|
|
|
|
Beszélgetés Németh Miklóssal a Rádióban (1. rész)
|
1989. június 4., vasárnap - Nem kér időt arra, hogy kormányát engedjék nyugodtan dolgozni, még csak bizalmat sem kér most már, mert az ígérgetések, a szavak ideje lejárt, a tettek ideje jött el - nyilatkozta Németh Miklós a Magyar Rádió vasárnapi adásának Hívja a 388-378-at című műsorában.
A miniszterelnök e kora délelőtti beszélgetésben Wisinger István mikrofonja előtt ,,az utca emberének,, adott interjút, az állampolgárnak válaszolt a telefonon, levélben föltett kérdésekre felelve. Kifejtette: ha a nép, a Parlament, a közvélemény úgy látja, hogy ez a kormány - bár sok feszültséget okozva és áldozatot is kérve - bizonyítani tudja, hogy elmozdultunk a holtpontról, akkor van remény arra, hogy néhány év múlva megállapíthassuk: volt értelme szenvedni és küszködni. Szó volt a műsorban Nagy Imrének és sorstársainak közelgő temetéséről, amelyről szólva a kormányfő azt mondta: június 16-a vízválasztó lehet. Hangsúlyozta azt a meggyőződését, hogy ez a nap a nemzeti megbékélés és kiegyezés, a tiszteletadás és a gyász napja mellett történelmi szakaszhatár is lesz. Lehetővé válik, hogy minél előbb lapozni tudjunk múltunkban, hogy szemünket még inkább a jövő feladataira vessük, és lélekben is erre összpontosítsunk. - Hogyan ébredt a miniszterelnök? - tudakolta a riporter, utalva arra, hogy Németh Miklós a Parlamentben elmondta: néha álmatlan éjszakái vannak. - Én azt hiszem természetes, hogy a miniszterelnöknek van magánélete - hangzott a válasz -, s meg merem kockáztatni: több álmatlan éjszakája van, mint egy magánembernek. És az is természetes, hogy ha olyan nagy jelentőségű kérdésekről tárgyal a Parlament, mint a pénzügyi csomagterv, vagy Bős-Nagymaros kérdése akkor arra hónapokig készül az ember, keresi a lehetséges tartományban a legjobb megoldást, konzultál a legszűkebb munkatársaival, szakértőkkel, mérlegeli a tanácsokat, és ez ülepedik, érlelődik benne; ehhez a folyamathoz pedig hozzátartoznak a hajnali felriadások. A következő kérdés - amelyre igenlő választ adott a miniszterelnök - az volt: túlzás-e, hogy az elmúlt két hét politikusi pályafutásának legzsúfoltabb két hete volt? Hiszen Németh Miklós Bős-Nagymaros ügyében Prágában, majd Bécsben járt, a hét elején Központi Bizottsági ülés volt, és négy napon át ülésezett a Parlament, ahol két nagy fontosságú beszédet mondott. A továbbiakban többnyire e témakörökön belül zajlott a beszélgetés, mégpedig egy egyetemista kérdésével: szakmai, politikai vagy anyagi okokból állították-e le a nagymarosi vízlépcső építkezését? (folyt.köv.)
1989. június 4., vasárnap 17:42
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"ZENEÉRTŐ" Jónapot kivánok szombat reggel van, május 27-e. Hallgatók Fórumának egy múlt heti és egy heti hallgatói megjegyzéséhez szeretnék egy-egy kiegészítést fűzni és ha jónat látják közöljék, mert ugy érzem, ezzel segíthetek az illetőnek, a problémájában. A múlt héten azt hiszem egy erdélyi hallgató de legalább is az erdélyiek nevében beszélő azt mondta, hogy legyenek harcosabbak, mert hiszen vannak Erdélynek olyan részei ahol még a Kossuth Rádiót sem hallani. Na most miután a Kossuth Rádió adásait, nem csak a Kossuthot ugyanúgy a Petőfiét is rendkivűl fontosnak és érdekesnek tartom, különösen a Vasárnapi Újságot, a 168-órát. Ha Önök hajlandók a konkurens vállalatnak ilyen szempontból reklámot csinálni, akkor közölhetem, hogy a 49-méteres rövidhullámon 6025-ös frekvencián egész nap ad műsort, és kizártnak tartom, hogy ezt Erdélyben ne lehetne hallani."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|