|
|
|
|
Pozsgay Imre is szurkolt az öttusa vb-n... (9. rész)
|
Császári Attila, a VB szervező bizottságának az elnöke: - Moulins-Szöul-Budapest - sikerült a mesterhármas, sorozatban a harmadik győzelem, és ez ismét a nagy hármasnak, Fábiánnak, Martineknek és Mizsérnek köszönhető. Bízom a váltó sikerében is. Rendkívüli, hogy az első hét helyezett 5500 pont feletti eredményt ért tel, amire még nem volt példa, de olyan sem, hogy a második és harmadik, illetve a negyedik és az ötödik között mindössze egy-egy pont különbség legyen. A szervező bizottság nevében elmondhatom: nagyon sokat dolgoztunk, hogy a VB minden résztvevője jól érezze magát Budapesten, egyenlő feltételek között versenyezhessen, s bár követtünk el kisebb-nagyobb hibákat, azt hiszem, a bizonyítvány mégiscsak jó. Az ünnepélyes eredményhirdetéskor Fábián László Kárpáti Ferenc honvédelmi miniszter díszkardját, Mizsér Attila Horváth István belügyminiszter dísztőrjét is átvehette az érem mellett. Vasárnap a legjobb 10 csapat a kétnapos váltóversennyel folytatja a küzdelmeket. A műsor: 8 ó: lövészet a FEhér úton, 12 ó: vívás a Körcsarnokban, 19 ó: úszás a Hajós Alfréd uszodában. (folyt.köv.)
1989. szeptember 2., szombat 18:21
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"ZENEÉRTŐ" Jónapot kivánok szombat reggel van, május 27-e. Hallgatók Fórumának egy múlt heti és egy heti hallgatói megjegyzéséhez szeretnék egy-egy kiegészítést fűzni és ha jónat látják közöljék, mert ugy érzem, ezzel segíthetek az illetőnek, a problémájában. A múlt héten azt hiszem egy erdélyi hallgató de legalább is az erdélyiek nevében beszélő azt mondta, hogy legyenek harcosabbak, mert hiszen vannak Erdélynek olyan részei ahol még a Kossuth Rádiót sem hallani. Na most miután a Kossuth Rádió adásait, nem csak a Kossuthot ugyanúgy a Petőfiét is rendkivűl fontosnak és érdekesnek tartom, különösen a Vasárnapi Újságot, a 168-órát. Ha Önök hajlandók a konkurens vállalatnak ilyen szempontból reklámot csinálni, akkor közölhetem, hogy a 49-méteres rövidhullámon 6025-ös frekvencián egész nap ad műsort, és kizártnak tartom, hogy ezt Erdélyben ne lehetne hallani."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|