|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Szabolcs megyei reformműhely tagjainak felhívása
"Az MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei
reformműhelyének legutóbbi, nyíregyházi tanácskozásán a jelenlévő
párttagok javasolták:
- a pártalapszervezetek tagjai foglaljanak állást egy, ez év
őszén megtartandó pártkongresszus mellett;
- a pártkongresszus feladata legyen az MSZMP helyzetének
meghatározása, rövdtávú, választási politikai programjának
elfogadása, ami kapcsolódjon egy tisztújításhoz;
- a kongresszus küldöttei alulról indított kiválasztódással, a
parttagság valódi képviselői legyenek."
SZER:
Mérlegen
"Tulajdonosi vagyon, tulajdonosi tőke. A tulajdonviszonyok
átalakításának alapkérdése, hogy kinek, kiknek a kezébe kerül a
felosztásra ítélt állami tulajdon: független, szuverén vagy pedig
csak kvázi tulajdonosok kezébe. Az ezt érintő időszerű buktatókkal
foglalkozott a múlt héten Vadász János, de indokolt megvizsgálni az
átalakítás másik fontos feltételét is: tulajdonképpen mennyit ér az
az állami vagyon, amely felosztásra került, illetve ennek
megállapítása hogyan befolyásolja a vagyon felosztását és ezzel az
új tulajdonviszonyokat."
|
|
|
|
|
|
|
A magyar ólomkohó- és veszélyei
|
(Gordon Tamás) München, 1989. január 2. (SZER, Világhíradó) - A Magyar Rádió "Első kézből" című műsorában kérdést intéztek Maróthy László környezetvédelmi miniszterhez a Gyöngyösorosziban épülő ólomkohó ügyében. A miniszter kétségkívül védte a környezetet - mármint a kormány környezetét. A válasza meglehetősen visszautasító volt, és egyébként is tartok tőle, hogy a hallgatók számára nemigen derült ki, voltaképpen miről is van szó. Érdemes összefoglalni az előzményeket: Múlt év februárjában az Országos Érc- és Ásványbánya Vállalat vezérigazgatója falugyűlésen jelentette be Gyöngyösorosziban, hogy hat hazai vállalat előtt sikerült elnyerniük a megbízást az ólomkohó megépítésére. A jövőben itt lehet hasznosítani a használt akkumulátorok ólomhulladékát, amelyet jelenleg Kelet-Németországban dolgoznak fel. A több mint egymilliárd forintos beruházáshoz a technológiát és a berendezéseket egy nyugat-német, nordenhami GmbH. szállítja. A falugyűlés előtt az Országos Érc- és Ásványbánya Vállalat szakértője elmondta, hogy hála a fejlett technológiának, az évi 20 ezer tonna akkumulátor és egyéb ugyanennyi hulladék feldolgozása a lakosság számára mindössze annyi többlet-megterhelést jelent, mintha három gépkocsival több menne át naponta a községen. Ez a kijelentés különösen annak a ténynek az ismeretében érdekes, hogy Nordenhamban, ahol a technológiát adó cég székel, a helyi környezetvédők, a zöldek évek óta elszánt küzdelmet folytatnak a nagyfokú ólomszennyezést kibocsátó gyár ellen. És érdemes a nyugatnémet, fejlett technológiával takaródzó hazai érclobbi figyelmébe ajánlani a Magyar Nemzet augusztus 19-i számában megjelent rövid hírt. Idézzük: "A magas nehézfém-kibocsátásáról hírhedt Nordenham városban végzett vizsgálat kimutatta, hogy az anyák vérében az átlagos ólomtartalom a szülés idején 9,3 mikrogramm volt deciliterenként." Ez történik Nordenhamban, persze tőkés viszonyok között. És még egy különbség: Nordenham síkságon fekszik, a szabad légmozgást semmi sem akadályozza. Szemben Gyöngyösorosziban, amely a Mátra 900 méteres gerince által lezárt, átszellőzetlen völgyben fekszik. A környezetvédelmi miniszter magabiztosan jelentette ki: a kohó megépül, 1990-ben üzemelni fog. +++
1989. január 2., hétfő
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
"- 671-989: Választ szeretnék kapni arra, hogy a TV2-n okkult információk,buddhizmus, grafológia, tarokk-kártya stb. adások milyen címen lesznek a jövőben és mikor?
- név nélkül: Romwalter Kriszta szókincse nagyon szegényes. Tanulnia kellene még egy kicsit.
- Tóth Ferenc 34/81-771: A fiam a május 22-i ominózus biológia érettségit megírta. A genetikai példát megoldotta, észrevette a hibát. Meglepetéssel vette tudomásul, hogy e példa kihagyásával akarják értékelni, a kérésem az, hogy azok a gyerekek, akik a hibát észrevették és megoldották a feladatot, ne kerüljenek hátrányba, plusz pontként a 9o pont fölött 2o pontos elismerést kapjanak teljesítményükért, - ne érje hátrány őket, mert más emberek tévedtek."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|