|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Szabolcs megyei reformműhely tagjainak felhívása
"Az MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei
reformműhelyének legutóbbi, nyíregyházi tanácskozásán a jelenlévő
párttagok javasolták:
- a pártalapszervezetek tagjai foglaljanak állást egy, ez év
őszén megtartandó pártkongresszus mellett;
- a pártkongresszus feladata legyen az MSZMP helyzetének
meghatározása, rövdtávú, választási politikai programjának
elfogadása, ami kapcsolódjon egy tisztújításhoz;
- a kongresszus küldöttei alulról indított kiválasztódással, a
parttagság valódi képviselői legyenek."
SZER:
Mérlegen
"Tulajdonosi vagyon, tulajdonosi tőke. A tulajdonviszonyok
átalakításának alapkérdése, hogy kinek, kiknek a kezébe kerül a
felosztásra ítélt állami tulajdon: független, szuverén vagy pedig
csak kvázi tulajdonosok kezébe. Az ezt érintő időszerű buktatókkal
foglalkozott a múlt héten Vadász János, de indokolt megvizsgálni az
átalakítás másik fontos feltételét is: tulajdonképpen mennyit ér az
az állami vagyon, amely felosztásra került, illetve ennek
megállapítása hogyan befolyásolja a vagyon felosztását és ezzel az
új tulajdonviszonyokat."
|
|
|
|
|
|
|
Cserénfalva után Kiskunlacházán
|
1990. junius 21. csütörtök (tud) - Alig ért véget a motocross EB-futam a festői környezetben fekvő cserénfai pályán, máris ujabb erőpróbára készülnek a hazai porfelhőlovagok: a hétvégén Kiskunlacházán, a Kisipari Termeltető Vállalatok Kupájáért versengenek.
A hazai motocross viadalok közül a kiskunlacházi cross kör tekinthet vissza a legrégebbi multra, hiszen immár három évtizede rendeznek rangos nemzetközi erőpróbákat a község lelkes szervezői. Számtalan későbbi világsztár, EB- és vb-helyezett ,,koptatta,, korábban a lacházi homokot.
Vasárnap 11 országból 34 külföldi bőrcsizmás lesz az ellenfele a hazai élgárdának, igy a honi pálya előnyét élvező, bajnoki cimvédő Kamrás Károlynak, a trónkövetelő Balogi Zoltánnak és Horváth Pálnak. A délelőtt 10 órakor kezdődő edzések után 13 órakor lesz az első rajt. Három géposztályban mérik össze tudásukat a benevezettek, köztük olyan jónevü pilóták, mint a budapesti teremcross többszörös győztese, az osztrák Gerald Scholar (Kawasaki 250), a csehszlovák Marian Dukon (Kawasaki 125) és a ugyancsak teremcrossról ismert svéd Kenneth Buding (125 Honda).+++
1990. június 21., csütörtök 11:17
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
"- 671-989: Választ szeretnék kapni arra, hogy a TV2-n okkult információk,buddhizmus, grafológia, tarokk-kártya stb. adások milyen címen lesznek a jövőben és mikor?
- név nélkül: Romwalter Kriszta szókincse nagyon szegényes. Tanulnia kellene még egy kicsit.
- Tóth Ferenc 34/81-771: A fiam a május 22-i ominózus biológia érettségit megírta. A genetikai példát megoldotta, észrevette a hibát. Meglepetéssel vette tudomásul, hogy e példa kihagyásával akarják értékelni, a kérésem az, hogy azok a gyerekek, akik a hibát észrevették és megoldották a feladatot, ne kerüljenek hátrányba, plusz pontként a 9o pont fölött 2o pontos elismerést kapjanak teljesítményükért, - ne érje hátrány őket, mert más emberek tévedtek."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|