|
|
|
|
Az MSZDP ideiglenes elnökségének határozatai (1. rész)
|
1989. március 2., csütörtök - A Magyarországi Szociáldemokrata Párt ideiglenes elnöksége eljuttatta az MTI-hez azt a határozatát, amelyet a szerda esti tagtoborzó nagygyűlésén is ismertetett. Ebben a dokumentumban a testület kifejtette a március 15-e megünneplésével kapcsolatos állásfoglalását; elhatárolta magát az ügyvezető főtitkári poszt betöltéséről a vezetés nevében, de annak felhatalmazása nélkül kiadott sajtóközleményektől; meghatározta a pártszervezés legfontosabb feladatait.
Az MSZDP ideiglenes elnökségének az az álláspontja: március 15-ének megünneplése nem vezethet a nemzet megosztásához. A párt kész arra, hogy képviseltesse magát minden hivatalos rendezvényen, a forradalom és a szabadságharc emlékhelyein elhelyezi a megemlékezés koszorúit, de nem csatlakozik a Televízió jelképes lefoglalásának akciójához. Az ügyvezető főtitkári tisztség betöltésének nagy visszhanggal kísért eseményeiről a következő tájékoztatást adta. Az idén januárban Bihari Mihály politológust az ideiglenes elnökség négy tagja kérte fel a főtitkári feladatok ellátására. Bihari Mihály később bejelentette, hogy március 1-jétől vállalja az ideiglenes főtitkári teendőket. A bejelentést követően programtervezetet készített. Ezt a tervezetet egy alkalmi grémium vitatta meg, s a vitában kialakult véleménykülönbségeket értékelve úgy döntött a politológus: a párt vezetésében vállalandó szerepéhez hiányoznak a kívánatos szubjektív tényezők. A kialakult helyzetre tekintettel és a szerveződés jelenlegi stádiumában az ideiglenes elnökség nem tartja indokoltnak a főtitkári funkció betöltését. Mindemellett továbbra is számít Bihari Mihály tanácsaira és arra, hogy a napi politikai munkában is, valamint a programkészítésben is részt vesz. A testület a pártszervezés helyzetét értékelve megállapította: tekintettel arra, hogy a jelentkezések száma folyamatosan emelkedik, célszerű a fővárosban, illetve a vidéki titkár mellett szervezőbizottságot létrehozni. Határozatának értelmében a korábbi - egyébként formálisan meg sem alakított szervezőbizottság - megszűnt, és érvénytelenek azok a megbízólevelek, amelyeket ez a bizottság állított ki. Az ideiglenes elnökség felhívta és felhívja a figyelmet arra: a jövőben csak az érvényes tagsági könyvvel és konkrét megbízólevéllel rendelkező aktivisták léphetnek fel hivatalosan a párt nevében. (folyt. köv.)
1989. március 2., csütörtök 17:50
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Az MSZDP ideiglenes elnökségének határozatai (2. rész)
|
Az ideiglenes elnökség úgy döntött, hogy a párt programjának tudományos kidolgozására, illetve színvonalas napi politikai tevékenysége érdekében tanácsadó testületet hoz létre. Egyúttal a párt hivatalos szóvivőjének dr. Ruttner Györgyöt jelölte ki. (MTI)
1989. március 2., csütörtök 17:51
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"ZENEÉRTŐ" Jónapot kivánok szombat reggel van, május 27-e. Hallgatók Fórumának egy múlt heti és egy heti hallgatói megjegyzéséhez szeretnék egy-egy kiegészítést fűzni és ha jónat látják közöljék, mert ugy érzem, ezzel segíthetek az illetőnek, a problémájában. A múlt héten azt hiszem egy erdélyi hallgató de legalább is az erdélyiek nevében beszélő azt mondta, hogy legyenek harcosabbak, mert hiszen vannak Erdélynek olyan részei ahol még a Kossuth Rádiót sem hallani. Na most miután a Kossuth Rádió adásait, nem csak a Kossuthot ugyanúgy a Petőfiét is rendkivűl fontosnak és érdekesnek tartom, különösen a Vasárnapi Újságot, a 168-órát. Ha Önök hajlandók a konkurens vállalatnak ilyen szempontból reklámot csinálni, akkor közölhetem, hogy a 49-méteres rövidhullámon 6025-ös frekvencián egész nap ad műsort, és kizártnak tartom, hogy ezt Erdélyben ne lehetne hallani."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|