|
|
|
|
Budapesti május 1. - visszhang 1.
|
Moszkva/Prága, 1989. május 2. kedd (TASZSZ/MTI-tud) - Az MSZMP főtitkára hangsúlyozta, hogy pártja a munkásosztály, a szocializmus és a demokrácia érdekében folytatja tevékenységét - emelte ki rövid május 1-i beszámolójában a TASZSZ szovjet hírügynökség budapesti tudósítója, Grósz Károlynak a Népszabadság hagyományos politikai fórumán adott válaszaiból.
Idézte az MSZMP főtitkárának azt a kijelentését is, hogy elmúlt az az idő, amikor politikai központok konkrét népgazdasági kérdésekről döntöttek; ma a gazdasági feladatok megoldására a javaslatokat szakértők dologozzák ki, a következményekért pedig a kormánynak kell vállania a felelősséget. Mindenekelőtt a dolgozók szociális problémáit tükrözték a transzparensek - írta a budapesti május elsejei felvonulásról kedden a Rudé Právo. Az újság ismertette a magyar pártfőtitkár beszédét, kiemelve: Grósz Károly bírálta az elmúlt tíz-tizenöt évben folytatott politikát, mert az akkori vezetők elhanyagolták a konkrét helyzet konkrét elemzését, s a nyugalmasnak tűnő felszín alatt nagy problémák gyülemlettek fel. A Rudé Právo úgy idézi a beszédet, hogy - a tudósítás szerint - az MSZMP osztálypárt, a munkásosztály érdekeiből in dul ki, ezért támadják a szocialistaellenes erők. A túlnyomórészt katolikus hívőket tömörítő Csehszlovák Néppárt lapja, a Lidová Demokracie és a Mladá Fronta című ifjúsági lap szerint Magyarországon mindenekelőtt a munkásszolidaritás jegyében ünnepelték május elsejét, és a nyilvános gyűlésekre, a politikai vitára helyezték a hangsúlyt. A Lidová Demokracie kiemelte: a hivatalos budapesti ünnepségeken nem vettek részt a független szakszervezetek képviselői; a város más részein saját rendezvényeket tartottak. +++
1989. május 2., kedd 00:00
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"ZENEÉRTŐ" Jónapot kivánok szombat reggel van, május 27-e. Hallgatók Fórumának egy múlt heti és egy heti hallgatói megjegyzéséhez szeretnék egy-egy kiegészítést fűzni és ha jónat látják közöljék, mert ugy érzem, ezzel segíthetek az illetőnek, a problémájában. A múlt héten azt hiszem egy erdélyi hallgató de legalább is az erdélyiek nevében beszélő azt mondta, hogy legyenek harcosabbak, mert hiszen vannak Erdélynek olyan részei ahol még a Kossuth Rádiót sem hallani. Na most miután a Kossuth Rádió adásait, nem csak a Kossuthot ugyanúgy a Petőfiét is rendkivűl fontosnak és érdekesnek tartom, különösen a Vasárnapi Újságot, a 168-órát. Ha Önök hajlandók a konkurens vállalatnak ilyen szempontból reklámot csinálni, akkor közölhetem, hogy a 49-méteres rövidhullámon 6025-ös frekvencián egész nap ad műsort, és kizártnak tartom, hogy ezt Erdélyben ne lehetne hallani."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|