|
|
|
|
Németh Miklós prágai látogatása - csehszlovák sajtó (2.rész)
|
A CSKP lapja egyébként olvasói kérdésre válaszolva igen terjedelmes és meglehetősen bonyolult eszmefuttatást közölt a nemzetközi szerződések betartásáról. A figyelemre méltó az, hogy korábban a csehszlovák hivatalos állásfoglalásokban az 1969-es bécsi konvencióra hivatkoztak, mely szerint kölcsönös beleegyzés nélkül, egyoldaluan nem lehet felmondani szerződés végrehajtását. Ebből az írásból most viszont kiderült, hogy mivel Csehszlovákia csak 1987-ben csatlakozott a bécsi konvencióhoz, ez kizárja, hogy a bécsi konvenció az 1977-ben megkötött csehszlovák-magyar szerződésre visszamenőleg érvényes legyen. A Rudé Právo szerint így a csehszlovák-magyar szerződés érvényességének és betartásának a kérdését az általánosan érvényes nemzetközi jogi normák szerint kell megítélni. A CSKP lapja azt hangoztatta, hogy mivel a csehszlovák-magyar szerződésben külön nincs más kikötés, egyetemesen érvényes norma szerint ezt be kell tartani, és a szerződés megszegőjének, tekintet nélkül az erre vezető körülményekre, viselnie kell a nemzetközi jogi felelősségét, köteles a másik félnek a kárt megtéríteni. Az ifjúsági szervezet lapja, a Mlada Fronta egyébként ,,Nagymaros: Damoklész kardja?,, című írásában számolt be a nagymarosi építkezéseket leállító kormányhatározat nyomán Magyarországon kibontakozott vitáról. A cikk szerint a nemzet azonnal két táborra szakadt, nincs ember, aki közömbös maradt volna. Míg az ellenzéki csoportok, a ,,zöldek,, üdvözölték a lépést, a másik oldalon mind több szempontból kérdőjelezik még a döntés helyességét. A legnagyobb kérdés az, most, amikor Magyarország a külföldi gazdasági kapcsolatok bővítésén fáradozik, hogy Magyarország mennyire megbízható partner közös vállalatok létrehozásához - fejtegette egyebek között a Mlada Fronta. +++
1989. május 26., péntek 10:35
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"ZENEÉRTŐ" Jónapot kivánok szombat reggel van, május 27-e. Hallgatók Fórumának egy múlt heti és egy heti hallgatói megjegyzéséhez szeretnék egy-egy kiegészítést fűzni és ha jónat látják közöljék, mert ugy érzem, ezzel segíthetek az illetőnek, a problémájában. A múlt héten azt hiszem egy erdélyi hallgató de legalább is az erdélyiek nevében beszélő azt mondta, hogy legyenek harcosabbak, mert hiszen vannak Erdélynek olyan részei ahol még a Kossuth Rádiót sem hallani. Na most miután a Kossuth Rádió adásait, nem csak a Kossuthot ugyanúgy a Petőfiét is rendkivűl fontosnak és érdekesnek tartom, különösen a Vasárnapi Újságot, a 168-órát. Ha Önök hajlandók a konkurens vállalatnak ilyen szempontból reklámot csinálni, akkor közölhetem, hogy a 49-méteres rövidhullámon 6025-ös frekvencián egész nap ad műsort, és kizártnak tartom, hogy ezt Erdélyben ne lehetne hallani."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|