|
|
|
|
Temetés - New York Times
|
Washington, 1989. június 17. szombat (MTI-tud.) - A The New York Times szombaton ugyancsak első oldalas, terjedelmes beszámolót közölt állandó budapesti tudósítójától. A lap címoldalán azt a fényképet közölte, amelyen Németh Miklós, Pozsgay Imre, Szűrös Mátyás és Medgyessy Péter állnak díszőrséget a ravatalnál. A lap a beszédekből Orbán Viktor, illetve Rácz Sándor néhány mondatát idézte és kiemelte, hogy a magyar tévé egész nap közvetítette a gyászszertartást. The New York Times szerint aligha kétséges, hogy a Nagy Imre ügy felülvizsgálata a vádlottak teljes rehabilitálásával végződik, ítéleteik azonban még mindig érvényben vannak. A tudósító emlékeztetett, hogy tavaly még jelentős erőszakkal verték szét a kivégzésről megemlékezőket, s hogy Grósz Károly még ez év elején elutasította Nagy Imre rehabilitálásának lehetőségét.
Nagy Imre és valamennyi kivégzett áldozat ,,egész életében kommunista és a Szovjetunió barátja volt,, mutatott rá a lap, megjegyezve: a Szovjetunió és Magyarország más kommunista barátai diplomatákat küldtek ugyan a temetésre, de nem nagyköveteiket. Nem képviseltette magát viszont Kína, a KNDK, Románia és Albánia .+++
1989. június 17., szombat 16:55
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"ZENEÉRTŐ" Jónapot kivánok szombat reggel van, május 27-e. Hallgatók Fórumának egy múlt heti és egy heti hallgatói megjegyzéséhez szeretnék egy-egy kiegészítést fűzni és ha jónat látják közöljék, mert ugy érzem, ezzel segíthetek az illetőnek, a problémájában. A múlt héten azt hiszem egy erdélyi hallgató de legalább is az erdélyiek nevében beszélő azt mondta, hogy legyenek harcosabbak, mert hiszen vannak Erdélynek olyan részei ahol még a Kossuth Rádiót sem hallani. Na most miután a Kossuth Rádió adásait, nem csak a Kossuthot ugyanúgy a Petőfiét is rendkivűl fontosnak és érdekesnek tartom, különösen a Vasárnapi Újságot, a 168-órát. Ha Önök hajlandók a konkurens vállalatnak ilyen szempontból reklámot csinálni, akkor közölhetem, hogy a 49-méteres rövidhullámon 6025-ös frekvencián egész nap ad műsort, és kizártnak tartom, hogy ezt Erdélyben ne lehetne hallani."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|