|
![](../img/spacer.gif) |
![](../img/spacer.gif) |
![](../img/1990_icon.gif) |
![](../img/spacer.gif)
Három fő kérdés az Országgyűlésben
|
![](../img/spacer.gif)
----------------------------------
München, 1990. május 23. (SZER, A mai nap) - Az Országgyűlésben ma délelőtt elhangzottakat Tar Péter foglalja össze:
Foghíjas széksorokkal kezdte meg a kormányprogram további vitáját ma reggel a parlament. A több mint száz hiányzó képviselőt talán a tény riasztotta, 9 órakor már 42 honatya jelentkezett szólásra, ezért aztán az elnöklő Vörös Vince indítványára öt percre korlátozták a hozzászólások idejét.
Lényegében három fő kérdés körül bontakozott ki párbeszéd a koalíciós és az ellenzéki pártok képviselői között. A külpolitikai és külgazdasági irányelvek éles kritikáját fogalmazták meg a szocialisták és a szabaddemokraták is. Elhangzott: a Világbanknak napokon belül választ kell adni, hogy vállalhatónak véljük-e az általuk diktált feltételeket. A kormányprogram viszont csak felülvizsgálatáról beszél. Súlyos komolytalanságnak vélték az ellenzékiek azt is, hogy a program több mint 21 milliárdos adóságállományról beszél, míg ez valójában 19,4 milliárd.
Ezekre a kérdésekre az MDF sajnos nem tudott választ adni. Annál inkább reagáltak viszont a negyvenhetes földtulajdon visszaállítását támadó felszólalásokra.
Az önkormányzati megyék közjogi rendezésével és a vállalkozói szellem élénkítésével együtt a kisgazdák földprogramját is felvállalhatónak tartotta mindhárom koalíciós párt. Nemzetiségi és etnikai szempontból viszont elgondolkodtató volt az a figyelmeztetés, hogy 1947-ben a különböző, éppen folyó diszkriminációk miatt a legtöbb, hazánkban kisebbségben élő nem rendelkezett földdel, így most újra hátrányos helyzetbe kerülhetnek. (folyt.)
1990. május 23., szerda
|
![](../img/spacer.gif)
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
![](../img/1990_icon.gif) |
![](../img/spacer.gif)
- Országgyűlési fejlemények - 1. folyt.
|
![](../img/spacer.gif)
A Fidesz szerint nem térnek ki az irányelvek a honi nemzetiségek képviseletének intézményi modelljére sem, és homályos az is, be kívánja-e vonni a kormány a külhoni magyarság képviselőit az őket érintő döntésekbe.
Erre és a még elhangzó kérdésekre minden bizonnyal a délután folyamán Antall József adja majd meg a választ. +++
1990. május 23., szerda
|
![](../img/spacer.gif)
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
![](../img/spacer.gif) |
|
![](../img/spacer.gif) |
![](../img/spacer.gif) |
|
![](../img/spacer.gif) |
![](../img/spacer.gif) |
|
![](../img/spacer.gif) |
![](../img/spacer.gif) |
|
![](../img/spacer.gif) |
![](../img/spacer.gif) |
SZER-hallgató telefonja:
"ZENEÉRTŐ" Jónapot kivánok szombat reggel van, május 27-e. Hallgatók Fórumának egy múlt heti és egy heti hallgatói megjegyzéséhez szeretnék egy-egy kiegészítést fűzni és ha jónat látják közöljék, mert ugy érzem, ezzel segíthetek az illetőnek, a problémájában. A múlt héten azt hiszem egy erdélyi hallgató de legalább is az erdélyiek nevében beszélő azt mondta, hogy legyenek harcosabbak, mert hiszen vannak Erdélynek olyan részei ahol még a Kossuth Rádiót sem hallani. Na most miután a Kossuth Rádió adásait, nem csak a Kossuthot ugyanúgy a Petőfiét is rendkivűl fontosnak és érdekesnek tartom, különösen a Vasárnapi Újságot, a 168-órát. Ha Önök hajlandók a konkurens vállalatnak ilyen szempontból reklámot csinálni, akkor közölhetem, hogy a 49-méteres rövidhullámon 6025-ös frekvencián egész nap ad műsort, és kizártnak tartom, hogy ezt Erdélyben ne lehetne hallani."
|
|
![](../img/spacer.gif) |
![](../img/spacer.gif) |
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
![](../img/spacer.gif) |
|
|
![](../img/spacer.gif) |
![](../img/spacer.gif) |
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
![](../img/spacer.gif) |
|
|