéhez tartozott, a Borbában 1953-ban leközölt, ,,Egy erkölcs anatómiája,, című cikke miatt azonban megkezdődött vesszőfutása. 1954-ben minden párt- és állami tisztségéről leváltották, majd ,,Az új osztály,, , a ,,Beszélgetések Sztálinnal,, és ,,A kommunizmus végének kezdete,, című, a nyugat-európai országokban megjelentetett könyvei miatt hazájában három alkalommal is börtönbüntetésre ítélték. 78 éves. Jelenleg nyugdíjasként Belgrádban él. Gyilasz mostani interjújában a néhai Tito elnökről kifejtette, hogy ,,sikeres, igen ügyes, mondhatnám tehetséges politikus volt. Tito hatalmas történelmi személyiség, akit nem lehet kihajítani a történelemből. Nem lehet kétségbe vonni az antifasiszta népfelszabadító harcban és egyben a szocialista forradalomban szerzett érdemeit. Az 1948-as szovjet-jugoszláv összeütközés idején döntő szerepet játszott. Jugoszláviát kivitte a nemzetközi porondra, s véleményem szerint ezt az érdemét a történelem nem tagadhatja meg.... Nem értette azonban meg, vagy nem akarta megérteni, hogy a pártot belülről gyorsabban demokratizálni kell és fel kell számolni a monopolista modellt. Mindenesetre, ha rövidebb ideig uralkodott volna, akkor sok szempontból jelentősebb személyiség lenne, kevesebb sötét folt vetődne rá. Minél gyorsabban megszabadulunk a Tito-kultusztól és hozzálátunk életművének ésszerű, történelmi értékeléséhez, annál gyorsabban haladhatunk a demokratizálás, a gazdasági és társadalmi fejlődés útján,,. /folyt./
1989. május 27., szombat 11:34
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"ZENEÉRTŐ" Jónapot kivánok szombat reggel van, május 27-e. Hallgatók Fórumának egy múlt heti és egy heti hallgatói megjegyzéséhez szeretnék egy-egy kiegészítést fűzni és ha jónat látják közöljék, mert ugy érzem, ezzel segíthetek az illetőnek, a problémájában. A múlt héten azt hiszem egy erdélyi hallgató de legalább is az erdélyiek nevében beszélő azt mondta, hogy legyenek harcosabbak, mert hiszen vannak Erdélynek olyan részei ahol még a Kossuth Rádiót sem hallani. Na most miután a Kossuth Rádió adásait, nem csak a Kossuthot ugyanúgy a Petőfiét is rendkivűl fontosnak és érdekesnek tartom, különösen a Vasárnapi Újságot, a 168-órát. Ha Önök hajlandók a konkurens vállalatnak ilyen szempontból reklámot csinálni, akkor közölhetem, hogy a 49-méteres rövidhullámon 6025-ös frekvencián egész nap ad műsort, és kizártnak tartom, hogy ezt Erdélyben ne lehetne hallani."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|